Szabadka zeneiskolája az egyetlen olyan zenede az országban, ahol középfokon magyar nyelven tanulhatnak a zenét szerető fiatalok. Az intézménynek jelenleg több mint 750 tanulója van, 115 dolgozója, ebből 92 tanár. Mindig nagy érdeklődés övezte a zeneiskolát, utánpótlás hiányával sosem küzdött.

Nikolić Dragana 2017 óta igazgató, korábban szolfézs- és harmóniatanár volt, valamint kórusvezetőként is tevékenykedett. Beszélgetésünkkor kiemelte, sokat dolgozott azért, hogy jó hangulat uralkodjon az épület falain belül.

— Fontosnak tartottam és ma is fontosnak tartom, hogy a tanáraink, a diákjaink és a szülők tudjanak kommunikálni egymással, jó viszonyt ápoljanak. Azt látom, hogy a tanáraink szeretik ezt a hivatást, és élvezettel dolgoznak a gyerekekkel, ami érződik a légkörön is. Az is nagyon lényeges számomra, hogy a munkatársaim tudják, velem mindent meg lehet beszélni, ne féljenek előhozakodni a problémákkal. 2017 óta több tantermet fel tudtunk újítani, kicseréltük a világítótesteket, új vetítőgépeket vásároltunk, sikerült teljesen újjá varázsolni a mosdóhelyiségeket és átfesteni az épület belterének a falait is. A városi támogatásnak köszönhetően minden évben tudunk hangszereket vásárolni, melyeket ki lehet kölcsönözni, tehát a szülőknek nem muszáj hangszert venniük. Az ünnepi koncert mindannyiunknak ugyanolyan fontos, éppen ezért nemcsak a diákok léptek fel, hanem a tanárok is, ami szintén a közös munkát hirdeti. Van olyan tanárunk, aki csak az általános vagy csak a középiskolában dolgozik, de olyan is, aki mindkét tagozatban. Elmondanám, hogy az egyik fiatal matematikatanárunk elkezdte a zongoraszakot is, így most matematikát és zongorát tanít. A tanáraink rendkívül aktívak, sokan tagjai a Vajdasági Szimfonikus Zenekarnak, híres zenészekkel muzsikálnak — mondta el az igazgatónő.

Az október 18-ai ünnepi koncerten Csikós Krisztina vezényelte a középiskolás kórust, Paskó Csaba pedig a szimfonikus zenekar felkészítője volt. Az esten a szabadkai zeneszerzők, Lányi Ernő karnagy, zeneszerző, az iskola egykori igazgatója és Gaál Ferenc, szintén az intézmény egykori igazgatója művei mellett Franz Schubert ötödik szimfóniája, Johann Strauss, illetve Isidor Bajić művei is elhangzottak.

Zsiga Pál hegedűtanár is fellépett a koncerten. Elmondta, az egész életét a zenedében töltötte, csak az akadémiai tanulmányai és a katonai szolgálat alatt nem volt az intézményben.

— Ötéves korom óta játszom hegedűn, és mivel nem vagyok mai gyerek, ezért jó régóta az életem része a zeneiskola. Ez az intézmény minden téren más, mint a többi iskola, számomra a zenésztársadalom mindig különleges ismeretségeket, barátságokat hozott. Szeretem, hogy a munkám során a megszerzett tudást át tudom adni a fiatalabb generációknak. Az egész tanári kar nevében mondhatom, hogy igyekszünk megérteni a diákok problémáit, hogy mivel küzdenek a tanulmányaik során. Véleményem szerint a diák mentora vagy tanára mindig a példaképe is. Ahogy nekem is példaképem volt Pekár Tibor tanár úr, remélem, hogy az én diákjaimnak is én vagyok a követendő példa. Fontos, hogy lássák és hallják, hogy gyakorolok, sokat játszom és koncertezem, vagyis egy aktív tanárt látnak, aki nemcsak tanít, hanem aktívan műveli azt, amit kell, vagyis a hangszerét és a zenét. A zeneiskola azért tud 155 éve ilyen magas színvonalon működni, mert az egykori és a mostani tanárai nagy zeneszeretettel dolgoztak és fordultak a tanulóik felé.

Dudás Bea, az intézmény jazzénektanára szerint is az elhivatottság, az odaadás és a zene szeretete a titka a minőségi oktatásnak, illetve az iskola hírnevének.

— Számomra nagy váltás volt annak idején diákként Topolyáról elkerülni Szabadkára, egyrészt azért, mert albérletbe költöztem, másrészt pedig gyorsan felnőtté és önállóvá kellett válni. A zeneiskola azért is tetszett nagyon, mert a zenei tantárgyakon volt a főhangsúly, ezeket pedig szerettem. Már akkor is kellemes légköre volt az iskolának, nagy szaktudású, kiváló tanárok tanítottak bennünket. Akkoriban még magázódtunk a tanárainkkal, ez is szimpatikus volt számomra. Valójában az egész felnőttkorom ott lett megalapozva, hiszen reggeltől estig az iskolában tartózkodtunk, és ez egyáltalán nem volt teher. Erre az intézményre már akkor is a második otthonomként tekintettem, az osztálytársaimmal is jó volt a viszony. 2008 óta vagyok a zeneiskola jazzénektanára, és éppen ebben az évben nyílt meg a jazz tanszak, ezért Antal István igazgató úr rám bízta azt a feladatot, hogy szerezzek magamnak diákokat. Jelenleg ott tartok, hogy állandóan telt ház van nálam, nagyon jelentős referenciák vannak, tehetséges diákok hagyták el négy év után a tanszakomat. Mindehhez az is hozzájárul, hogy mivel sok általános iskolai versenyen zsűrizem, meg tudom szerezni az utánpótlást az iskolába. Nagyon sok tehetséges gyerek van Vajdaságban, aki a jazz és a popzene iránt érdeklődik, és ez az iskola kiválóan meg tudja alapozni azt a jövőt, amely majd az akadémiához fog nekik kelleni. Egész Vajdaság területéről járnak hozzám felkészítésre is, ezért megcáfolnám azt az állítást, hogy a zenére nincs igény, mert a tapasztalatok és a számok azt mutatják, hogy igenis van. Szeretem azt a kollegiális viszonyt, amely az iskolára jellemző, nem túlzás azt állítani, hogy egy nagy család vagyunk. Több egykori osztálytársammal ma már munkatársak vagyunk, ez pedig olyan érzés, mintha annak idején elkezdődött volna valami, és ez folytatódik, csak egy másik útvonalon megyünk együtt tovább. Az összes tanszak kimagasló eredményekkel büszkélkedhet, amiért sokat teszünk, nem sajnáljuk rászánni az időt a tanulók felkészítésére. Ahhoz, hogy a gyerekek motiváltak legyenek, nekünk, tanároknak kell példát mutatnunk. Nem elég az, ha a gyerek szereti a zenét, nekem tudnom kell jól megközelíteni az ő viszonyulását a munkához. Úgy gondolom, hogy 1868 óta töretlenül működik az iskola fejlesztése. A régi tanároknak és a mostani munkatársaimnak a zene nem a munkájuk, hanem a hivatásuk, a zenének és a tanításnak élnek, minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a diákokból kihozzák a maximumot. Igyekszünk képezni magunkat, hogy továbbfejlesszük a meglévő tudásunkat, melyet át tudunk adni a diákjainknak.

Csatlakozva a többiekhez Szűcs Dávid nagybőgőtanár is az iskola diákja volt, és ma már ő is tanárként oktat a 155 éves intézményben.

— Nagyon szerettem zenedésként az osztályomat, a tanáraimat és azt a tudást, amelyet birtokoltak. Szeretem ezt az intézményt, mert valóban családias hangulata volt, van és lesz is. Könnyű itt az élet, ha valóban azt szeretnéd csinálni, amiért ezt választottad. Tíz éve dolgozom itt, és mindenképp kiemelném a jó kollektívát, a tehetséges diákjainkat. Itt nyugalomra is találhatunk, ha éppen arra van szükségünk. A tudás átadása mellett igyekszünk önállóságra nevelni a diákjainkat, még ha csak a legegyszerűbb gyakorlási módszerről is van szó, például, hogy egy hangszeren hogyan és mit kell gyakorolni. Arra szeretnénk rávezetni őket, hogyan lehet önállóan gyakorolni, a hibáinkat kijavítani. Ez a felgyorsult világ kihívásokat tartogat a tanár és a diák számára is, hiszen egy mű begyakorlásához rengeteg időre van szükség, de hiszem, hogy az alázat a kulcs, mellyel tanítható a módszer, a mű pedig begyakorolható és elő is adható — mondta Szűcs Dávid.