Jelenleg a tizenharmadik munkáján szorgoskodik. Versenyeken és kiállításokon is bemutatja mesterségét, sőt, íjásztáborok keretében hamarosan oktatni is fog.

Néhány nappal a találkozásunk előtt üzenetben közöltem a bajsai Kókity Attilával, hogy a Hét Nap egy kisebb szünet után ismét egy régi mesterség nyomába ered. Ezúttal annak járunk utána, hogyan készül az igazi, ősmagyar íjak mása. A szakmában igencsak jártas íjkészítő megörült a felkérésnek, és gondolkodás nélkül megadta otthona, egyúttal pedig íjkészítő műhelye címét is. Néhány nap múlva már a kapuban álltam, izgatottan, hiszen mindent tudni akartam erről az őseink múltját felidéző foglalkozásról. Mivel a házőrző kutya nem tűnt harapósnak, bátran beléptem a kapun. Az ebédlőbe érkezve azonnal tudtam: jó helyen járok, hiszen a falon íjak sorakoztak. Hamarosan Attila is megjelent, és én máris kérdezősködni kezdtem. Elsősorban az érdekelt, minek hatására kezd egy középkorú férfi ezzel az igen bonyolult mesterséggel foglalkozni. Továbbá azt is meg akartam tudni, kitől tanult, hiszen Vajdaságban nem sokan művelik ezt a szakmát.

Mint kiderült, az egyik barátja, Szukola István vezette be őt az íjkészítés világába, aki egy napon elhatározta: laminált üvegből barkácsol magának íjat. Ennek oka a spórolás volt, hiszen egy új nyílnak igencsak borsos ára van. A nehéznek bizonyuló feladat megoldásához végül Mamuzsity Mihály is csatlakozott, így már hárman törték a fejüket, miként lehetne íjat készíteni. Mivel a művelet eleinte kifogott rajtuk, Attila az interneten keresett segítséget. Így talált rá Bencsik Péter magyarországi íjkészítő leírásaira és videóira, melyek alapján kitanulta a szakma alapjait. A megszerzett tudással aztán egy hagyományos, magyar íj elkészítéséhez fogott hozzá. Azaz csak szeretett volna, merthogy nem volt alapanyaga. Ennek beszerzése azonban újabb fejtörést okozott.

— Elsősorban szürkemarha- vagy vízibivalyszarut kellett találnom. Aztán inakra is szükségem volt (a legjobb a szarvaslábín, de mivel ezt nem tudtam beszerezni, a tehéné és a lóé is megtette).

Miután Attila hozzájutott a megfelelő alapanyagokhoz, elkezdett dolgozni az első íján. Eleinte bizonytalan volt, de később felbátorodott, hiszen az íj már alakult. Amikor pedig már azt látta, hogy munkájának egészen biztosan lesz gyümölcse, egyre lelkesebben tevékenykedett. Fél év múlva az íj végleges formát öltött, úgyhogy Attila végre megmutathatta a barátainak is. (Utólag viccesen megjegyezte: ezzel a munkával ma már nem dicsekszik, mert nem sikerült olyan jól, viszont tanulásra és tapasztalatszerzésre kiváló volt.) A maradék alapanyagból hamar elkészítette a második íját is, mely már jobban funkcionált. Jelenleg a tizenharmadik munkáján dolgozik, és mint mondta, már alapanyagban sincs hiány.

— Megismerkedtem egy magyarországi szürkemarha-tenyésztővel, aki egy íjért cserébe szarut adott. Később egy vízibivalyszaru-kereskedőt is találtam, ezt az alapanyagot Skóciából szerzem be. A lóinat pedig Zentagunarasról hozom.

Ezzel még nincs vége a kelléklistának. Az igazi, ősmagyar íj váza ugyanis őshonos fából készül, és bizonyos részekhez szarvasagancs is szükséges, mondta a mester. Az autentikus íjhoz természetes ideg is kell, de Attila ezt egyelőre műszállal helyettesíti. Viszont megpödört birkabéllel, valamint őz- és kecskebőridegekkel próbálkozik. Az idegek szakítószilárdságát még nem merte tesztelni a fegyverein, hiszen ha nem megfelelőek, akkor akár a féléves munkáját is tönkretehetik. A rossz ideg az egész vázat elronthatja.

Miután megpillantottam a munkaasztalt, afelől kezdtem el érdeklődni, hogy milyen szerszámokkal dolgozik egy íjkészítőmester. Mint megtudtam, nem kell semmiféle drága gépezet, csak néhány alapeszköz és elszántság. Aztán, amikor tüzetesebben szétnéztem, csiszolót, fűrészt és egyéb egyszerű kellékeket vettem észre. Olyan eszközöket, amelyeket egy nő is felismer, hiszen minden háztartásban akad hasonló. Az íjkészítés titka azonban nem a szerszámokban rejlik: alkotókészség és kézügyesség is kell hozzá. Továbbá az sem mindegy, milyen íjat szeretnénk készíteni, hangsúlyozta Attila. Léteznek könnyebben és nehezebben kivitelezhető megoldások is, ő a nehezebb utat választotta. Mint mondta, sikeréhez az is szükséges, hogy múzeumokba járjon, és alaposan átvizsgálja ősapáink fegyvereit.

Attila számos elismerést kapott. Tavaly Sümegen részt vett Az év magyar íja versenyen, és a szakma neves képviselői jó véleménnyel voltak a munkáiról. A rangos megmérettetésre az idén egy még jobb íjjal készül.

Attila azt is elmondta, már elérte azt a szintet, hogy íjait árulhassa is. Igaz, kevesen tudják megfizetni a termékeit, de már vannak rendelései. A vevőnek hat hónapig kell várnia, hogy az íj elkészüljön. A legtöbb időt a száradás folyamata veszi igénybe, és ezt nem lehet felgyorsítani. A faalapra előbb szarut, majd több réteg inat kell ragasztóval rögzíteni, és csak a teljes kiszáradás után lehet lövésre használni.

Beszélgetőtársamat arról is kérdeztem, tervezi-e továbbadni másoknak a tudását. Elmondása szerint a kiállításokon már sokaknak mesélt a tapasztalatairól, de oktatóként még nem tevékenykedik. Ez viszont hamarosan megváltozik: azt tervezi ugyanis, hogy egy tábor keretében megosztja az érdeklődőkkel a ritkának számító szakma titkait.