Ha követjük a kanyargós betoncsíkot, eljutunk egy mára már letűnőben levő világ központi részébe, az 1950-ben épült Szövetkezeti Otthonhoz és az iskolához, mely 1883-tól várta a környező gazdaságokból, szállásokról érkező diákokat.

Barát István felvételei

Ezen a területen a múlt század elején még mintegy hatszáz tanyát láthatott az arra járó érdeklődő, és az ott élők száma is meghaladta az ezret. Az idők folyamán az emberek a közeli falvakba, városokba költöztek, az épületek tönkrementek, elenyésztek, helyükön szántóföld található. Manapság mintegy ötven tanya maradt a környéken, száznál alig több lakossal.

Adahatáron működött a Tisza mente utolsó tanyai iskolája, kezdetben hatvan-hetven, sőt, néha száznál is több nebuló koptatta a padjait. Végül a gyerekek száma annyira megcsappant, hogy 2004-ben végleg beszüntették a tanítást. A 2010-es évek kezdetére az objektumot az összedőlés veszélye fenyegette, ezért a helyiek és a környékbeliek akciót kezdeményeztek a megmentésére. A jótékonysági rendezvényeken összegyűlt pénzből kezdték meg az épület tatarozását.

Az iskolából múzeum és tájház lett. A nagy tanteremben a padok még az ’50-es évekből valók, és a közszemlére tett taneszközökre is rácsodálkozhatnak a mai diákok. A négy helyiségből álló tanítói lakásba kerültek a régi használati tárgyak. A tisztaszobában levő búbos kemence ma is üzemképes állapotban van, a kilátogató csoportoknak a szorgos asszonyok ebben sütnek finom lepényt. 

A Szövetkezeti Otthon nagyterme a valamikori kultúrélet központja volt, a másik felében a ’70-es évekig kocsma, illetve a ’90-es évekig bolt üzemelt. Jelenleg mindkettőnek sajátos funkciót adott az Adahatár Tanyabarátok Egyesülete, mely a 2016. évi megalakulásától koordinálja az itteni tevékenységet. Célja, hogy megmentse az adahatári iskola épületét, valamint továbbfejlessze a bolt-, kocsma- és tanyamúzeumot. Az objektumokban levő állandó kiállítások előzetes bejelentkezés vagy egyeztetés alapján tekinthetőek meg (+381-62-970-91-08, adahatar1883@gmail.com). Hacsak nem olyankor teszi ezt az ember, amikor valamilyen rendezvény van, mint például a majális, melyet harmadik alkalommal szerveztek meg.

A Zenta község önkormányzata által is támogatott mulatság az idén is nagyon jól sikerült. Volt főzőverseny — aki nem akart saját bográcsban rotyogtatni valami finomat, ingyen ebédelhetett a hatalmas üstben készülő közös babból —, kézműves-foglalkozás és különféle játékok a gyermekeknek, szórakoztató műsor, májusfaállítás.

Sárvári Norbert, az Adahatár Tanyabarátok Egyesületének elnöke elmondta, próbálják menteni a tanyavilág utolsó meglevő gyöngyszemét, és mindazt összegyűjteni egy helyre, ami még megmaradt a múltból. A nyár folyamán kézműves-foglalkozásokat, gyermekprogramokat szerveznek, majd augusztus végén, szeptember elején sor kerül arra a jótékonysági eseményre, amelyen továbbra is pénzt gyűjtenek az iskola megmentésére.

— Ez olyan lesz, mint egy hagyományos, vajdasági magyar lakodalom, hiszen a lakodalmas zene hozzátartozik a tanyavilághoz. Egyébként igyekszünk kihasználni a helyszín lehetőségeit, a friss levegőt, a zöldövezetet, a természet közelségét. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy ez a hely mindenkit megérint, van valami varázsa, misztikuma, hiszen aki egyszer ellátogat ide, az máskor is visszatér.

* Hogyan fogadták az itt élők az egyesület tevékenységét?

— Nemcsak elfogadták, hanem valamilyen módon ők kezdeményezték, hogy történjen már valami, mert elegük lett abból, hogy az utolsó tanyai iskola tönkremegy. Az itt élő emberek összetartásának, akaratának köszönhetően indult el a most is tartó folyamat. Az iskola belsejének renoválása után találtuk ki, hogy a tanítói lakás legyen tájház, illetve a szövetkezeti otthonban található egykori bolt és kocsma is múzeummá váljon. Előbb főleg az itteni emberek adták össze a régiségeket, majd később vidékről is jelentkeztek az innen elszármazottak, sőt, azok is, akik csak hallottak vagy olvastak erről a kezdeményezésről.

* A „tanyabarátoknak” milyen kötődésük van Adahatárhoz?

— Az alelnökünk, Bűn József adahatári származású, gyermekként maga is sok időt töltött errefelé, majd jóval később, éppen az ő polgármestersége idején készült el az ide vezető szilárd útburkolat. A titkárunk, Szabó Dékány Zsófia az édesanyja révén személyesen ismerte Jolika nénit, az iskola legendás tanítónőjét — akinek az emlékét mi is igyekszünk megőrizni —, és kezdő pedagógusként maga is dolgozott Adahatáron. Én itt születtem, itt nőttem fel, tíz évig Zentán laktam, majd visszaköltöztem a szüleimhez. Szívügyemnek tekintem, hogy legyen egy hely, mely tükrözi és megőrzi a nagyszüleink, dédszüleink munkáját. Adahatár Zentától 18 km-re található, ez valójában nem nagy távolság. A városnak és a tanyavilágnak is megvan a maga előnye, hátránya. Az utóbbi a havazás, a sár, valamint esetleg az, hogy nincs bevásárlóközpont a sarkon, viszont például internet itt is van, a csend, a nyugalom és a természet szépsége pedig megfizethetetlen.

Sárvári Norbert arról is beszámolt, hogy a környéken még mintegy ötven tanya van, több mint negyvenet laknak is, igaz, néhányat csak időszakosan, a nyár folyamán. Az önkormányzat kombija naponta hat-hét gyermeket szállít Felsőhegyre óvodába, iskolába.

A tanyai életről lelkesen mesélt Csabai Teréz is, aki 1985-ben jött ide férjhez Törökfaluból. Gyermekei, akik itt jártak iskolába, azóta felnőttek. A harmincéves lánya Felsőhegyre ment férjhez, és már két unokával ajándékozta meg a boldog nagyszülőket, a huszonnyolc éves fia pedig Zentán él és dolgozik.

— Amikor kiköltöztem a faluból, azt mondtam, én itt nem maradok sokáig, de aztán nagyon megszerettem a helyet. Jó a levegő, kiszaladok a bosztányba, és mindent frissen fogyaszthatunk — habár nem vegyszermentesen, mert a környéken permetezik a búzát, és abból nekünk is jut —, a baromfi az udvarban futkos, jószágot nevelünk… Most már Zentán sem laknék, mert nekem az is zajos. A mi tanyánk 3 kilométerre található innen, a „központtól”. Telefonunk, internetünk van, a posta egy héten egyszer érkezik, a kenyeret és amit még rendelünk a zentai péktől, azt kedden, csütörtökön és szombaton hozza ki. Ha megyünk Zentára, másoknak is bevásárolunk, beszerezzük, ami szükséges. Mi itt összetartunk, segítjük egymást. Vannak, akik készülnek beköltözni, mert már idősek, viszont él itt egy nyolcvankét éves néni, aki kijelentette a családjának — egyébként négy gyereke van —, hogy ő nem megy innen sehova. Gyakran kérdezik tőle, nem fél-e egyedül. Azt válaszolja, biztonságban érzi magát, hiszen ha éjszaka meggyújtja a villanyt, akkor a szomszédok tudják, hogy valami baj van nála, és már telefonálnak is neki, érdeklődnek a hogyléte felől.

Teréz azt is megemlítette, hogy az Adahatárra kilátogató iskolai csoportokat, osztályokat megvendégelik.

— Bilicki Amandával és Sárvári Norbi anyukájával az iskola kemencéjében hagyományos módon sütünk kenyértésztából lepényt, melyet aztán tejföllel vagy kacsazsírral kenünk meg. Legutóbb fánkot készítettünk, nagyon ízlett a gyerekeknek, azt mondták, még soha nem ettek ilyen jót. Nagy lelkesedéssel vállaljuk ezt a munkát, csak jöjjenek el hozzánk minél többen!