A XIII. századi hangulatot árasztó, taliándörögdi Klastrom Színpad - TOMEK Viktor fotója

A Művészetek Völgye lakói, utcái, terei, pajtái, udvarai és mezői 2007. július 27-e és augusztus 5-e között tizenkilencedik alkalommal várták a közönséget. A törzsvendégek mellett azokat is, akik átutazóban vannak, először tévedtek erre a festői szépségű, szelíd dombok határolta vidékre. A sokszínű és rendkívül változatos műsor mellett a térség természeti, építészeti és kulturális öröksége is felejthetetlen élményt nyújt a látogatóknak. A nagykorúvá vált rendezvény hagyományosan a Balaton-Felvidék hat, több száz éves kis falujában (Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Monostorapáti, Öcs és Pula) zajlik, melyekhez az idén Völgytornácként csatlakozott Kinizsi Pál városa, Nagyvázsony is.
Fővédnök a közönség
Magyarország legnagyobb nonprofit összművészeti fesztiválja hetven helyszínen ezer programot foglalt magába háromezer résztvevővel. Most is voltak klasszikus, zenés, tánc- és utcaszínházi előadások, könyvbemutatók és irodalmi estek, egyházi, régi-, népzenei, világzenei és dzsesszkoncertek, tánc- és játszóházak, filmvetítések, túrák, képző- és iparművészeti kiállítások, de nem maradt el az országos fazekas- és keramikustalálkozó, a kirakodóvásár sem. Reggeltől késő éjszakáig, ahogyan az már lenni szokott. Ilyenkor a templomok, az erdei tisztások és rétek, a szigetek és malmok, az utcák, a terek, a faluházak, a pajták, a pincék színházzá, kiállítási vagy koncertteremmé, mozivá, bábszínházzá változnak, az udvarokban sátorozási lehetőséget kínálnak a fiataloknak.
Állítólag az idén pénzhiány, kisebb kínálat és kevesebb látogató volt, mint tavaly, de mi ebből ottjártunkkor szinte semmit sem érzékeltünk. A völgy falvai között a késő délutáni óráktól lépésben haladtak a kocsisorok, gyalogosok, kerékpárosok tömegei zarándokoltak egyik településről a másikra, Kapolcson este autóval szinte lehetetlenség volt áthajtani. Csak délelőtt, a pihenés időszakában, és éjfél után vált kihaltabbá minden. A kisgyermekes családok addigra nyugovóra tértek, a legkitartóbbak sem kószáltak az utcákon, inkább megtalálták a még üzemelő helyeket, és ott szórakoztak tovább.
Az első napon Márta István zeneszerző, színházigazgató és Galkó Balázs színművész Kapolcson köszöntötte az egybegyűlteket. Az esemény alkalmat adott arra is, hogy Horváth Jenő nyugdíjas politikusnak, aki tizenkét éven át volt Kapolcs polgármestere, és nagyon sokat segített abban, hogy a Művészetek Völgye fogalommá váljék, átnyújtsák a díszpolgári címet.
Márta István hangsúlyozta, hogy a pénzügyi bajaik ismertek, de ezúttal is belevágtak a kalandba, mert bíznak a fővédnökükben, a közönségben. Mivel a fesztivál kezdetekor is még 20 millió forint hiányzott a költségvetésből, mintegy negyven-ötven műsorszámot ki kellett hagyniuk, főként a sokszereplős színházi előadásokat. Továbbá csaknem a felére csökkentették a Völgyfutár című újság és a Völgy Távirati Iroda büdzséjét. A Völgy értékteremtésre született, nem üzleti vállalkozás, a programokról elérhető áron igyekeznek gondoskodni (a minden rendezvényre szóló napijegy kétezer forintba, a háromnapos bérlet ötezer, a tíznapos 15 ezer forintba került).
Újdonságnak számított a Leader Völgy, ahol Magyarország több mint 30 kistelepülésének 700 közreműködője mutatta be saját kultúráját és gasztronómiáját, a XIII. századi hangulatot árasztó, taliándörögdi Klastrom ódon falainál pedig az anyaországon kívüli magyaroknak tapsolhattak.
Vendégségben a Művészetek Völgyében
A határon túli színházi, zenei és tánckultúra legjavát hozta el a Művészetek Völgyébe az Oktatási és Kulturális Minisztérium Égtájak Irodája, amely először vett részt az eseménysorozatban. Az Égtájak Fesztivál ötven programjára megközelítőleg ezer közreműködő érkezett a Kárpát-medence szinte minden pontjáról: Muravidékről, a Délvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről.
Bemutatkozott többek között a csíkszeredai Csíki Játékszín, a Szabadkai Népszínház magyar társulata a Szulamittal, a dunaszerdahelyiek, a beregszásziak, valamint az amatőr színjátszók közül például a zentaiak. Sajnos a lendvai Diáxínpad tagjainak nem volt szerencséjük, fellépésüket meghiúsította a zivatar. A Klastrom színpadon a legkülönfélébb dallamok hangzottak fel: színházi előadásokhoz komponált szerzemények, világ- és régizene, dzsessz, megzenésített versek, népdalok. Itt volt Lajkó Félix, a Fabatka, a Kor-Zár, a Kővirág, a Codex együttes, Benkó Attila kishegyesi mesemondó, és azon sem lepődött meg senki, hogy a Fonó Zenekar egy-egy dzsesszénekest és beatzenészt hívott meg vendégnek, Spitzer Gyöngyit, vagyis Somát és Gerendás Pétert. A Rozsnyói Meseszínház, a dunaszerdahelyi Szevasz Színház, a Tamási Áron Színház Bábtagozata a legkisebbeknek kedveskedett, de a Szabadkai Gyermekszínház is a 6--66 éves nézőknek kínálta előadását. A Kárpát-medencei sokadalomban hét régió amatőr művészeti együttesei léptek a nézők elé, Vajdaságból a zentai Apropó verséneklő együttes, a péterrévei Tisza, az újvidéki Csürdöngölő táncegyüttes. Napközben népi mesterségekkel, fafaragással és -szobrászattal, kolompkészítéssel, népi hímzéssel, tojásfestéssel ismerkedhettek az érdeklődők, a filmvetítések viszont éjfél körül kezdődtek.
Ennek a helyszínnek még az volt az érdekessége, hogy itt mutatkozott be -- szintén első alkalommal -- több Kárpát-medencei lapkiadó is. A határon túli magyar médiatalálkozón, amelyet a pozsonyi kollégák (Új Szó, Vasárnap) szerveztek, részt vett a Hét Nap is. Az újságírók ismerkedtek egymás munkájával és problémáival, a sátorba betérő kíváncsiskodók pedig nemcsak belelapozhattak a sajtótermékekbe, hanem magukkal is vihették őket.
Esős búcsúzás
Ottlétünk utolsó estéjén még kipróbáltuk, hogyan közlekednek a hamisítatlan fesztiváljáró fiatalok. Volt ugyan kocsink, de mivel azt mondták, ,,debizisten” lesz még egy járat két óra körül, éjféltájban Taliándörögdről Kapolcsra buszoztunk. Mivel a ,,központi” településen sem volt már akkora élet ezekben az órákban, mint gondoltuk, kényelmesen elértük a visszainduló buszt. Pontosabban csak elértük volna, ha jön. Félórás várakozás után, a többiekhez hasonlóan, mi is gyalog vágtunk neki a 4-5 kilométeres távnak. Az időjárás kellemes, előttünk, mögöttünk viccelődő, hangoskodó, vidám csoportok, élménynek sem rossz, csakhogy még az út felénél sem tartottunk, amikor rákezdett az eső. Előbb csak cseppenként, majd egyre jobban bemelegedve csapkod, ostoroz minket, hideg szél kíséretében. Most már nem tűnik olyan mókásnak a kaland, mindenünk átázik, ráadásul Taliándörögd fényei sehogy sem akarnak közelíteni. Aztán mégis a szállásra értünk.
Másnap még a déli órákban is zuhog. Hazaindulunk Badacsony útba ejtésével. A hegyoldalban lévő hangulatos borkimérésnél gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra, de a padok vizesek, leülni nem lehet, és olyan hideg van, hogy reszket a kezemben a zamatos szürkebaráttal teli pohár. Tihanyban hasonló a helyzet, ezért befejezettnek tekintjük kirándulásunkat. Irány az országhatár!