Egy viking, aki imádja a magyar népzenét

Egy viking, aki imádja a magyar népzenét

Hogy hívják? Kjartan Code. Honnan jött? Amerikából, Michiganből. Vagyis Norvégiából. Vagyis Budapestről. De az is lehet, hogy a Romániában titokzatos módon eltűnt Szkoján városából. Hová tart? Úgy gondolta, lekarikáz vasszamarán Isztambulba. De nemsokára Chilébe utazik, majd Londonba repül.

Hol lehet megtalálni? Van, hogy egy fal tetején zenél, vagy egy bolgár lagziban, de megtalálhatjuk a Malomfesztivál fotótárlatának megnyitóján, és néha a migránsokat is szórakoztatja sokat látott hegedűje dallamaival a Keletiben. A mosolygó, ravaszdiszemű Kjartannal Szabadkán beszélgettem, itt pihent meg ugyanis isztambuli útja elején.


A szerző felvétele

Egy nagyon furcsa figura, mintha egy Tim Burton- vagy Tarantino-filmből lépett volna ki, nagyon könnyű vele beszélgetni, hiszen ifjúkora ellenére annyi története van, hogy egy egész hetet eltölthetnénk csak azt hallgatva, milyen kalandokba keveredett. Egy igazi szabad szellem. De honnan ez a név? Kjartan és még Code is?

— Hát ez elég furcsa, tudom magam is. A nevem nem tipikus amerikai angol név, de nem is vagyok az. A név norvég és izlandi viking gyökerekből ered. A Kjar szerencsét jelent, a vikingek pedig elég szép távon utazgattak, így Norvégiában, Írországban és Izlandon is megfordultak, a nevem tehát nem köthető országhoz. Leginkább Izlandon terjedt el. A híres Sigur Rós zenekar egyik tagja is Kjartan. Amerikában a nevem nem jelent semmit, mert nem ejtik a j hangot. Kdzsartannak olvassák, Norvégiában pedig Sartannak, Csartannak. Húszéves voltam, amikor Amerikából Európába költöztem, és csodálkozva vettem észre, hogy végre valahol nem kell magyaráznom, hogyan ejtsék és hogyan olvassák a nevemet. Ekkor el is döntöttem, hogy ezentúl csak olyan helyekre járok, ahol elsőre ki tudják mondani a nevemet. (Nevet.)

* De talán nem ezért költöztél el Amerikából?!

— Nem, persze. Részben a szüleim hatására döntöttem így. Mindketten hippik voltak norvég gyökerekkel, imádták a norvég népzenét. Édesanyám sokat utazott Norvégiába, s Amerikában is tele volt a házunk norvég tárgyakkal, folyton szólt a népzene. Ő tizenhárom éves korában költözött ki az Egyesült Államokba, de minden Norvégiához kötötte, ott minden jobbnak, mindenki okosabbnak tűnt számára. Édesapám Dániából érkezett, de ő is beszél norvégül. Én magam is táncoltam norvég néptáncokat, és játszottam norvég népzenét, egyéves koromtól kezdve Norvégiában töltöttem a nyarakat, és a szüleim különféle népzenei fesztiválokra vittek, norvég könyveket olvastam és norvég filmeket néztem, tehát elég erős kötődés él bennem az ország iránt. Nem is akartam zenész lenni, de Amerikát mindenképpen ott akartam hagyni, nagyon zavart már az a sok butaság, hamisság és felszínesség, amellyel ott találkoztam, és amelyet Európában nem éreztem olyan erőteljesnek. Ez volt az oka a költözésemnek.


A szerző felvétele

* Mi volt az első állomásod Európában?

— Németországban kezdtem el a középiskolát, de onnan kirúgtak, akkoriban ugyanis nem nagyon hittem az iskolarendszerben. Azt tudtam, hogy művészettel akarok foglalkozni, ezt tanulni is szeretném, de mindeközben meg akarok maradni szabadnak, és meg akarom ismerni a világot. Dániába utaztam, ahol rájöttem, hogy ez egy drága ország, nem fogok tudni megélni. Ekkor minden erőmmel azon dolgoztam, hogy feleséget találjak magamnak, ami által elnyerhetném az állampolgárságot és az ezzel járó sok kedvezményt. Ne nevess, ekkor tizenkilenc éves voltam. A vízumommal három hónapot maradhattam az országban. Meggyőztek, hogy kezdjem el a egyetemet, mert így megkapom a diákvízumot. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy elvégeztem az egyetemet.


A szerző felvétele

* Jelenleg hegedűn és brácsán játszol, főleg erdélyi, magyar és balkán népzenét. Nem norvégot. Legalábbis ha jók a zenei ismereteim.

— Az unokatestvérem története sokban hasonlít az enyémhez, csak az ő szülei Magyarországról költöztek ki az Egyesült Államokba. Táncoltak, ismerték a kultúrát, és az unokatestvéremmel is megismertették. Ő Budapestet választotta, majd ódákat zengett róla, mennyire szereti a várost. Én már akkor tudtam, hogy olyan helyen szeretnék lakni, ahol még él a népi kultúra. És ez a hely nem Nyugat-Európa. Tizenkét éves koromban már vagy százötven népdalt ismertem. Voltak közöttük bolgárok, szerbek, magyarok, románok, horvátok, németek és lengyelek is. Ezeket a szüleimtől kaptam, és kazettáról másoltam át cédére. Úgy nőttem fel, hogy ezeket a kazettákat hallgattam, egy idő után fejből tudtam a dalokat. Ezután útra keltem. Elutaztam Erdélybe, beleszerettem a népzenébe, és elkezdtem muzsikálni. Megtanultam az akkordokat brácsán. Tetszett, amit hallottam, de hiányzott a dallam, ezért elkezdtem hegedülni.


Kaszics Bálint felvétele

* És a tánccal hogy állsz? Láttalak már moldvai zenére körtáncolni, és te magad is említetted, hogy fiatalkorodban is táncoltál.

— Amerikában nagyon érdekelt a sámánizmus. Megismerkedtem az alapkoncepcióival, az aboriginál és az afrikai gyökereit tanulmányoztam. A zenélésen kívül táncolni is akartam, de minden tánc egy picit kategorizáltnak tűnt. Már az egyetemen is izgatott a performance-művészet, illetve az, hogy hogyan építjük fel saját alternatív valóságunk terét magunk körül. Én a régi, feledésbe merülő hagyományokat és az elveszett kultúrákat akartam újjáépíteni, a modern kulturális eszközökre támaszkodva. Amikor Magyarországra jöttem, már hallottam a táncházakról és az élő népzenéről. Volt egy kép a fejemben, egy punk-folk szcéna képe. Aztán persze megtapasztaltam, hogy ez nem egészen így van, léteznek ugyan táncházak, de a punk vonal nincs meg. Amikor ideköltöztem, én is fiatal voltam (és vagyok), bulizni akartam, a techno nem érdekelt, csak a népzene. Melyben fontos szerepe van a táncnak. Manapság nincs igazi tánc, csak össze-vissza ugrálás egy diszkóban. Sajnos.


A szerző felvétele

* Falu vagy város? Mert jelenleg egy fővárosban élsz.

— Tizennyolc éves koromban meg voltam győződve róla, hogy a világ egyszer csak összeomlik, és kitör a káosz. Úgy gondoltam, ezt elkerülendő azonnal a legjobb helyre kell költöznöm, azaz falura vagy egy tanyára, ahol az emberek még el tudnak készíteni házilag mindent, ami az élethez szükséges, művelik a földet, és a zene, melyet hallgatnak és játszanak, szintén izgalmas, érzelemdús. Amikor pedig majd a világ összeomlik, én biztonságban maradok. Az évek során ez a felfogás némileg módosult, de még mindig viszolygok attól a gondolattól, hogy egy munkahelyen dolgozzak egy nagyvárosban, és még mindig hiszek benne, hogy a tanyasi emberek a hordozói a társadalmi struktúra alapjának. Azok, akik saját háztartásukat vezetik. Ez az igazi élet, mindenki más csak sarlatán, csaló, hamis és képmutató ember. Most Budapesten élek, de ez változni fog.


A szerző felvétele

* Ha ránézek a ruháidra, azokról sem mondható el, hogy a mai divatot követik. Bőrnadrág, bakancs, népi hímzéssel díszített kabátka, kalap...

— Nagy rajongója vagyok a népművészetnek, emellett a trash (szemét) kultúrát is becsülöm. Mit értek ezen? A posztpunk életformát. Nevezhetnénk ezt hipszternek is, ha ez a fogalom nem vált volna divattá, és nem vesztette volna el eredeti jelentését meg a lázadást, melyet hordozott. A fogyasztói társadalmat nem szeretem. Tudok kerékpározni? Akkor nem fogok autót venni, és fizetni a vele járó költségeket. A ruháimat kiválogathatom a szemétből vagy régi szekrényekből, turkálókból. A kerékpárom is meg tudom javítani, és a ruháimat is meg tudom varrni, ha elszakadnak. És itt már vissza is kanyarodunk az önállósághoz, a tanyasi felfogáshoz.



* A mostani zenekarod a Szkojáni Charlatans, de más felállásban is muzsikáltál, sőt szólóban is.

— Igen, tavaly belekezdtem egy önálló projektumba — ének, brácsa és ritmushangszerek —, ettől pedig elkezdett máshogy működni az agyam, már ami a zenét illeti. Előtte csak a stílussal és a hangzással törődtem, a dal formájával nem. Most már kezdem megismerni ezt is. Amikor leülök dalt írni, általában már van egy kezdemény a fejemben, csak meg kell keresnem hozzá az akkordokat. Rengeteg népdalt ismerek, a tájegységek zenéjét is megtanultam. Imádom az erdélyi, bolgár, török, szerb népzenét. Próbálom máshogy megközelíteni, és új formába helyezni ezeket a népdalokat. Ez egy állandó tréning és tanulási folyamat, soha nem unható meg. És a trash művészet itt is visszakacsint. Miért vegyek valami újat, ha a már kidobottból kiválaszthatom, és új színben mutathatom meg az értékét? Legyen meg a szabadságunk mindenben.

Kjartant útjára engedtem. Keressétek meg! Ott lesz egy kis borpincében vagy egy vonaton, esetleg egy kapualjban az esőben, de az is lehet, hogy az erdő mélyén egy kulipintyóban. Mondjátok meg neki, hogy üdvözlöm.

 


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zenei újdonságok
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2018.11.13.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
Zene
Facebook

Támogatóink