Csodakutya csodafotókon

Csodakutya csodafotókon

Egy csapásra megváltozott az élete… Azóta limuzinnal jár az ócskapiacra csajozni, és velős csontot reggelizik, naponta polírozzák a körmét, gazdájának pedig vett egy új cipőt, hogy hasonlítson valamire, amikor sétáltatni akarja őt. A csillogás elvette az eszét. Ilyen, vagyis ehhez hasonló mondatokkal kezdődnek a hirtelen sikeressé vált emberekről szóló beszámolók. Mi viszont egy világhírű szabadkai kutyáról, Vackorról fogunk mesélni, aki semmit nem csinált, csak amit egy kutya szokott, mégis ismeri a fél világ.



Ha tudna beszélni, valószínűleg elmondaná, hogy ő semmi nem kutyásat nem tett, s ezt bárki könnyedén utána tudná csinálni, és ez így is van. Tóth Tamás, a büszke gazdi fotói azonban annyira eredetivé tették a történetet, hogy az felkerült az egyik legolvasottabb nemzetközi honlapra, a Bored Pandára (Unatkozó Pandára). Vackor a látogatásomkor sajnos nem volt a legjobb formájában, éppen túl volt sok unalmas riporton és egy nagy fotószeánszon, úgyhogy nem volt hajlandó nyilatkozni a hirtelen jött hírnévről, ezért Tamást kérte meg rá — aki szívesen vállalta is a feladatot —, hogy üljön diktafon elé, és meséljen.

* Hogyan kezdődött ez az egész? Gondolom, úgy, hogy megtaláltátok Vackort és testvéreit.

— Igen, az egyik barátnőmmel Sándor utolsó utcájában sétáltunk, ahol egy elhagyatott ház előtt ott ült Dzsina, Vackor anyja. Nagyon sovány volt, a szeme pedig száraz, látszott rajta, hogy már egy jó ideje éhezik, ezért vittünk neki enni, inni, és ott hagytuk. Másnap ugyanúgy arra mentünk, és láttuk, hogy ugyanott ül, a kapuban, és elkezdett bújni hozzánk, mintha mutatni akart volna valamit, hívogatott befelé bennünket. Akkor bementünk, és hátul megtaláltuk az egészen jó bőrben levő kiskutyákat. Az anyjuk szerintem már nem tudta tovább táplálni őket, hiszen nem evett. Vittünk nekik takarót, kartonokat és ételt, majd elkezdtünk gondolkozni rajta, ki tudná befogadni a kölyköket és az anyjukat. Akkoriban én már fontolgattam a kutyatartást, hiszen mindig is szerettem volna egy házi kedvencet, de venni nem akartam, a véletlenre bíztam a dolgot, és íme: szembejött Vackor. Rögtön tudtam, hogy ő lesz az enyém. Kiválasztottuk egymást. Abból, ahogyan rám nézett, éreztem, hogy hasonlítunk. Az újvidéki munkatársaim mondták is, hogy ez így van: mindkettőnk sokat ugat. (Nevet.) Dzsinát és a kölyköket is szétosztogattuk, mindegyikük nagyon gyorsan otthonra talált. Ennek módfelett örültem.

* És milyen kutya lett Vackorból? Vannak különös szokásai?

— Kiskorában borzasztóan vadóc volt, ugatott, mindent akart, és semmi sem tetszett neki, de ahogyan nőtt, összeszoktunk, és most már okosodik. Az utcán azonban még mindig játssza a fenevadat. Már a harmadik védőoltás felvétele után elvittem sétálni, és már néhány hónapos korában játszott kóbor kutyákkal, tehát szocializálva van. Nem fél tőlük. Még a nagy kutyákra is ráugrik, bolondozik velük. Aztán amikor hazaérünk, előveszi az „én vagyok a világ legágrólszakadtabb kutyája” tekintetet. Ha unatkozik, hozza a takaróját, és játszani kell vele. Mindenhova elkísér, hiszen a legjobb barátom is egyúttal. Kétszer másztunk közösen hegyet, látta már a tengert, utazott vonaton, buszon, autóban. Pesten csupán a metrótól és a villamostól fél. A fővárosban még csak egyszer járt, de majd azt is megszokja. Soha nem idomítottam, de ha szólok neki, hogy megyünk, vagy azt mondom, ül, mindig szót fogad. Van egy érdekes szokása, amikor jelzem neki a pórázzal, hogy indulunk sétálni, s leteszem a hámot a földre. Ilyenkor mindig elkezd hátrálni, majd ásít és nyújtózkodik egyet. Még nem fejtettem meg ennek az okát. Vackor mindent megeszik. Füvet, gallyakat, a pokrócát, tüzelőfát, valamint diót, mogyorót. Anyukám versenyzik vele, hogy ki találja meg előbb. Sok mindent kibír. De nem is kímélem. Régen megugatta a rolókat is. Félt az ismeretlen zajoktól. Hiperszenzitív. Van egy kislabdája, melyet saját maga feldob, és játszik is vele. A frizbit is imádja, és szereti megugatni a macskákat. 

* Hogyan kerültél a Bored Pandára, és milyen utóélete volt annak, hogy megjelentél ott?

Vackornak van egy blogja, oda töltöm fel időről időre a fotókat és a rövidebb videókat. Ezt az oldalt azonban nem túl sokan nézik, pedig néhány valóban jól sikerült kép szerepel rajta. Ezért aztán — hogy Vackor népszerűbb legyen — elküldtem néhány felvételt a Bored Panda szerkesztőinek, akik azt mondták, tetszik nekik, de a szöveget alakítsam át az ő stílusukban. Legyen kerek a történet. Így is tettem, és máris kikerült a honlapra. A sorozatot én állítottam össze, figyeltem rá, hogy csak a nagyon jó képek szerepeljenek benne. Nem akartam abba a hibába esni, mint a kezdő szülők, akik ezer képet tesznek közzé a gyermekükről. Nem akartam untatni másokat. Aztán miután megjelentek a fotóim, mindenki átvette őket a Bored Panda honlapról. Még olasz, tajvani és kínai oldalak is. Később egy angol ügynökség megkért, hogy küldjem el a képeket nagy felbontásban, mert kellenének a nyomtatáshoz, ám erre egyelőre még nem került sor, mivel jelentkeztem a Word Press Photo versenyére is. Igaz, oda általában katasztrófákról és háborúkról készült „véres” fotókat küldenek be, de én úgy gondoltam, miért ne legyen valami más is. Például egy kiskutya. Megvárom az eredményhirdetést, és ha a képeim nem jutottak be a legjobbak közé, akkor elküldöm őket az angoloknak.

* Mennyire segít ez a hírnév neked mint fotósnak? Most kell megragadni az alkalmat, hiszen manapság már annyira fel van gyorsulva minden, hogy nehéz megmaradni a köztudatban.

Ezzel a bloggal sem magamat szerettem volna reklámozni, van munkahelyem, ahol dolgozom, tehát nem a hírnév vagy a pénz járt a fejemben, amikor elkezdtem. Nem szeretnék ezzel a blogommal pénzt keresni. Esetleg elhelyezek majd egy „adományozz” gombot valahol a honlap sarkán, s arra kattintva kutyamenhelyeket lehet majd támogatni. Erre ugyan még nem került sor, de a közeljövőben minden bizonnyal így lesz. Jó ötletnek tűnik, hiszen Szerbia nem éppen egy állatbarát hely. Ám mindaddig, amíg emberek is élnek az utcán, nem várhatjuk el, hogy a kutyák fontosabbak legyenek náluk. Az volna a legjobb, ha mindkét gondot megoldanák. De manapság ez meglehetősen idealisztikus elvárás.

A beszélgetés után még egyet sétáltunk, Vackor pedig bemutatta a híres „hogyan ugassuk meg a szomszéd gonosz kutyát” mutatványát, a hóban futást és egyéb csodálatos dolgokat. Valóban rendkívüli kutya ez a kis pöttyös.
 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink