Desiré villamosa, központi állomás

Negyedik éve annak, hogy a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ) nagy sikerű Desiré villamosa nevű programsorozata — mely 2006 óta hazai és külföldi vendégprodukciókat hoz el a szabadkai közönség számára — fesztivállá nőtte ki magát, és az egy héten át tartó rendezvény a régió legkülönfélébb színházi eseményeibe enged betekintést. A Desiré Central Station, azaz Desiré Központi Állomás nemzetközi/regionális kortárs színházi fesztivál, amely november 23-a és 30-a között került megrendezésre Szabadkán, az idén az (A)politika alcímet viselte. A fellépők Szerbiából, Montenegróból, Magyarországról, Szlovéniából és Horvátországból érkeztek, és mintegy tizenöt produkciót mutattak be a nagyérdeműnek.

Politika

A Desiré közönségét igencsak megosztották azok az előadások, amelyek a Szabadkán kevésbé ismert politikai színházat képviselték. Voltak köztük nyíltan vádló, szembe köpő, és igenis megbotránkoztatni, felrázni kívánó előadások, mint például a Zoran Đinđić című, melyet a napjaink legprovokatívabb rendezőjeként számon tartott Oliver Frljić rendezésében a belgrádi Atelje 212 Színház adott elő. Az előadás Szerbia meggyilkolt miniszterelnökének metaforáján keresztül húsbavágó őszinteséggel festi elénk a képet, hova vezet Szerbia makacssága, a múlt továbbéltetése és az elvakult patriotizmus. Zoran Đinđić halálával nemcsak egy embert, hanem egy egész országot ért lövés. Az előadás felteszi helyettünk a kérdést, amiről a különféle ideológiákkal vívott küzdelmekben sokszor megfeledkezünk: milyen széles lehet az a folyómeder, amit özvegyek és árvák sírtak tele szeretteik után, akik azokban a hasztalan háborúkban vesztek oda? A végén pedig megfagyasztja a nézőteret a felismerés, amikor az előadás naturalista módon mondja ki helyettünk azt a véleményt, ami az előadás alatt körvonalazódni kezdett bennünk az egész szituációról és társadalmi helyzetről, aminek akaratunkon kívül vagyunk részesei.
Oliver Frljić egy másik darabot is elhozott a fesztiválra. Az És legyen átkozott, aki elárulja saját hazáját! című előadásban a ljubljanai Slovensko Mladinsko Gledališće társulata jó néhány pisztolylövéssel jelezte a hazaárulás vétkének súlyosságát, ami akkor is utoléri a vádlottat, ha a vétség lehetőségének akár csak a szikrája is felmerül, valamint azt, hogy milyen következményei vannak a nemzetek közötti türelmetlenségnek. A helyzet komolyságát nyomatékosította továbbá az a többszöri kísérlet, hogy ezt a közönség ne csak felszínesen, hanem valóban komolyan tudomásul is vegye, ha kell, szitokszavakkal, hangosan a képébe mondva, ha kell, rá is fegyvert szegezve, agresszívan vagy megrettentően.
A ljubljanai társulattal a Szabadkán már több alkalommal bemutatkozott horvát rendező, Borut Šeparović is készített egy darabot. Az Osztályellenség című előadás testközelbe hozta az anarchia, a káosz atmoszféráját. Az előadásban forradalmárok gerjesztik az indulatokat, faggatózva provokálnak, mígnem végül elhangzik a kérdés: mi a szerepe mindebben a színháznak? Változtathat-e a színház bármin is a társadalmunk, a világ történéseiben? A válasz persze nem hangzik el, az rajtunk múlik, mi döntjük el, hagyjuk-e magunkat befolyásolni a körülöttünk zajló dolgok által, és azt is, hogy ezt milyen módon tesszük.
A meggyilkolt szerb miniszterelnökről az Újvidéki Egyetemi Kultúrközpont is készített egy előadást Zlatko Paković rendezésében. A Megölni Zoran Đinđićet című előadás egyfajta bosszú azok ellen az emberek ellen, akiknek előnye származott Đinđić halálából, és akik a mai napig élvezik ezt.
Az idei fesztiválon fellépett továbbá a borotvaéles társadalomkritikájáról ismert montenegrói énekes, Rambo Amadeus és zenekara, amely színvonalas, ugyanakkor a rá jellemző szarkasztikus elemekkel megtűzdelt, éjszakába nyúló koncertet adott a KDSZ színpadán.

És (A)politika

A nehezen emészthető, komoly politikai előadásokon kívül a Desiré Fesztivál repertoárja látszólag apolitikus vagy ténylegesen politikamentes előadásokat is kínált. Valóban csodálatos színházi élményben lehetett részük azoknak, akik megnézték a szegedi Metanoia Artopédia Színház Mutatványosok az Alkimisták utcájában című produkciót. A társulat előadásaiban a rendező Perovics Zoltánnak azon elképzelése érvényesül, mellyel a tiszta és egyszerű emberi dolgokhoz kíván visszatérni, és e lecsupaszított értékek mentén egy olyan világot teremt, amelyben minden megjelenő eszköz, a díszlet, zene, szöveg, színészi játék, hang, fény, mozgás és a kivételes precizitással készített tárgyinstallációk is azonos értékűek, így alakítják ki azt az elbűvölő közeget, melyben szerencsésnek, boldognak érezheti magát a néző.
A boldogsághoz vezető utat kereste a ljubljanai Glej Színház — Zavod Poza Ezért vagyok boldog című előadása is, amely szabad színházi felfogásával igazi felüdülést nyújtott kisszámú közönségének. Az előadás, melyet négy alkalommal tűztek műsorra a fesztivál idején, mindössze tizenkét nézőt fogadott, ezek a szerencsések azonban egy igazán meghitt önéletrajzi performansz tanúi, illetve részesei lehettek, mely a boldogságkeresés útján a depressziótól indult el.
A Pass It On című egyszemélyes produkció a belgrádi/berlini Dragana Bulut szerzői előadása, melyben a művésznő többek között a művészet és a pillanat árának megszabására tesz kísérletet, szeretetteljes mosolyt csalva ezzel a közönség arcára.
A zágrábi Hotel Bulić Színház — Tvornica Kulture társulat Istenítélettel végezni part one című előadásában az előadóművész, Senka Bulić a francia drámaíró, Antonin Artaud — akinek neve a kegyetlenség színházával forrt össze — szövege alapján hangokkal, zajokkal és a testével eleveníti meg a vér és a test színházát.
A budapesti Katona József Színház A mi osztályunk című előadása Máté Gábor rendezésében a XX. századi Lengyelország történelmének buktatóin átgázoló és elgáncsolt emberek sorsát mutatja be egy osztály tíz, lengyel és zsidó diákjainak elbeszélésein, visszaemlékezésein keresztül. A nagyszerűen felépített dramaturgia személyes monológokon keresztül világítja meg, hogyan működik az emberi elme, a történetben mely részleteket nagyolja el, emeli ki vagy ferdíti el a körülmények félremagyarázásával, amikor saját szerepét némiképp jobb színben kívánja feltüntetni a visszaemlékezések során, miközben kőszínházi eszközökkel élve magával ragadó színházi élményt nyújt.
A brezovicai Tiszta Patakok Családja elnevezésű kommuna-színház Božidar Mandić rendezésében a Szégyen című előadást mutatta be, mely a társulat alapelveit szem előtt tartva az őszinteség, a bátorság és az egyszerűség eszközeivel operál, és az ember belső természeti békéjéhez avantgárd módon próbál visszatalálni.
A Jel Színház Nagy József koreográfiájában mutatta be a Woyzeck, avagy a szédület karcolata című előadást, mely Georg Büchner szövege alapján egy ködös, látomásszerű, titokzatos történetet mesél el, miközben a nézőt beszippantják és elvarázsolják a díszlet, a jelmez, a zene, a mozgás és a színészi játék részletei.

Pass-port Trilógia

A Desiré Fesztivál közönsége első ízben láthatta egy füzérben a Pass-port Trilógiát, melyet a KDSZ a szegedi MASZK Egyesülettel koprodukcióban, a Magyarorszá—Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében az Európai Unió támogatásával hozott létre. A trilógia első része, a Szabadka/Subotica, avagy A démonok városa című előadás Vajdaság többnemzetiségű jellegéből, a multietnikus közegből építkezett. A második rész, a Szeged/Segedin, avagy Az Ördög maga, a vajdasági és az anyaországi magyarok kapcsolatából, egymáshoz fűződő viszonyából merített, a harmadik Europe című előadás pedig, melynek premierje november 30-án, a fesztivál zárónapján volt, az Európáról szőtt elképzeléseinkről szól. Ahogyan a rendező, Urbán András hangsúlyozta, noha az előadások szociológiai kutatómunkán, kérdőíveken, interjúkon alapulnak, téves lenne őket szociológiai disszertációként kezelni, a Pass-port előadások színházi akciók, amelyek szociológiai alapokból indulnak ki, de végcéljuk egy önálló művészi alkotás. Az előadások egyenként is megállják a helyüket, együtt azonban megteremtik azt a kontextust, ami hozzájárul az itt élő emberek könnyebb megértéséhez, befogadásához.

Desiré Akadémia és Desiré Off

Tartalmas kísérőprogramokat is kínált az idei színházi fesztivál. A Desiré Akadémián neves színházi szakemberek avatták be az érdeklődőket abba, mi zajlik a kulisszák mögött. Az Akadémián többek között Máté Gábor, a Katona József Színház rendezője is előadást tartott, aki egyebek között színházának szerepéről és a drámaírás jelenlegi helyzetéről beszélt. A rendező szerint a mai drámaíróknak fogalmuk sincs, hogy miről kellene írniuk. A színházi zenéről beszélt Mezei Szilárd zenész, zeneszerző. Mezei szerint a színház az összes művészet csúcsa, ahol mindennek megvan a maga helye, de csak minden együtt működik. Éppen ezért a zene egyenértékű a szöveggel.
A Desiré Off programjában Desiré Critical Workshop elnevezéssel kritikaíró műhely is indult, amelynek keretében a színház iránt gondolkodva érdeklődők Sirbik Attilának, a Symposion folyóirat főszerkesztőjének a vezetésével tollforgatásba, kritikaírásba fogtak. Ezek az írások megtekinthetők az erre a célra létrehozott webhelyen.

Desiré villamosa továbbáll

Egy ilyen szűk körű színházi közönségnek, mint amilyen a szabadkai, bizony nehéz ennyiféle műfajú, tematikájú, jellegű színházi produkciót napról napra befogadni, éppen ezért Desiré villamosa most könnyed búcsúval továbbáll, hogy a nagyérdemű a közelgő téllel együtt elcsendesedve feldolgozhassa, és megemészthesse a látottakat, és jövőre ismét kipihenten, új színházi élményekre éhesen látogasson el Desiré villamosának központi állomására.