Szentesi Zöldi László

Szentesi Zöldi László, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese a betyárok és a betyárvilág kutatásával foglalkozik. A Rózsa Sándorról szóló kötet után a tavalyi év vége felé látott napvilágot újabb műve, a Nagy magyar betyárkönyv, amelyben negyven híres és kevésbé híres magyar betyár életrajzát írta meg. A kiadványt nemrégiben Zentán is bemutatták. Az esten közreműködött Szabó Palócz Attila író, újságíró.
A szerző összefoglalóját azzal kezdte, hogy a betyárvilág népszerű téma minden vidéken, ahol magyarok élnek. Zentán is vannak hiteles történetek, hiszen ez a terület az észak-bácskai, a dél-alföldi betyárok, közelebbről Rózsa Sándornak és bandájának a kedvelt búvóhelye, célpontja, szűkebb pátriája volt. Amikor a pandúr vagy a Bach-rendszerben az osztrák hatalom üldözőbe veszi a szegedi betyárokat, akkor Ürményházától egészen a Zenta környéki településekig el lehetett bújni a hatóságok elől. Azt is elárulta azonban, hogy őt leginkább az foglalkoztatta, köztörvényes bűnözőket vagy szabadságharcosokat kell-e tisztelnünk ezekben az emberekben.
- Én nem a folklór nyomába eredtem, hanem a valódi életrajzokat gyűjtöttem össze - jelezte Szentesi Zöldi László, és hamarosan azt is megtudtuk, hogy a levéltári kutatásai, a periratok és a rendőrségi feljegyzések alapján arra a következtetésre jutott, hogy a betyárok bizony közönséges bűnözők, elvetemült gazemberek voltak. Törvényen kívüliek, akik fosztogattak, erőszakoskodtak és a gyilkosságtól sem riadtak vissza.
- A betyár legtöbbünk képzeletében regényes kifejezést jelent. Betyárnak tartjuk azt, akiről népdal született, akit a nép megénekel, de semmiképpen sem aljas bűnözőt vagy közönséges útonállót értünk rajta. A romantika köntösébe öltöztetjük, hiszen ezt kaptuk a szüleinktől, nagyszüleinktől. A betyár valaki, lehet tisztelni, vannak jó és rossz tulajdonságai, de a legfőbb ismérve, hogy a gazdagtól elvesz, a szegénynek ad. Ez a kép azonban teljesen hamis. Ha az 1850-es és 60-as évekből egy egyszerű tanyás gazdát idecitálnánk Szentesről vagy a Bácskából, ő a következőket mondaná: Én a betyárokat nem szeretem. Én egy tanyán élek egyedül a családommal, amikor éjszaka négy-öt lovas betyár bekocogtat az ajtón, hogy hozzak szalonnát és bort, akkor azonnal engedelmeskedem, mert eszemben sincs a saját tanyámon legyilkoltatni magamat.
Arra jutottam, mind a két könyvem írása után, hogy miután a valóságnál semmi sem érdekesebb, felejtsük el ezt az árvalányhajas, romantikus betyárképzetet. Némileg illúziót fogok oszlatni, de én a levéltárakban és a történeti, néprajzi munkák tanulmányozása közben egyetlenegy esetet sem találtam, amikor a betyár bizonyított jó szándékkal a gazdagtól elvett volna és a szegénynek adott volna. Éppen ellenkezőleg, a betyárok osztályos társaikat fosztogatták a legnagyobb előszeretettel. Egyetlenegy esetet nem tudunk, amikor a megszálló osztrák hatóság ellen fordították volna a fegyvereiket. De olyan esetet százával lehet sorolni, amikor éjszaka rátörtek a védtelen tanyai gazdákra, kifosztották az utazókat, a kereskedőket. Ezek a szomorú tények, de mégis miért lett akkor romantikája ennek az egész történetnek? Leginkább azért, mert például Rózsa Sándor a pályafutása alatt néhány esztendőt együtt tölt a magyar történelemmel. Ha 1848/49-ben nem áll be a honvédseregbe, akkor a hírneve nem létezik, csak futóbetyárként emlékeznénk rá. A nemzeti elnyomatásban vagy kisebbségi sorsban élő magyarságnak fontos a betyártörténet, fontos, hogy vannak szabad elemek, akik kimondatlanul a nemzeti függetlenség és a szabadság eszméjét viszik tovább. Aki azonban más történetet hallott a nagyszülőktől vagy a dédszülőktől, az tudta árnyalni a képet.
Az est folyamán Szentesi Zöldi László részletesen beszélt Rózsa Sándorról, és kitért a szabadságharcban játszott szerepére is. Éppen itt, a bánáti hadszíntéren ''működött” a csapatával, harcolt a szerbek ellen, akik már Szegedet fenyegették. Szóba került még a könyvben is szereplő Macsvanszki Makszim, Kiss bácsi, polgári nevén Pataki Mihály, Rózsa András és a zentai születésű Renkó Kálmán. Végül kitért arra is, hogy a betyárvilágról nagyon sok alkotás, könyv és film született, melyeknek a legtöbbjét kritikusan kell szemlélni. Szentesi Zöldi László szerint a két legjobb betyárfilm Szomjas György nevéhez fűződik, ez a Rosszemberek és a Talpuk alatt fütyül a szél című alkotás.
A közönség soraiban, ahol ott ültek például Renkó Kálmán leszármazottai is, egy-két hozzászólás is akadt. Az egyik természetesen Renkó Kálmánt vette a védelmébe, a másik viszont arra hivatkozott, hogy a nép a betyárokra ruházta át a szabadságvágyát, ezért a mítoszt inkább tiszteletben kellene tartani, mint lerombolni. Szentesi Zöldi László megismételte, hogy a valóságnál semmi sem érdekesebb, az érzéseket és az eltérő véleményeket tiszteletben tartja, de ő csakis a tényeket osztotta meg az olvasókkal.