Itt, nálunk, a Bácskában, két Tisza-menti faluban, Moholon és Adán végezte iskoláit (de már Szegeden érettségizett), — A művész nem véletlenül választotta előnévként a Moholyt, mert a család a századforduló előtti egy-két évben átköltözött Moholra, méghozzá Nagy Gusztáv házába, aki a gyerek nagybátyja volt, de maga a művész ritkán beszélt gyermekkoráról — Sem Adán, sem Moholon senki sem emlékszik a családra — Kalapis Zoltán szerint Moholy-Nagy László esetében azt kell mondanunk, hogy szülőföldje nem tarisznyázta fel élményekkel. Ő csak jótevő nagybácsikájának, egy többé-kevésbé ismeretlen falusi ügyvédnek — 1912 táján halt meg, nem tudni hol — és egy nagy bácskai községnek a nevét vitte magával a nagyvilágba — A művésznevét, munkáit ma is számon tartják, nem csak Európában, hanem az Egyesült Államokban és másutt is...

Arról, hogy nagy, a nagyvilágban is elismert művészek errefelé jártak, dolgoztak vagy csupán születtek a Vajdaságban, ma már tudjuk, emléküket ma már féltve őrizzük, tudjuk azt is, hogy nem egy művész esetében innen, tőlünk indultak el a világhír felé. Írni lehet gyermekkori éveikről, szólni élményeiknek forrásáról. Például Vasarely Viktronak az op-art jeles képviselőjének a műveiben felfedezhetők a baranyai hímzések mély színei. Schöffer Miklós, a kinetikus szobrok alkotója pedig a pingáló asszonyok virágos falait nevezi meg előzményként, bár ő Kalocsáról vitte magával az élményeket, de a gyermekkor mindenképpen, talán valamennyi művészünk esetében meghatározó volt, meghatározó élményként maradt meg az emlékezetben.

Moholy-Nagy László azonban úgyszólván semmit sem vitt magával a Nagy Életbe, gyermekkoráról alig tudunk valamit, bár neve évtizedek óta jó hangzású név nemcsak az öreg Európában, hanem az óceánon túl, az Egyesült Államokban is és másutt. Tudjuk azt is, hogy a belgrádi Modern Művészetek Múzeumában 1982-ben megnyílt a magyar avantgarde festőinek reprezentatív tárlata. Ezen Moholy-Nagy László négy munkája is látható volt. Az érdeklődők megnézhették az 1918-ban készült Budai hegyek című festményt is, ezt a művész Ady Endrének ajándékozta. A belgrádi tárlat anyagának nagy részét Kassák Lajos aktivista körének és a Nyolcak csoportjának művészei adták.

Moholy-Nagy László életműve azonban nem Magyarországon bontakozott ki, hanem túl az országhatáron, Berlinben főleg, Chicagóban, Londonban és Antwerpenben, de másutt is. Egyik életrajzírója, Péter László a szegedi Somogyi Könyvtár tudományos munkatársa, ezt írja róla: „Egyike volt azoknak a művészeknek, akiket az ellenforradalmi Magyarország elűzött, a nagyvilág lett az otthona, kint ért világhíressé...”

A nagy német építész, Walter Gropius mondta róla a következőket: „Moholy-Nagy László alighanem a modern művészet legsokoldalúbb egyénisége. Festészetben, szobrászatban és építészetben, színházban és ipari formatervezésben, fényképzésben és filmben, hirdetésben és tipográfiában egyaránt arra törekedett, hogy a tér és az idő viszonyát, azaz a térbeli mozgást értelmezze.”

Gropius, weimari Bauhaus direktora már a húszas évek legelején felismerte az emigráns tehetségét — a művész akkor csak lézengett a nagyvilágban — és meghívta professzornak a világhírű intézetbe. Moholy-Nagy László akkor mindössze húsz és valahány éves volt...

Mit tudunk adai és moholi éveiről? Keveset. Annyi bizonyos, hogy gyermekkorának egy részét az említett két bácskai faluban töltötte. Az iskoláskorra vonatkozó adatok pontatlanok s az életrajzírók sötétben matatnak a művész szüleit illetően is. Édesapja valószínűleg jószágigazgató volt a Latinovicsok birtokán és aztán az Újvilágban vetette meg a lábát, végül nyoma veszett.

Az édesanyja három gyermekkel Bácsborsodról átköltözött Moholra, ahol a nagybácsi, Nagy Gusztáv veszi őket védőszárnyai alá. Egy másik forrás szerint a művész édesanyja valóban a Tisza mentére költözött, de nem Moholra, hanem Adára, s nem mindhárom gyermekével, hanem csak Lászlóval. A család mindenképpen a gyermekek nagymamájánál húzta meg magát. Egy bérelt házban laktak...

Az iskolában, iskolákban eltöltött évekről is keveset tudunk, az osztálynaplók kevés adatot nyújtanak. A művész diákként jeles tanuló volt. A szegedi gimnáziumban tandíjmentesen tanulhatott. Péter László feljegyezte: „A közös értesítőkből az eminens diák portréja bontakozik ki, a minden iránt érdeklődő, mindenben jeleskedő kitűnő tehetség.”

Ezekkel az adatokkal együtt a gyermekkor homályban maradt. Mégis sokat árul el magáról a művész az 1929-ben a Little Reviewnek adott interjúban: „Gyermekkoromban azt gondoltam, hogy királyfi vagyok, akit elcseréltek, de később majd visszakapja jussát. Ma már tudom, hogy az ember az, aki...”

Az univerzális művész — ezt talán kevesen tudják — tervezte a Parker töltőtollat is. Őt tekintik a kinetikus művészet megalkotójának, „mérnökművész”, „feltalálóművész” volt, aki akkor még a senkiföldjén próbálkozott, kísérletezett, könyvei minden világnyelven jelentek meg. Leírták: „Legnagyobb érdeme és máig nem eléggé tudatosodott jövendölése a vizuális kultúra oszthatatlanságának eszménye volt, a festészet, a fotó és a film először kimondott természetes egységének hirdetése...”

Kattintson az alábbi képre, és látogassa meg a Moholy-Nagy Alapítvány honlapját: