Egy színfolt a verseci etnikum tarka szövetéből

Ötvenkét esztendeje dívik Szent Mihály havában Versecre zarándokolni, belevegyülni a Szüreti Napok újabb kori rítusába, melyet az Érdsomlyó-hegy tövében élők ennél jóval korábbról ismernek. åsszel törkölyszagú volt a város, és reggeltől estig kongtak a guruló hordók -- vázolta mérhetetlen szeretettel szülőföldje emlékképeit egykoron Herczeg Ferenc, a délvidéki írófejedelem, kinek kesernyés szavai szerint alapítói jó távolra építették városukat mindenféle hajózható víztől, ''amivel nyilvánvalóan azt akarták elérni, hogy ebből a városból sohase legyen semmi”.
Ma végre úgy tűnik, hogy tévedett. Annak dacára, hogy mint minden út végi hajlékot, Versecet is szándékkal lehet csupán megközelíteni. A tizennegyedik században még Podvršanként (lásd: erődítmény alatti hely) emlegetett, az akkori alig negyven házikóból kinövő városkát, benne a büszke kéttornyú, neogótikus stílusú Szent Gellért-székesegyházzal. Továbbá a legújabb, ezredfordulói korszellemben épült nagynevű sportközponttal, a Szent Kereszt felmagasztalására felszentelt hegyi kápolnával, az 1750 hektárnyi szőlőskerttel a város körüli lankákon. Lakói között számbelileg maroknyi, ám lélekben szívós és töretlen hitű a magyarság, színes vezérfonalként futva végig a Dél-Bánság gazdagon hímzett etnikumszőnyegében. 399 méter tengerszint feletti magasságból egy Zsigmond korabeli csonka, hegyteteji lakótorony, mindezek fölött pedig maga a Gondviselés vigyáz féltő éberséggel az elvarázsolt völgyre. S hiszem, egyszersmind a darázspukkasztó édességű szőlőnedvet sajtoló néhai leánytalpak cuppanásának, a túlcsorduló hordók pántjai pattanásának nesz-emlékére is. Mert az ódon templom hajói alatt őértük is felszakad vasárnaponként egy-egy fohász.
Szüreti hétvégen nyomtalanul szertefoszlik a reggeli ködgomolyt szülő estéli felhőszakadás, s a déli harangszó kondulásában mintha a szüretelők csókízű danáját is visszhangzaná már a napsütötte hegyoldal. Incselkedő ábránd. Ám való, hogy a városközpont terei, lüktető utcái zsongó méhkasformát öltenek, amelyből a jelen turistacsalogató fesztiváljaira oly jellemző folklorisztika egyetlen bötűje sem maradhat ki. Történetesen a szabadtéri népi táncprodukciók, a Városháza előcsarnokában közszemlére bocsátott szőlő-, gyümölcs- és virágkiállítás, a verseci, a nagyszeredi, a temesgádőri és a temespaulisi borpincék bejárását útba ejtő vándorút, illetve a hegyaljaiak és vendégeik égi és földi kavalkádja, sajátságos életjel adása.
Valahol a Pannónia végén, a Kárpátok kezdetén. A végváriak szüretünnepén.