Az alábbiakban az alkotókat támogató és a kortárs képzőművészetet népszerűsítő szentendrei Lakástárlat Alapítványt mutatjuk be, mely sikertörténetének részleteibe az alapítók Szabadkára való látogatásuk alkalmával avattak be bennünket.

A Lakástárlat Alapítvány megálmodója három szentendrei hölgy. Balogh Zsuzsanna csaknem húsz éve szervez angolnyelv-iskolát, ezenkívül családi borászatban vesz részt. Musza Györgyi egy helyi képkeretező-üzletet, művészboltot vezet, de vannak más társadalmi tevékenységei is, mint amilyen a Szeresd Szentendrét! elnevezésű városvédő egyesületben folyó munka. Gyürk Dorottya is a kultúra területén dolgozik, alig néhány hete lépett új hivatalába — Szentendre kulturális alpolgármesterévé nevezték ki.

A hölgyeket húszéves ősbarátság köti össze, közös munkába azonban mindössze néhány éve kezdtek. Györgyi üzletében ugyanis mindennap megfordulnak képzőművészek, akik egyre nehezebben tudják eladni a munkáikat. Ezenkívül nagyon sok vásárló, aki betér — legyen az szentendrei, budapesti vagy külföldi turista —, azért látogat a művészek városába, hogy megismerje a helyi alkotókat. 

Na de hol vannak a művészek?

És egyszer csak megszületett a gondolat, melyet a hölgyek aztán közösen megvalósítottak: össze kell hozni a művészeket a műkedvelőkkel, műpártolókkal, érdeklődőkkel, vásárlókkal — így jött létre a lakástárlat, melynek alapítványi hátteret hoztak létre.

Az alapítók szerint Magyarországon nem volt még ehhez hasonló kezdeményezés, sőt külföldi honlapokon sem találtak erre utalásokat. Ennek ellenére nem volt nehéz felépíteni a koncepciót, hiszen mindössze az igényekre kellett megfelelő válaszokat adni, vagyis megmutatkozási lehetőséget nyújtani a művészeknek, és megpróbálni összehozni őket az érdeklődőkkel.

De mit is takar a lakástárlat? A rendezvény helyszínéről mindig más és más gondoskodik. A házigazda egy olyan személy, akit ismernek a szervezők, és aki szeretné, hogy otthona egy napra helyet adjon egy lakástárlatnak. Ez egy néhány órás vasárnap délutáni kiállítás a házigazda falai között, az ő barátai részére. A helyi adottságoktól, a körülményektől, a lakás méretétől, stílusától, hangulatától, az otthoniak ízlésétől függően egy-egy alkalommal három-négy kortárs művésztől mutatnak be alkotásokat. Végeredményben ez nem más, mint egy időszaki tárlat, mely egyszeri és megismételhetetlen. A lecsupaszított falakon több helyiségben többtucatnyi alkotást tesznek közszemlére, a vizuális élményt pedig más tartalmakkal is kiegészítik. Mindig van élő zene egy meghívott zeneművész jóvoltából, és mindig van egy olyan személy — művészettörténész, műgyűjtő vagy -értő —, aki bemutatja a látottakat. A vendégváró falatokról pedig a házigazda gondoskodik.

Közelebb a művészethez

A lakástárlat közönsége nem galérialátogatókból áll. Egy-egy ilyen baráti összejövetelen sokszor olyanok jelennek meg, akik még életükben nem vettek részt egyetlen kortárs kiállításon sem. A cél, hogy a lakosságot közelebb hozzák a művészetekhez. Éppen ezért igyekeznek olyan hozzáértőket választani, akik könnyed, közvetlen, laza stílusban, egy-egy műalkotásban elmélyülve ki tudják fejteni, hogy mitől különleges egy kortárs mű. A „megnyitó” után pedig a művészettörténész sem siet haza, hanem — akár egy pohár bor mellett — még órákig lehet vele társalogni.

A szervezők minden lakástárlatra összeállítanak egy kvízjátékot az este elhangzottakkal kapcsolatban, és a kérdésekre a véletlenszerűen kisorsolt csoportoknak helyes válaszokat kell adniuk. A nyertes csapat úgynevezett „lakáspárlatot” vihet haza. Az utolsó vendégek távozása után pedig le is szedik a képeket a falról, és hazaviszik őket — vagy a vásárlók, vagy a művészek. Merthogy a lakástárlatokon minden mű eladó. Erről a meghívottak is előre értesülnek, így aki beleszeret egy-egy tárgyba, az a művésztől közvetlenül vásárolhatja meg az alkotásokat. A Lakástárlat Alapítvány azonban más tevékenységeket is folytat, nagy hangsúlyt helyez például a nevelésre. A közelmúltban ért véget a Művészetkedvelőből műértővé nevet viselő egyéves képzés. A programot az alapítvány a Ferenczy Múzeummal közösen indította. A képzésre az intézmény infrastruktúrájának és az alapítvány népszerűségének szerencsés találkozásaként valamennyi alkalommal mintegy száz részvevő jelenlétében került sor. A lakástárlat ugyanis közvetlenebbül tudja megszólítani az embereket. Az alapítók az effajta közreműködést rendkívül fontosnak tartják, hiszen úgy vélik, csak az válhat húzóerővé a kortárs képzőművészet népszerűsítésében, aminek az érdekeikért a kortárs művészetet pártoló szervezetek együttes erővel szállnak síkra.

Művészetet a karácsonyfa alá!

Minden évben kétszer megszervezik a város lakástárlatát is, Szentendrének ugyanis van egy gyönyörű, barokk stílusú, belső átriumos vendégháza, melyet a város évente kétszer néhány napra díjmentesen bocsát az alapítvány rendelkezésére. Ez a vendégház pontosan olyan, mint valakinek az otthona — van benne szalon, hálószoba, nappali és ebédlő —, igényesen, sok drapériával gazdagítva. A szervezők úgy tudják berendezni, mint egy igazi lakástárlatot, ahol újbóli megmutatkozási lehetőséget tudnak adni akár az év során bemutatott minden művésznek, de amíg a lakástárlatok zártkörűek, addig ez az alkalom bárki számára nyitott, ide akár az egész várost is meghívhatják. A közeljövőben lesz is egy ilyen nyilvános lakástárlat: advent második hétvégéjén, december 6-án és 7-én, és mindenkit szeretettel várnak! Óriási seregszemle lesz, és bíznak benne, hogy valaki talán egy kis művészetet is csomagol majd a karácsonyfa alá.

Kisemberek nagy történetei

Az elmúlt néhány év során már mindhármuk előtt kirajzolódott, hogy melyek is azok a legfontosabb, legemlékezetesebb momentumok, amelyek miatt számukra ez a missziós munka fontos. Györgyinek a művészekkel való találkozások, az otthonukban, műtermükben tett látogatások óriási, hónapokig tartó pozitív élmények. Dorottya számára azok az interaktív kapcsolatok váltak igazán fontossá, amelyekbe játszva tudják bevonni a közönségüket. Szerveztek már festőiskolát felnőttek részére, amikor olyanok váltak közreműködővé, akik legutóbb az általános iskolában vagy a gimnáziumban fogtak ecsetet a kezükben, és mégis bele tudtak feledkezni a közös alkotásba, hatalmas élményként megélve azt. Ezenkívül meghatározóak a közönséggel kapcsolatos sikerélmények is. Sokszor olyanok fogadják be a lakástárlatot, akiknek korábban nem volt kapcsolatuk a kortárs képzőművészettel, ám a rendezvény végén mégis úgy döntenek, megvásárolják, megtartják falaikon a műveket, mert azok sokkal jobbak, mint a poszterek, melyek korábban ott álltak. És az emberek ettől megváltoznak.

Hasonló élményt osztott meg velünk Zsuzsanna is, akinek a legnagyobb örömöt a kisemberek nagy történetei szerzik. Például amikor megtudja, hogy valaki minden reggel, fogmosás közben ránéz arra a kis szoborra, amelyet megengedhetett magának, vagy hogy az első jóreggelt-pillantást a hálószobájában kifüggesztett Jávor Piroska-kép határozza meg, melyre ébred. Ezekből a történetekből érződik, hogy a művész az alkotásán keresztül át tudta adni a szellemiségét egy másik embernek, akinek ez a mű talán megváltoztatja az életét. Mert egy alkotás nem pusztán berendezési tárgy, lelke van. Valami szerencse folytán mindhármuknak úgy alakult az élete, hogy közel állnak a művészethez. Amióta azonban a Lakástárlat Alapítvány munkájában vesznek részt, rá kellett döbbenniük, hogy rengeteg ember úgy él, hogy otthonában egyetlen művészi alkotás sincs. Egy-egy lakástárlat alkalmával látszik igazán, hogy mennyire más dimenzió egy olyan otthon, ahol valamilyen egyedi mű is található, olyan, amilyet az ember szívből választ. Ilyenkor válik nyilvánvalóvá, hogy művészet nélkül üres az otthonunk.

A vajdasági látogatás apropójáról megtudtuk, hogy a szentendrei Lakástárlat Alapítvány alapítói egy esetleges együttműködés reményében keresték fel a helyi civileket. Elöljáróban csak annyit mondunk, jó esélye van annak, hogy a tavasszal Szabadkán tartják meg az első külhoni lakástárlatot, ez azonban egyelőre még a jövő titka.