Egyébként sem hiszem, hogy a végzet a világűrből vagy valamilyen természeti katasztrófa formájában érkezne. Nem kell folyamatosan az ég felé tekingetni vagy rettegni a természetet. A múltból számos példát hozhatunk fel arra, hogyan pusztult el egy civilizáció. Úgy rémlik, most is mi magunk, az úgynevezett civilizációnk az, ami elhozza a véget. Nem szükséges hozzá orákulumi tehetség, elég a történelemkönyveket fellapozni. Talán még sohasem éltünk olyan elidegenedett és hitetlen világban, mint most, a XXI. században. Az ember elszakadt az őt megteremtő és tápláló anyaföldtől, a természettel való harmonikus létet a vele való szembenállás korszaka váltotta fel. A hajdan nyüzsgő nagyvárosok, metropolisok néhány generáció múlva „nekropolisszá” változhatnak.

Új esztendő, új kezdet! Milyen gyorsan hullnak a naptárból a lapok… Rendre bemegyünk a gyárba, az irodába, az élelmiszerboltba, a hivatalba, elmegyünk a gyerekért az óvodába, kifizetjük a számláinkat, papírt teszünk a nyomtatóba, megmossuk a kocsit, ebédet főzünk. A mindennapokban sodródunk. Tudom, nehéz a sorból kiállni, felébredni az álomból, elvonatkoztatni az álmatag, fásult hétköznapoktól, de ne fogadjuk el minduntalan azt, amit a környezetünk felkínál, ami éppen jön. Legyünk valakik, és ne bárkik, ne csak egy szám, statisztikai adat! Nem ismerjük, nem ismerhetjük a jövőt, azt, hogy milyen feladatokkal kell megküzdenünk. El tudjuk-e vajon tartani a családunkat vagy magunkat, nem kerülünk-e az utcára, mint mások, elveszítjük-e a munkahelyünket? Minden bizonytalan. De azért van ennek a XXI. századnak pozitív hozadéka is: valamennyien félünk az ismeretlen jövőtől, és ez bizonytalanná tesz bennünket. Az ember, aki az „akárki” létmódjában él, ilyenkor (amikor szorong) fordul önmagába, s rájön, hogy véges létező, és ráeszmél, hogy van választási lehetősége. Ki lehet állni a sorból, bár sokan vannak, akik ezt nem teszik meg. Egy bizonyos ideig elhitethetik velünk, hogy nem vagyunk egyebek, pusztán fogyasztók, a végtelenségig azonban nem hitegethetnek bennünket.

Új esztendő, új kezdet! Lehetőség a megújulásra, arra, hogy elgondolkodjunk a dolgainkon, azon, hogy mit tettünk rosszul és mit jól. Valaminek a vége és valami újnak a kezdete. Ez az az idő, amikor számot vetünk életünkkel, helyzetünkkel, céljainkkal. 

Új esztendő, új kezdet! Az ész áldás, de átok is egyben — tartja a mondás. Az ember legfőbb értéke, ereje és erénye a problémamegoldó képességében rejlik. Ezért gondolom azt, hogy nincs még semmi sem veszve. Mi, vajdasági magyarok képesek voltunk kievickélni az apátiából. Kevesebben vagyunk, mint néhány évvel ezelőtt, de ez mit sem változtat azon, hogy képesek vagyunk a megújulásra, és a közösségépítés korszakát éljük. Vajon mit hoz a 2013. esztendő? — teszik fel sokan a kérdést. Vajon jobban fogunk élni vagy nehezebben? Nem tudjuk a választ, csupán annyit tudunk, hogy ebben az elidegenedett világban leginkább magunkra számíthatunk. Sok minden múlik azon, hogy képesek leszünk-e élni a lehetőségekkel és megszabadulunk-e a hétköznapok fásultságától.