home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A Laurea-díjas zenedés
(B.O.)
2014.04.09.
LXIX. évf. 15. szám
A Laurea-díjas zenedés

A közelmúltban Aranđelovacon megtartott zenei fesztiválon a szerbiai zeneiskolák zongora, hegedű, harmonika és ének szakos tanulói adtak tanúbizonyságot felkészültségükről. Ezen a rendezvényen az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskolából Guzsvány Izabella felkészítő tanárnő két ének szakos diákja is kiválóan szerepelt.

Az alapfokú zeneiskolások vetélkedőjén a fiúk csoportjában a tizenhét éves Szerda Ákos az elérhető 100 pontból 82-t szerzett, és ezzel második lett. A női énekesek között a szintén tizenhét éves Katarina Pavlović pedig 95,67 pontot kapott, így nemcsak első lett, hanem a legjobbak között is kiválónak bizonyult, és kiérdemelte a Laurea-díjat is. Erre nagyon büszke mind a felkészítő tanárnő, mind az iskola, mert a korábbi versenyeken is nyertek ugyan első díjakat, de ez az első Laurea-díjuk.

Mint Guzsvány Izabella tanárnő — aki maga is énekművész — mondja: ez a díj az eredménye az elvégzett, kitartó, szorgos és pontos munkájuknak, melynek folytán az éneklési technika elsajátítása céljából nagy szakmai odafigyelésre volt szükség.

— Ennek fontos eleme még a helyes légzés kialakítása, a hangképzés, továbbá a stílusok elsajátítása, ezenkívül az átélés és a színészet is ide tartozik. Mindezt a tudást igyekeztem átadni, és fejleszteni a növendékeimnek ezeket a képességeit. Végül szeretném hangsúlyozni, hogy a sikerhez hozzájárult Székely Csilla tanárnő és korrepetitor, kiváló zenei munkatársam is, aki a versenyen a zongorakíséretet szolgáltatta — tudtam meg a tanárnőtől.    

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..