A Magyar Szóval éltessék a magyar szót!

A Magyar Szóval éltessék a magyar szót!

Napilapunk, a hetvenéves Magyar Szó Külhoni Magyarságért Díjban részesült. — Nagyon büszkék vagyunk — mondta beszélgetésünk kezdetén Varjú Márta, a lap főszerkesztője —, mert ez az első elismerés, melyet az anyaországtól kaptunk. Pedig volt olyan időszak, amikor a Magyar Szót a világ legjobb napilapjának tartották.

— Nagy jelentősége van annak, hogy a mi kis vajdasági magyar közösségünknek saját napilapja van, színvonalas tartalommal, mely a szerbiai piacon is megállja a helyét. Igaz, a 90-es években, amikor nagy ellenállást tanúsítottunk a hatalom törekvéseivel szemben, egy hajszálon múlt, hogy lapunk nem szűnt meg. De azt az időszakot is túléltük, és megértük az újság hetvenedik születésnapját. Erre a tekintélyes évfordulóra új külsőt kapott, szellősebb, áttekinthetőbb lett. Közeledik az európai színvonalhoz, de még sokat szeretnénk rajta változtatni. Számos tervünk van, melyeknek a megvalósulása elsősorban pénzfüggő.

Hét évtizeddel ezelőtt, 1944 decemberében négyen ültek fel Szabadkán a vonatra, hogy Újvidékre utazzanak, és létrehozzanak egy napilapot. Ők voltak az alapítók: Majtényi Mihály, Gál László, Lévay Endre és Keck Zsigmond, az első főszerkesztő. Még tartott a háború, de a lap Szabad Vajdaság néven karácsonyra megjelent. 1945. szeptember 27-étől lett Magyar Szó — érdekes, hogy a névválasztás egy szerb politikus ötletéből eredt. Akkor nem azért készült, hogy magyar szellemiségű lap legyen, de szerencsére olyanok kezébe került, akik a szerkesztésével nem csak pártfeladatot teljesítettek, és a 70-es évekre a legszabadabban lélegző és gondolkodó lappá vált. Amikor a 80-as évek elején a Magyar Szóhoz kerültem, a szerkesztőségben pezsgett az élet, nagyon jó volt egy ilyen napilapnál dolgozni. Sajnos ezt tették tönkre a 90-es évek történései. A biztonságérzetünket csak később kaptuk vissza, amikor a Magyar Nemzeti Tanács lett az alapítónk.

Az a legfőbb célunk, hogy eljussunk Vajdaság minden zugába, ahol magyarok élnek, és mindenki bekerüljön a lapba, melyet csak úgy tudunk megőrizni, ha eljut azokhoz, akiknek, akikről szól. Így tudjuk éltetni a magyar szót ezen a tájon, és ezzel együtt önmagunkat is fenntartani. Nagy szívfájdalmam, hogy a regionális oldalakon Bánát területe még nincs teljesen lefedve, a nyár közepe óta azonban van belgrádi tudósítónk, amit jónak tartok.

* A Magyar Szó a vajdasági magyar emberekről szól, mégis sokan inkább a magyarországi színes, vagy mondhatnám: bulvár lapokat vásárolják.

— Ezt én is furcsának tartom, de mi nem válhatunk pletykalappá. Azt nem engedhetjük meg, hogy az anyalap bulvárosodjon, de már gondolkodtunk rajta, hogy valahol teret kellene adnunk ezeknek a témáknak is. Talán a tévéműsorban vagy az újság egy oldalán — habár nem hiszem, hogy ez elegendő lenne a bulvárhírekre kíváncsi tábornak. Tudom azonban, hogy sokan amikor a kezükbe veszik a Magyar Szót, elsőként a címlapot nézik meg, aztán megfordítják, és az utolsó oldalon kezdik olvasni. Mivel az ott található hírválogatás nagyon színvonalas, ez azt bizonyítja, lehet igényesen is szórakoztatni, sőt akár még nevelni is.

* Az utóbbi időben sokat beszélünk arról, hogy a nyomtatott sajtónak van-e jövője.

— Igen, manapság divat temetni az írott sajtót, de én nem érzem, hogy a vészharangot kongatni kellene. Úgy gondolom, a mi vidékünkön az újságok még sokáig fognak élni. Az internetes kiadásunk megfizettetése nem hozta meg a várt eredményt. Arra számítottunk, hogy a külföldön élő magyarok körében nagy lesz az érdeklődés iránta, de nem lett akkora, mint gondoltuk. Kisebbségi lapként egyébként sem létezhetnénk állami támogatás nélkül, és amíg részesülünk benne, addig megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy nyomtatásban is megjelenjünk.

* Nemrégiben egy előadáson azt hallottam, hogy a nyomtatott sajtó előbb-utóbb a gazdagok kiváltsága lesz. Aki nyomdaszagot akar érezni, annak meg kell fizetnie az újságot. Most viszont még ott tartunk, hogy a lapok nem merik emelni az árat.

— A szerbiai piacon már így is mi vagyunk a legdrágább napilap. Én a dotációban látom a megoldást, a fenntartásunkhoz mindenképpen több forrásból kell „táplálkoznunk”, és állandóan különféle spórolási módszereken törjük a fejünket. Folyamatosan hatnunk kell az olvasótáborunkra, szinte győzködnünk kell őket, hogy vásárolják meg a lapot, és ezzel váljanak a Magyar Szó hűséges támogatóivá. Egyébként a külföldi kiadók is harcolnak a napilapok megtartásáért. A nyáron Dalmáciában a Jutarnji listet olvastam, éppen egy nagy nyereményjátékot jelentett be. Tíz napig kellett a szelvényeket gyűjteni, egy Mercedest sorsoltak ki, és az eladott példányszám elképesztően nagymértékben megnőtt. Nálunk már a nyereményjátékok sem hoznak olyan példányszám-emelkedést, mint korábban. Emlékszem, a nyolcvanas években Óbecsén egy autót sorsoltunk ki, és a belépődíjakból akkora bevételünk volt, hogy még egy gépkocsit vehettünk. Ilyen most már nincs! Nem tudunk olyan értékes nyereményekről sem gondoskodni, mint régebben, a szponzorok is többször átgondolják, mit adjanak, és hogy a hirdetés visszahozza-e majd a nyeremény értékét. Kicsi a példányszámunk, az igazán nagy cégek nem hirdetnek kisebbségi lapban.

Ilyenkor az is eszembe jut, hogy a médiastratégia alapján 20 százalékkal kellene növelni az eladott példányszámot. Remélem, az új összetételű MNT áttekinti a stratégiák eddigi megvalósulását, és talán ez lesz az egyik kitétel, melyet módosítanak.

* Milyen meglepetés készül még az olvasóknak a hetvenedik évforduló alkalmából?

— Az ötvenedik születésnapra Kalapis Zoltán, a hatvanadikra Fischer Jenő tollából jelent meg egy könyv, most pedig Fodor István készíti az újabb összefoglalót. Az anyag már nyomdakész, hamarosan az olvasók is kézbe vehetik. A gálarendezvényünket decemberben tartjuk meg. Maga a születésnap 24-ére esik, arra a napra, amelyet mindenki a családjával tölt, és én azt szeretném, ha a Magyar Szó is ott lenne az ünnepi asztalon. Ezt az interjút pedig azzal a mondattal fejezném be, amellyel Lajber György kollégám annak idején elköszönt az élőújságok közönségétől: A Magyar Szóval éltessék a magyar szót!

Ótos András felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink