Felolvasószínház és Pataki-gyűrű

Felolvasószínház és Pataki-gyűrű

A délvidéki magyar színjátszás napja október 29-e, 1945-ben ugyanis ezen a napon mutatták be Pataki László rendezésében a Népszínház első darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát. Ebből az alkalomból szervezik meg Szabadkán a Kortárs Vajdasági Magyar Szerzők Felolvasószínházát, illetve a Pataki-gálát, és adják át immáron tizenhárom éve a Pataki-gyűrű Díjat.

Mi is az a felolvasószínház? A Lénárd Róbert, Brestyánszki Boros Rozália és Pozsgai Zsolt összetételű zsűri a drámapályázatra beérkezett művek közül kiválasztott kettőt, melyet a Népszínház társulata, valamint az akadémisták felolvastak. Az idei nyertes Szegedi-Szabó Béla Áldozócsütörtök drámája, valamint Csík Mónika Magánymitológiák című műve volt, melyet Péter Ferenc és Csernik Árpád vitt színpadra.

A díj átadása előtt az Újvidéki Színház vendégszerepelt nagy sikerű előadásával, a Csárdáskirálynővel. A Pataki–gála minden évben más. Most bárhangulatot jelenítettek meg a színpadon, illetve a főleg Amerikában, a tengerentúlon jól ismert és közkedvelt talkshow-k világát igyekeztek a színpadra idézni. A Pannon Reggeli négy műsorvezetője, Bajtai Kornél, Zvekán Péter, Kovács Nemes Andor és Brasnyó Zoltán beszélgetett a jelöltekkel, kiragadva a színészek néhány olyan érdekes hobbiját, jellemvonását, amelyet a közönség esetleg nem ismert. Így például Krizsán Szilviáról megtudtuk, hogy horgolt egy sapkát Alföldi Róbertnek, Csernik Árpádról, hogy még mínusz húszban is képes biciklizni, Mészáros Gáborról, hogy teve beceneve még az akadémián ragadt rá egy helyzetgyakorlat alkalmával, Vicei Natáliáról, hogy őrülten rajong Federerért, s a legnagyobb havazásban megindulva majdnem sikerült vele élőben is találkoznia, Balázs Áronról pedig az derült ki, hogy már gyermekkora óta nagy sporthorgász.

A gálaműsort a négy vajdasági magyar színház (Népszínház, Kosztolányi Dezső Színház, Újvidéki Színház, Zentai Magyar Kamaraszínház) képviseletében Mezei Kinga, Virág György, Kőrösi István és Pámer Csilla tette emlékezetesebbé a Pataki-gála zenekarának kíséretében előadott dalokkal.

A jelöltek között most is kiváló alakításokat felmutató színészek ültek az első sorban, viszont Kovács Frigyes színész, Mihályi Katalin újságíró, Verebes Ernő költő-zeneszerző, Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója, valamint összesített szavazattal az újvidéki Művészeti Akadémia színész tagozatos hallgatói az idén — Lady Macbeth megformálásért — Vicei Natália Jászai Mari-díjas színművésznek, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata művészének ítélték oda a Pataki-gyűrű Díjat. A színésznő az elismerés átvétele után felsorolta a Népszínház társulatának jelenlegi tagjait, és elmondta, akkor lenne a legboldogabb, ha ez a társulat a jövőben is együtt maradna, és együtt játszaná a számukra és a közönség számára is kedves darabokat. A „tízes díjat”, azaz az akadémisták díját, mely jelképesen egy darab szőnyeg a Művészeti Akadémia 10-es terméből, a diákok Balázs Áronnak ítélték oda.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink