Házak, melyekben minden tárgynak megvan a maga története

Házak, melyekben minden tárgynak megvan a maga története

Az egymásra boruló szibériai nyírfák szegélyezte utcán térjünk vissza még egy kicsit Erzsébetlakra, ahol a békés egymás mellett élés jegyében több tájház és egy múzeumház is színesíti a turisztikai kínálatot.


A tipikus bánáti tájház (Tóth Tibor felvételei)

A tájház berendezése a többnemzetiségű lakosság egymás iránti toleranciájának a jelképe. A régi idők szellemében újjáépített, tipikus bánáti ház az iskola udvarában található. A közös munkával felhúzott épület a vidékre jellemző természetes anyagokból készült. Nád a teteje, agyaggal tapasztották, az udvarában gémeskút, kemence, hűtésre szánt fedett verem, ól és góré látható. A felsoroltakhoz egy nyitott tanterem is tartozik, ahol a diákcsoportok nemcsak megpihenhetnek, hanem hasznos tudáshoz is juthatnak. A tájház szobáiban Milan Nedeljkov, a helyi iskola igazgatója kalauzolt bennünket, aki rendkívül érdekesen tud mesélni a kiállított dolgokról. Mint mondta, minden tárgynak megvan a maga története.

— A konyha után abba a szobába lépünk, ahol — főleg télen — a családok a legtöbb időt töltötték. Amikor ide bejövünk, Mezei András és Rozália a házigazdáink — mutat az igazgató úr a falon levő fotókra, a kemence sutját vagy kuckóját pedig a társasági élet központjának nevezi. — Ez volt az iskola is, hiszen a nagytata itt ültette a térdére az unokáját, miközben mesélt neki vagy tanítgatta. A másik szobában a fő helyen a hitvesi nyoszolya áll. Az ágy keskeny, hogy a házastársak összebújhassanak, mellette ott a bölcső. A házban különböző nemzetek viseleteit tettük közszemlére, a falvédők magyar, szerb, bolgár és szlovák feliratosak. És jó szellemek is vannak — halljuk házigazdánktól —, méghozzá visszaemlékezések, emlékek és energiák formájában.


Hanjik Mária

Hanjik Mária szlovák asszony, eleinte a mi anyanyelvünkön szól hozzánk, majd szerbre vált, mert szerinte nem elég jó a magyar beszéde. Pedig énekelni kiválóan tud magyar nyelven — árulják el róla az asszonyok. Nagyon szeret kalácsot sütni — a fánkot is ő készítette, mellyel megkínáltak bennünket —, de elsősorban az otthonában létrehozott szlovák tájház végett megyünk el hozzá. A szobák berendezését maga állította össze abból a hagyatékból, amely a szüleitől maradt rá.


A szlovák tájház egy részlete

Az 1910-ből származó esküvői ruha szlovák szokás szerint fekete, a magyaros menyecskeruhát viszont a lánya viselte, akinek — ebből már kitalálhatjuk — magyar a férje. A tájház ugyan szlovák, de Mária néninél is megtalálhatóak a faluban élő nemzetek viseletei. A ruhadarabokat vizsgálva kiderül, a háziasszony gyönyörűen hímez, amikor pedig rácsodálkozom a falak érdekes mintájára, megjegyzi, a pingálás is az ő keze munkája. Számos fényképalbumot mutat, hiszen a Nők Klubjának tagjaival sok rendezvényre járnak.

— Itt a gyerekek az utcán még mindig három nyelvet hallanak: a magyart, a szerbet és a szlovákot. Bolgár most már egyre kevesebb van, pedig az ő hagyományaikat is meg kellene őrizni — búcsúzik tőlünk Mária néni.


A Gokler-ház nappalija

A Gokler-ház, a helyi közösségnek köszönhetően, jelenleg a Nők Klubjának ad otthont. Gokler Zsigmond iskolaigazgató 1935-ben bekövetkezett halála után az épületet leánya, Ilona tanító néni használta. A házban az eredeti bútorok láthatóak, melyek a XIX. század végi, illetve a XX. századi polgári életet tükrözik. Semmi sem fényűző, inkább ízléses és szép.


Simon Annuska

Simon Annuska, a Nők Klubjának elnöke szeretettel emlékezik vissza a tanító nénire, aki nemcsak az iskolában, hanem az otthonában is szívesen foglalkozott a diákokkal.

— A tanító néni sosem ment férjhez, viszont népes rokonsága élt szerte az országban. Mi nagyon szeretünk itt lenni. A munkánkba igyekszünk a fiatalokat is bevonni. Tésztagyúrás és -vágás, fánksütés, valamint a karácsonyra és a húsvétra való készülődés alkalmával az általános iskolásokra, főleg a lányokra, mindig számíthatunk. Ünnepek előtt díszeket készítünk velük természetes alapanyagokból. Az épületet szeretnénk megőrizni, illetve beilleszteni a falu idegenforgalmi kínálatába, a fiatalokat pedig megtanítani a régi technikákra, mint amilyen a slingelés, a kivarrás stb. — mesélte Annuska néni, és hozzátette, az udvarban két fóliasátor létesítésére pályáznak, s ezekben egészséges, vegyszermentes növényeket termesztenének.

— Az asszonyok a fóliasátrakban dolgoznának, ezáltal egy kis jövedelemhez jutnának. A megtermelt javakat eladhatnánk vagy feldolgoznánk, és az így kapott lekvárt, befőttet, főtt paradicsomot, szörpöt árusítanánk a turistáknak. Mi a férjemmel már régóta foglalkozunk organikus termeléssel, emellett vendégeket fogadunk, két kiadó szobát bocsátunk az érdeklődők rendelkezésére.

A Nők Klubja idős, beteg emberek gondozására is sikeresen pályázott. Tagjai négy személyt három hónapon át heti két alkalommal látogatnak meg, ebédet főznek nekik, takarítanak, mosnak rájuk, orvoshoz viszik őket.


Havram Erzsébet

Érkezésünkkor Havram Erzsébetet nagy munkában találtuk, az asztalhoz erősített géppel tésztát nyújtott. Később, amikor kicsi kockákra vágta, elnézést kért, mert a masina elég zajos. Közben arról mesélt, milyen változás történt az életében.

— Varrónőnek tanultam, tizennégy évig dolgoztam egy gyárban, majd munka nélkül maradtam, mert becsukták a varrodát. Akkor kezdtem el virággal foglalkozni, utána jött a tészta. Sok tojás volt otthon, húsvét után már nem nagyon lehet eladni, a fiamnak volt búzája, becseréltük lisztre, elkezdtem gyúrni a tésztát, anyukának, barátnőnek, nagymamának, rokonoknak. Vásárok, piacok, rendezvények alkalmával jön belőle egy kis zsebpénz a konyhára. Csaknem hatvanéves vagyok, nyugdíjba még nem mehetek, egyéb munkát meg már úgysem találok. A faluban más nem foglalkozik ezzel, én sem akarok üzletet nyitni, nekem érdekes a vásározás, az alkudozás, a cserebere más termékre.

A felsoroltakon túl az Erzsébetlakon járók a Lujza majort is felkereshetik, ahol egyebek között állatsimogató is várja a látogatókat.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink