Hangos volt!

Hangos volt!

Magyar népzene és népviseletbe öltözött, pálinkát kínáló leánykák várták a nézőket a Kosztolányi Dezső Színház udvarában június 15-én este, amikor is Urbán András legújabb bemutatója, a Magyar című előadás búcsúztatta az évadot. De aki azt hiszi, hogy a darabban magyar népzenét és népviseletes lányokat láthat, az elég nagyot téved.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház csapata egy nagyon elgondolkodtató, gyönyörű képekkel és fényekkel játszó előadást készített Urbán András kezei alatt. Fül nem maradt szomjasan és szem nem maradt éhesen. A nyelv fogalmát jártuk körül a bő egy órában. A magyar nyelvét, a színház nyelvét, a „kitépett nyelvét”, az állatok nyelvét, „mások” nyelvét. Rögtön a bevezető percekben az előadás egy hosszan tartó dallal indít, melyben csak egy szót ismételgetnek (ez pedig mi más lehet, mint a „magyar”), de azt több nyelven, már-már feszegetve a türelmi határokat. A punkos hangzású, dob- és basszusgitár-kísérettel megszólaló dalban tehát kifulladásig ismételgetik ezt az egy szót. És egy kisebbségben élőnek napról napra bizonygatnia is kell, hogy ki is ő. Nem csak másoknak, magának is. Identitásmegőrző csatadal. Az előadásban egyébként nagyon kevés szöveg hangzik el, mégis értjük, miről szól. Nem kell hozzá fordítás, nem kell felirat. A dalokban ismételgetett szavak a ritmus fokozásával még jobban összemosódnak, ez is szépen kidomborítja, hogyan válik egy nyelv zavarossá, hogyan veszíti el érthetőségét.

A nagy magyar siránkozás (sírva vigadás) is megjelenik, különlegesen ironikus formában. Dallá fajul, agresszívvá válik, és a közönség hirtelen azt érzi, hogy már nem is siránkozás ez, sokkal inkább valamiben benne ragadt megszokássá vált jajgatás, melynek az elejére, az okára már nem is emlékszünk. Az előadásban megjelenő agresszivitás talán nem mindenkinek tetszett a teremben, de nem helyénvaló megrökönyödni az időnként durva és agresszív színházi nyelvezet miatt. És nem csak azért, mert Urbán András előadásaiban elég gyakran felbukkan az agresszió. Elég fellapozni az újságot, elég körülnéznünk a világban, az országban, a városunkban. A színháznak igenis dolga reflektálni ezekre a történésekre.

A lovas nemzet fogalma is egy picit átértelmeződik, a csodaszarvas kétségbeesett „tánca” a halott és meggyalázott nők felett pedig az egyik legszebb jelenete az előadásnak. Urbán finoman figurázza ki a nemzeti felsőbbrendűségi érzést, de abból a bizonyos urbános feketehumorból én elbírtam volna egy picivel többet is.

A szebbnél szebb képek közül természetesen az utolsó a kedvencem, amikor is beszállingóznak a szürke marhák a színre, és ringatózva, bambán merednek ránk, fejük fölött tündököl a magyarok holdja, csillaga, mely valójában egy — a menekültek elleni „védelmet biztosítani szolgáló” — szögesdrót kerítésből összetákolt labda. És csak állnak a labdahold, illetve a „Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartanod a kultúrájukat!” feliratú óriásplakát alatt. A plakát mögött még két marha sziluettje látszik, vagyis már mindkét oldalról bamba, tehetetlen és esetlen jámbor állatok néznek ránk. Volt tehát min elgondolkoznia a közönségnek az előadás után, miközben bort és lángost majszolgatott. Szép zárása ez az idei évadnak. Aki teheti, nézze meg!

Az előadásban játszó MAGYAR színészek: Borbély B. Emília, Csata Zsolt, Éder Enikő, Lőrincz Rita, Simó Emese, Czumbil Orsolya, Kiss Anikó, Kucsov Boris, Mikes Imre Elek, Nagyabonyi Emese. A zeneszerző Irena Popović, a jelmeztervező Marina Sremac, a koreográfus Kiss Anikó, a maszkokat Daniela Mamužić készítette, a pszichodrámás szakmunkatárs Boris Telečki, a dramaturg Góli Kornélia, az ügyelő Molnos András, a koprodukciós partner pedig a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A végzet asszonya(i)
Színház
Minek a szív…
Színház
Facebook

Támogatóink