Gorkij, az emigráció bajnoka

Gorkij, az emigráció bajnoka

Makszim Gorkij világhírű orosz író, drámaszerző napra pontosan 150 éve, 1868. március 28-án született.

Eredeti neve Alekszej Makszimovics Peskov volt. Leghíresebb műve az Éjjeli menedékhely. Politikai foglyokat szabadított ki a bolsevik börtönökből, és hevesen bírálta a szovjet rendszert. Noha az elvtársak nem mertek hozzányúlni, mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék.

Nem volt könnyű gyerekkora. Az apja fiatalon meghalt, ezért Gorkijt a nagyapja nevelte. Nem vették fel a Kazáni Egyetemre, úgyhogy bejárta Oroszországot, és még a cári rendőrség is felfigyelt rá. 1898-ban jelent meg egy kétkötetes alkotása, a Karcolatok és elbeszélések, mellyel szintén nagy feltűnést keltett. 1900 körül a Znanyije folyóirat vezetője lett. A börtönt is megjárta, hiszen részt vett a forradalomban, Lenint is személyesen ismerte. Később az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, onnan pedig Capri szigetére.

Amikor hazatért, rögtön a Zvezda és a Pravda munkatársa lett, két évvel később pedig megalapította saját folyóiratát, a Letopiszt. Szembefordult a bolsevik párttal, és keményen bírálta, Lenin azonban tisztelte benne az írót, így vezetőjévé tette annak az irodalmi központnak, amelynek az volt a feladata, hogy oroszra fordítsa a rendszer számára fontos európai és világirodalmi műveket — így jelenhetett meg Wells, Shaw, Anatole France és még sok más alkotó kötete is. Gorkij felkarolta a fiatal írókat és költőket, irányítgatta első lépéseiket.

Később kinevezték a szentpétervári Tudósok Háza vezetőjévé is. Amikor az intézmény néhány tagját a helyi bíróság agyonlövette, megírta nyílt levelét Leninhez, és elvakultsággal, politikai dogmatizmussal vádolta meg. Emiatt aztán megint emigrációba kényszerült, és visszautazott Caprira. 1921-ben tüdőbetegséget kapott, majd Németországba, Csehországba, onnan pedig Olaszországba utazott, és csak 1928-ban látogatott el újra a Szovjetunióba.

A Lenin halála után kialakuló hatalmi harcot messziről — emigrációból — figyelte. Amikor ismét hazautazott, végigkövette Sztálin győzelmét, utazni kezdett az országon belül, és szomorúan tapasztalta, hogy a lenini hagyományok, illetve a marxista doktrínák kedvéért az orosz nép még mindig szegénységben, nyomorban él — sőt, az éhhalál sem ritka. A parasztellenes politikán felháborodva cikket írt, mely valójában egy vádirat volt a sztálinizmus ellen, így ismét el kellett menekülnie az országból. Megint Capri szigetére utazott. Aztán a nagy vezér megbocsátott neki, s visszahívta.

1931-ben — immár végleg hazatérve — vált ünnepelt íróvá hazájában. Megválasztották az I. Össz-Szövetségi Írókongresszus vezetőjének, s az Írószövetségnek is ő lett az első elnöke. Felesége, Katyerina Pavlovna a Vöröskereszt tagjaként ugyancsak embereket próbált kihozni a börtönökből — kivéve, amikor Sorrentóban töltötte a téli hónapokat. Gorkij életében a másik fontos nő Mura volt, azaz Budberg báróné, aki az összes létező titkosszolgálatnak kémkedhetett. Tüdőbajban halt meg 1936. június 18-án.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tuvalu, avagy a süllyedés poétikája
Irodalom
Olvasunk?
Irodalom
Facebook

Támogatóink