Hangolódjunk rá az ünnepre!

Hangolódjunk rá az ünnepre!

Több emberrel beszélgettem mostanában a közelgő karácsonyi ünnepkör jelentőségéről, üzenetéről. Szinte mindannyian megemlítették, hogy régebben, „amikor még nem nőtt be a fejük lágya”, másként élték meg ezt az időszakot.

Elgondolkoztam a hallottakon, és arra a következtetésre jutottam, hogy amióta saját családom van, azóta nekem is mást jelent a karácsony. Korábban — Istenem, milyen rég volt! — a nagyanyám próbálta összetartani kicsiny, otthoni közösségünket, de már huzamosabb ideje rám hárul az a kellemes kötelezettség, hogy az ünnepi asztalhoz ültessem a szívemnek kedves hozzátartozóimat, elsősorban a férjemet és a lányomat. Fontossá váltak a szokások, a hagyományos étkek — az alma, dió, méz, fokhagyma —, és betartom azt is, amit a nagyanyámtól tanultam, vagyis hogy szentestén mindent oda kell készíteni az asztalra, evés közben ugyanis semmiért sem szabad felállni. Hogy miért, azt a mai napig sem tudom, de a lányommal — aki egyszer talán a saját családjában honosítja majd meg ezt a mozzanatot — gondosan ellenőrzünk mindent, mielőtt helyet foglalnánk.

Pedig annak idején, főleg egyetemistakoromban, sokféle kifogást vetettem be azért, hogy Újvidéken maradhassak, és az ottani társaságommal mehessek el az éjféli misére. Leginkább az előadásokra hivatkoztam, és ezzel nem is hazudtam, akkoriban ugyanis még nem tartottak szünnapot az oktatási intézményekben. Most már tudom, mit érezhetett ilyenkor a nagyanyám. Nagyapám már nem volt mellette, én nem jöttem haza, és még telefonja sem volt, hogy legalább a hangomat hallja. Amikor az ujjam hegyére csókot lehelek, és megérintem a temetőben lévő síremléken a kedves arcát, ezekért a magányos órákért is bocsánatot kérek tőle. A lelkem mélyén érzem, hogy nem haragudott rám, talán csak csalódott volt egy kicsit. Mint ahogyan én is mindent megbocsátok a saját gyerekemnek, még akkor is, ha néha fáj a viselkedése. Ilyenkor arra gondolok, hogy ő bizonyára nem is érzi, hogy megbántott, én lettem érzékenyebb az évek múlásával.

Hogy miért ezeket a személyes emlékeket idéztem fel ahelyett, hogy az aktuális politikai kérdésekkel foglalkoztam volna? Mert egy hetünk van még arra, hogy ráhangolódjunk a karácsonyra. Tegyük meg, még akkor is, ha a történések vagy a problémáink, a pénztelenség mindenáron másfelé terelnék a gondolatainkat. Márai Sándor találóan fogalmaz: „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.”

A karácsonyt a béke, a gyermekek, a szeretet és a család ünnepeként is emlegetik. Úgy érzem, mindegyik elnevezés megfelelő. Az ünnep előtti sürgés-forgásban álljunk meg egy pillanatra, és merengjünk el azon, jut-e, szentelünk-e kellő időt a szeretteinkre, a barátainkra, vagy mulasztásunkat drága ajándékokkal akarjuk jóvátenni. Ha úgy érezzük, hogy nem, akkor változtassunk a viselkedésünkön, mert egyszer, amikor benő a fejünk lágya, bocsánatot akarunk majd kérni, de már nem lesz kitől.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útjára indult a Dúrmoló
Községeink életéből
Versek a bánat tollából (2.)
Fiatalok Fiataloknak
  • 2017.01.19.
  • LXXII. évfolyam 2. szám
Facebook

Támogatóink