Egy igazán jó hely az alkotásra

Egy igazán jó hely az alkotásra

Sajnos csak egy napot töltöttünk Moravicán, azaz Bácskossuthfalván, a 9 + 1 Nemzetközi Művésztelepen, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy elkezdjünk bánkódni, miért nem voltunk ott többet. Remek környezet, festők, egy rendezett, kis falu medencével, nyár, művészet, nagy beszélgetések, finom étkek, legyek. 

Nagyon jó hangulat fogadott bennünket az alkotótábor utolsó napjának délutánján, kávé penderült elénk, majd Bíró Timi, akinek könyvbemutatója kezdődött éppen, és sok-sok ismerős arc. Innen elrobogtunk a medencéhez, az Ethnokor-koncertre és egy csobbanásra, hiszen maguk az alkotók is minden reggel úszni jártak Miroslav Jovančić vezényletével, merthogy ő volt az idén az, aki a művésztelepen részt vevő alkotókat összeválogatta. S itt volt még: Ágoston Lóránt, Bicskei Anikó, Csernik Attila, Gubik Korina, Kiss Butterer Márta, Kókai Elena, Lázár Tibor, Léphaft Pál, Maja Majolinica, Nagy Kornélia, ifj. Novák Mihály, Péity Szagmeiszter Laura, Tarkó János, Utcai Dávid és Verebes György, aki csak az utolsó napra futott be, hogy másnap zongorajátékával megnyissa a művésztelep kiállítását.

— Verebes Gyuri tegnap este érkezett, a tábor végére, tehát nem nagyon lett volna alkalmunk társalogni, mégis hajnalig beszélgettünk olyan kategóriákról, hogy mi a művészet, mi az élet, stb. Le kell ülni az asztalhoz, találkozni kell emberekkel. Ha nem találkozunk, nem tudunk beszélgetni, márpedig ez mindennek az alapja. Függetlenül attól, hogy rajzolunk, festünk vagy zongorázunk-e. Közhelynek hangzik, de ez egy olyan töltetet ad az embernek, hogy vagy megerősíti őt abban, amit gondol, vagy kételyeket támaszt benne, de ez is nagyon jó. Ezért kell leülni az asztalhoz például egy művésztelepen, és beszélgetni mondta Léphaft Pál.

Az alkotótábor napjai csendesen teltek, hiszen nappal mindenki végezte a dolgát, esténként pedig, vacsora után, összeültek a részvevők, hogy jót beszélgessenek az életről, a művészetről vagy csak a vacsoráról. Mert Bácskossuthfalván elég jól főznek. Ifjú barátnéim panaszkodtak is, hogy a tábor alatt biztosan felszedtek néhány kilót, mert annyira finom az étel. És enni valóban lehetett. Mi a záróvacsorán grillezett finomságokat kóstoltunk, és már értem, miről beszéltek a lányok. Azt is elmesélték egyébként, hogy azon az egy héten valóban olyanok voltak, mint egy nagy család, melyben a gyerekek, azaz Léphaft Pál és Csernik Attila különféle csibészségekkel tesztelgették egymás türelmét (egy korty titokban beborsozott bor vagy egy hosszú vonalzó rejtélyes eltűnése).

— Moravicára mindig hazajövök, mert hál istennek itt valóban olyan emberek jönnek össze, akik — mondjuk úgy — hasonlóan gondolkodnak. Én egyébként rajzolok, itt is ezzel a technikával dolgoztam, filctollal, akvarellel, ceruzával. Folyamatosan játszom. A tábor témája az érzelmi raktár volt, melybe sok minden belefér, úgyhogy szabadon alkothattam. Nem filozofáltam túl, próbáltam ráhangolódni arra, hogy a hely mit hoz ki belőlem — nyilatkozta Bicskei Anikó.

Tarkó János munkáit már több helyen láttam kiállítva, s a terembe lépve most is rögtön szemet szúrtak az erős színei. Mint mondta, azért volt fontos számára a művésztelep, mert új embereket ismerhet meg. Szereti a barátkozásokat és a hosszú beszélgetéseket a művészetről.
— Mindenkinek ajánlom, aki vizuális művészettel foglalkozik, hogy vegyen részt alkotótáborokban, mert ilyenkor ledobhatja magáról a súlyokat, nincs nyomás, mindenki a saját tempójában dolgozik. Otthon megvár bennünket a megfelelés, a nyomás és a határidők, de itt csak a pozitív energiával kell foglalkozni, illetve a festéssel meg a barátkozással.

A művésztelepen nagyon jó munkák születtek. Új kedvenceim is lettek a régieken kívül, akikben egyébként most sem csalódtam. Egymástól egészen eltérő témák, technikák, színek, formák. Mindegyik külön-külön és együtt, egy nagy albumként is. A tablóképek és az osztálykép is tökéletes lett.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink