Elmúlt a 9. TESZT is

Elmúlt a 9. TESZT is

Nyolcnapnyi tömör gyönyör után fél perccel arról írni, hogy milyen is volt a Temesvári TESZT Fesztivál, elég nehéz. Beszélgetések, sírások és nevetések, egymás szemébe nézések és még ennél is több frenetikus színházi élmény némi szervezői oldalról való — amolyan backstage-ből kukucskáló — látószöggel megspékelve. Hát ki vágyik ennél többre a nyarat indító májusi éjszakákon?

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán a végén? Vagy talán nem is kell elkezdeni, csak úgy beszélni róla. Most, amikor ezeket a sorokat írom, itt, Romániában éjjel fél három van. Szerbiában még csak fél kettő. Vagyis itt mindent egy picit előbb kóstoltunk meg. Az utolsó svédasztalt, Dimcsevet, a poharat, melyet arra emeltünk, hogy jövőre ugyanitt… Amikor lehet, hogy otthon még csak az esti híradó szalagcímei úsztak. Volt sok rohanás, kötözgettünk szövegkönyveket, futottunk a hotelhez a társulatokat fogadni, osztogattunk fesztiválos táskákat, folyt rólunk a víz, oldottuk meg a megoldhatatlannak látszó problémákat, javítottuk a feliratot, fordítottuk a beszélgetést, szereztünk be neont, hűtöttünk tortát, segítettünk parkolni és pénzt váltani, meg kiabáltuk, hogy: „A beszélgetés most kezdődik.” Még egy olyan színházi fesztivál (a Desiré mellett), amely a barátkozásról és a JÓ színházról szól egy jó helyszínen, s ahol valahogy valóban csak a jó emberek verődnek össze, és ahol két nap után mindenkit barátként üdvözölsz, és ahol mindenki rád mosolyog, ha elmegy melletted a lépcsőn. Szóval azt hiszem, szuperlatívuszokat kell használnom, ha arról akarok írni, milyen is volt az idei TESZT. És azt hiszem, hogy egy ekkora menet után törvényszerűen következik a néhány napos depresszió.

Nem fogok toplistát felállítani az előadásokról, hiszen (egy kivételével, melynek címét fedje homály) mindegyikben találtam valamit, amit hazaviszek, ami megérintett, elgondolkodtatott. Nem fogok tudni részletesen beszámolni mindről, mert ahhoz sokkal több karakterre és sokkal több időre volna szükségem (és még le sem ülepedett ez az egész boldog, bolond őrület), ezért álljon itt csak néhány impresszió, mondat. A többit majd egyszer elmesélem.

— Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár / Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka: Magyar (Urbán András) — Majd meglátjátok. Június 15-én Szabadkán. Hajrá, magyarok! Vagy nem. Az előadás magyar nyelvű, fordítása nincs. De vannak benne állatok. Mégiscsak egy lovas nemzet vagyunk. Szőrén-szálán üljük meg, vagy szőrén-szálán tűnünk el?

Ifjúsági Kulturális Központ, Skopje: Őrült erdő (Nina Nikolikj) — Hogyan látják a macedónok Ceaușescut a román forradalmat, és mi is történik most az ő házuk táján? Összefonódás, avagy a helyzetek hasonlóak.

Forte Társulat, Budapest / Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest: A te országod (Horváth Csaba). Egy svájci óra pontosságával megkomponált és eljátszott festmény. Horváth Csaba és a Forte Társulat ismét nagyot alkotott. Munkásszálló, munkanélkülivé válás, mélyen emberi történetek és drámák, melyek nem válnak patetikussá. Nagyon jól álló karakterek. Egyik személyes kedvenc.

Alekszandr Manuilov: Az állam (Koncepció: Alekszandr Manuilov) — Sok-sok felbontott boríték, színész és rendező nélküli előadás. Slusszpoénok sorozata, s az is kiderül, hogy a közönség mennyire játékos, ki milyen személyiség, ki mennyire exhibicionista. Alex pedig mindeközben elbújva figyeli, mit csinálunk a színpadán.

— Prešernovo Színház, Kranj / Városi Színház, Ptuj: A halott hazatér az úrnőjéhez (Jernej Lorenci) — A költői színház mintapéldánya. Harmonika és liszt, szlovén népmese Micikáról és az ő szerelmeséről.

— Bitef Színház, Belgrád: Az Antikrisztus rövid története (Urbán András) — Nők és keresztek, katonák és Jézusok.

— TiDA — Théâtre Danse, Aosta: Kvintett (Marco Chenevier, Smeralda Capizzi) — Egy újabb személyes kedvenc. Marco megjelenik. Pénzhiány miatt nem tudtak jönni a többiek. Fény- és hangtechnikus, és hát a négy táncosa. De gyorsan összegyűjtjük a pénzt mi, a közönség. Megvannak az önkéntesek, indulhat a végtelenül szórakoztató, könnyesre nevettető előadás, melyben azért néha az állunkat kell kapargatnunk, amikor Marco néhányszor — nagyon nem viccből — szólózik. Puha mozgású táncos. A kulisszák mögül is figyelő szemek lesik.



Horvát Nemzeti Színház, Zágráb: Királyok vagyunk, nem emberek (Matija Ferlin) — Egy újabb kedvenc. Képzeljük el gyermekek mondatait felnőttek szájából hallva. Felnőtt hangon, felnőtt szándékkal elmondva. Nagyon groteszk, és mégis annyira igaz. A világ keletkezése, a szülők kritikája, a gyermekek filozófiája.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár: A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve (Radu Afrim) — Megnéztük magunkat mi, nézők.

— Koreja Színház, Lecce: Az apa szó (Gabriele Vacis) — Soknyelvű előadás. Bolgárul, macedónul és lengyelül is beszélnek. Szó esik a kommunizmusról is. Arról, hogy hogyan üdvözölték egymást csókkal a vezető politikusok, illetve a nem létező dologért való sorban állásról is. A színészek olyan aranyos cinizmussal teszik ezt, hogy nem lehet nem imádni őket. És persze az apáról is beszélnek. Az apákról. És lányaikról. A végén a közönség fele a zsebkendőjéért nyúl.

Mikser Ház, Belgrád / Ifjúsági Kulturális Központ, Újvidék: Dogville (Kokan Mladenović) — Bane Trifunović és a lányok. Kokan, kemény társadalomkritika, mi mind Dogville-ben élünk.

Schilling Árpád: A harag napja (Schilling Árpád) — Szürreális realizmus. Valótlan valóság.


Bíró Márton felvételei

Random Scream, Brüsszel: 7 promises (Davis Freeman) — Mi közösen megváltjuk a világot. A közönség ígéreteket tesz, majd lehúz egy feles vodkát, kap egy kitűzőt, s a világ máris egy szebb hely lett. S még mondja azt valaki, hogy egy színházi előadással, performance-szal nem lehet elérni semmit. Hölgyeim és uraim, igenis lehet! Davis Freeman és Jerry Killick meg is mutatták. Az ígéreteket minden aláírónak be kell tartania. Csak néhány a kínálatból: Egy hónapig nem eszem húst. Csak túrkálóban vásárolok fél évig. Egy napig nem vásárolok semmit. Nem lesz gyerekem életem hátralevő részében.

Jonas & Lander: Tojáshéjak (Koncepció: Lander Patrick) — Tojáshéjon pofozkodó portugálok, bekötött szemű ritmustánc, bizalomjáték, kő-papír-olló, Like a virgin és lassú tánc.

Ivo Dimcsev: I cure — Megint gyógyított.

És volt még:

— Association for the Promotion of Women in Culture — City of Women, Ljubljana / KD integrali, Ljubljana: A második alkalom (Simona Semenič)
Háború Színház, Szarajevó / Mess Színpad, Szarajevó: Liszt a vénákban (Boris Liješević)
Nézőművészeti Kft., Budapest / Szkéné Színház, Budapest: EztRád (Scherer Péter)
— GroundFloor Group, Kolozsvár: Parental Ctrl (Sinkó Ferenc)

És vége lett ennek is. TESZTeltük, a vizsgán átment, méghozzá maximális pontszámmal, jöhet a tizedik. Jövök én is. Most pedig... Színházigényem kielégítve. Egy időre.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A Körhinta és a Bánk bán Belgrádban
Színház
  • 2018.11.17.
  • LXXIII. évfolyam 46. szám
A végzet asszonya(i)
Színház
Facebook

Támogatóink