* Honnan ered nálad a cselló iránti szeretet, mikor és hogyan kezdődött a zenészi pályafutásod?

— A zene iránti érdeklődésem kezdetének igazából nincs túlságosan különleges története. Szeretném azt mondani, hogy saját akaratomból és felfedezésemből kezdtem el csellózni, de ez nem volna teljesen igaz. Mindig is kedveltem a zenét, nem feltétlenül csak a komolyzenét, könnyűzenei dallamokat is szívesen hallgattam és dúdolgattam gyermekként. Édesanyám íratott be a zeneiskolába kilencéves koromban. Véleményem szerint egy olyan kilencéves gyerkőc, mint amilyen én voltam, ritkán jut olyan önálló és elszánt elhatározásra, hogy heti rendszerességgel hangszeren kezdjen el tanulni zeneiskolában. Én is szívesebben játszottam a korombeli pajtásokkal az utcán. Így vagy úgy, de valamilyen mértékben a szülők biztatására történik minden efféle jelentősebb döntés. Édesanyámnak az volt a nézete, hogy a sport és a zene olyan kulcsfontosságú tényezők, amelyek kedvezően hatnak egy gyermek fejlődésére. Ezért kezdtem el Újvidéken úszásra és zeneiskolába járni. Később az úszás sajnos abbamaradt, de a zene mellett kitartottam. Ehhez sokban hozzájárult Kaszás Éva, a zentai zeneiskola gordonkatanárnője, aki akkor gyermekként igazán megszerettette velem ezt a hangszert.

* Miért éppen az USA mellett döntöttél, hogy ott végezd el az egyetemi posztgrad képzést?

— Az alapfokú egyetemi  és mesterdiplomámat  az újvidéki Művészeti Akadémián szereztem meg, a világban is méltán elismert, kiváló vajdasági csellóművészünk, Kálmán Imre professzor úr osztályában. Neki köszönhetem azt is, hogy megismerkedtem Wendy Warner világhírű amerikai csellóművésznővel. Teljes ösztöndíjat kínált, és meghívott az osztályába a georgiai Columbus State Egyetem Zeneakadémiájára. Két évet töltöttem ott egy posztgrad művészdiploma fokozaton. Szívesen és örömmel fogadtam a meghívást. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy tizennégy évesen egy esztendőt már az Egyesült Államokban töltöttem a szüleimmel, akik vegyész-kutatóként dolgoztak Kaliforniában, a UC Davis Egyetemen. Akkor tanultam meg igazán angolul, és ott ismerkedtem meg valójában az amerikai mentalitással, ezért bizonyos szempontból számomra már viszonylag ismerős terepre kerültem vissza az Újvidéki Akadémia elvégzése után. Az, hogy egy kiváló csellistánál kaptam lehetőséget továbbképzésre, megerősített abban, hogy ilyen messzi utazásra szánjam magam. A Georgia államban töltött két év után pedig választanom kellett, hogy maradok-e, vagy hazajövök. Nem volt nehéz meghozni a döntést... Mivel még mindig rajongok a zenéért, és ott több a lehetőség, úgy döntöttem, továbbra is az USA-ban folytatom a tanulmányaimat. Felvettek egy neves texasi egyetemre, ahol jelenleg a doktori tanulmányaimat folytatom gordonkából.

* Mesélj egy kicsit nekünk Texas államról! Hogyan élnek ott az emberek, bácskossuthfalviként hogy érzed ott magad?

— Szeretem Texast. Az itteni emberekre igazán jellemző a közvetlenség, a vendégszeretet és a segítőkészség. Úgy látom, hogy a texasiak lazább életfelfogásúak, szinte állandóan mosolyognak és jókedvűek. Nem érzek annyi keserűséget, irigységet és negativitást ezen a vidéken. Ha rossz napjuk van, nem mutatják ki. Mindez a pozitivitás és optimizmus számomra is könnyebbé teszi a honvágy, illetve a mindennapi nehézségek leküzdését. Kellemesen érzem magam ebben a közegben, a körülöttem levő emberek nem adják a tudtomra, hogy külföldi vagyok, és arra sem utaltak soha, hogy esetleg nem tartanak közéjük valónak. Texas hatalmas állam, nagyon nagyok a távok, de nincs kifejlett, szervezett tömegközlekedés, emiatt az elején igen nehéz volt autó nélkül. Ekkora távok viszonylatában az ember néha valóban szánalmasnak érzi itt magát, főleg akkor, amikor nem tud azonnal A-ból B pontba jutni. Viszont számtalanszor segítettek rajtam, olyanok is, akiket alig ismertem. Autó birtokában persze már sokkal egyszerűbb, rengeteg lehetőség ajtaja kitárul — főleg, ha az illető az emberi kapcsolatok terén ráérez az itteni elvárásokra és íratlan szabályokra. Texas gazdag állam, úgyhogy nekünk, zenészeknek és a külföldi diákoknak is bőven jut itt pénzkereseti lehetőség. A nyári forrósággal azonban még mindig nem barátkoztam meg, nem ritka itt a 40 fok feletti hőmérséklet sem. Ezenkívül nagyon hiányoznak az otthoni ízek, hiszen az itteni ételek java része össze sem hasonlítható az otthoni konyhával. A bácskossuthfalvi csend és nyugalom is sokszor eszembe jut.

* Asszisztens vagy az Észak-texasi Egyetemen. Melyek ennek a munkának a szépségei és nehézségei? Mennyire más az ottani oktatási rendszer, mint a miénk?

— Így igaz, a University of North Texason tanítok, Dallas közelében, Nikola Ružević horvát származású csellóprofesszor úr asszisztenseként. Szeretek tanítani, úgyhogy ennek a munkának inkább csak a szépségeit tudom felsorolni. Számomra minden diák teljesen más egyéniség, mindegyikhez eltérő módon viszonyulok, attól függően, hogy milyen a személyisége, illetve attól függetlenül, hogy milyen jól csellózik. Ezen a hatalmas zeneakadémián a diákok tudása igencsak széles skálán mozog. Vannak olyan hallgatóim, akik már évek óta csellóznak, valamint olyanok is, akik más szakra járnak, és csak választott, azaz melléktantárgyként veszik fel a csellót. Ők csak nálam tanulnak ezen a hangszeren, többségük szinte teljesen kezdő. Hozzájuk sok türelemre van szükség, ezért vigyáznom kell, hogy ha nehéz napom van, és fáradt vagyok, akkor se legyek velük túl szigorú, illetve hogy soha ne veszítsem el a türelmem. Itt a diákok többsége saját forrásból fizeti ezeket az órákat, és önszántából dönt amellett, hogy csellózni tanul. Ezt díjazni kell, még akkor is, ha némelyiküknek több időbe telik az előrehaladás. Az itteni oktatási rendszer egyébként sok mindenben eltér az otthonitól. Texasban az egyetem flexibilisebb. Aki otthon arra az elhatározásra jut, hogy zeneakadémiára iratkozik, az szinte egy egész életre szóló döntést hoz, és bizonyos szempontból mindent vagy semmit helyzetbe kerül. Itt viszont az az alapelv, hogy mindent és bármikor lehet. A diákok gyakran szabadon választják meg a tantárgyaik számát és azt, hogy mit hallgatnak egy félévben. Persze van egy fix óraszám, illetve léteznek olyan tantárgyak, amelyekből kötelező vizsgázni, de a választás az egyéntől függ.

* Mik a terveid?

— Mindenképp be szeretném fejezni a doktori tanulmányaimat. Az életem hátralevő részét el tudnám képzelni ezen a kontinensen, legyen az Texas vagy akár másik állam. Szívesen tanítanék, lehetőleg egyetemen. Játszani is nagyon szeretek, de talán nem főmunkaidőben, azaz nem állandó zenekarban. Az a lényeg, hogy olyan helyen szeretnék megtelepedni, ahol a szakmámban tudok érvényesülni, illetve megélni. Ha ez megadatik, akkor a nagy távokra már nem leküzdhetetlen akadályként fogok tekinteni.