Az IMF úgy értékelte, hogy jelentős haladást értünk el azzal, hogy következetesen végrehajtottuk a feltételként megszabott gazdasági reformok többségét. Azt is megállapították azonban, hogy a szerkezeti reformok terén további mélyreható intézkedésekre van szükség. Az IMF-fel közösen meghatározott elvek szerint Szerbiában még megközelítőleg hatszáz kisebb-nagyobb állami vállalat privatizációja vár magára. Vannak köztük olyan stratégiai jelentőségű cégek is, mint a pancsovai Petrohemija olajfinomító, a szintén pancsovai Azotara műtrágyagyár, a bori rézbánya stb. Azt egyelőre még nem tudni, lesz-e újabb megállapodás az IMF-fel. Vezető politikusaink korábban úgy nyilatkoztak, hitelre nincs szükség, de a jövőben is számítanak majd az IMF szakmai segítségére.

Országunk gazdasági növekedése a sokat idézett pozitív kritikák ellenére elmarad a várttól. A Köztársasági Statisztikai Intézet december utolsó napjaiban megjelent becslése szerint a társadalmi össztermék 2017-ben mindössze 1,9 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva. Korábban még az IMF is 3 százalék körüli, az elnök és a kormányfő pedig még ennél is nagyobb bővülést várt. Mint ismeretes, 2016-ban 2,7 százalékos GDP-növekedést tudtunk produkálni, és amikor ez ismertté vált, a jövőre nézve már 4-5 százalékos bővüléssel kecsegetettek bennünket.

A gazdasági témájú írásokban a központi téma szinte mindig a gazdasági növekedés kérdése. Az olvasottak alapján az a benyomásunk, hogy a növekedés hiánya egyenlő a katasztrófával. A politikusok is szinte kivétel nélkül rettegnek a növekedés mindennemű elmaradásától. Számukra ugyanis folyamatosan új választási ciklusok következnek, így a sikeres politikusok mindig ciklusokban gondolkodnak. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak az tudott tartósan hatalmon maradni, aki növekedést mutatott fel. Az ilyen berögződések miatt a növekedés elmaradása valóban bukással fenyegeti még azokat a politikusokat is, akik esetében a gazdasági gondok nem saját hibájukból, hanem az általános körülményekből erednek. Merthogy ilyen is van. Szárazság, extrém időjárás, árvíz, földrengés is sújthat egy országot. Viszont nem csak természeti katasztrófák veszélyeztetik a növekedést. A világpiacon is rendre létrejönnek olyan körülmények, amelyek bizonyos országok esetében kedvezőtlen gazdasági légkört hoznak létre, és máris oda a növekedés.

A világgazdaságban végbement korábbi folyamatok, az elmúlt évtizedek tapasztalatai azonban arra engednek következtetni, hogy a szegénység és a környezet pusztulása növekedéssel nem számolható fel, sőt, még csak meg sem állítható. Ilyen szempontból a hosszú távon fenntartható növekedés eleve paradox, kivitelezhetetlen és lehetetlen. Pedig a gazdasági növekedés fontosságának hirdetése egyesek számára igazi vallássá vált. A XXI. század „szentírása” szerint a gazdasági növekedés vezet el bennünket a paradicsomi állapotokhoz. Azt hirdeti ez a vallás, hogy hinnünk kell az elvekben, és meglátjuk, eljön a mennyei állapot, mellyel egyidejűleg a szegénység is megszűnik a Földön. A világpolitikai történések azonban azt mutatják, hogy a puszta gazdasági növekedés még nem hoz általános megoldást a társadalmi gondokra.

A GDP tükrében mért növekedés elsősorban mennyiségi elemeket tartalmaz. Hogy hány autót, hány millió tonna gabonát, húst és egyebet sikerült előállítani egy időintervallumban. A mennyiségi mellett azonban szót kell ejteni a minőségi változásokról is. A kettő sokban eltér egymástól. A növekedés olyan méretváltozás, amely egyesülés vagy összeolvadás folytán új anyag hozzáadásával jön létre. Ha valami nő, akkor egyszerűen csak nagyobb lesz, ha viszont fejlődik, akkor mássá is válik. Ez utóbbi a minőségi változás. Úgy látszik, tavaly 1,9 százalékos gazdasági bővülést tudtunk elérni, viszont hogy minőségileg is sikerült-e előrelépnünk, vagy folytatódik társadalmunk leépülése, hanyatlása, az nem számszerűsíthető. Ez inkább csak egyéni nézőpont kérdése.