Szervező: magyarkanizsai önkormányzat
„KELJ FEL RAB…”
Emlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire
Az ünnepi műsor programja és helyszínei:
15.30 óra: Megemlékezés és koszorúzás a Nagytemetőben
16.00 óra: A boldogság felé − Berki Viola (Kiskunhalas) kiállításának megnyitója a Dobó Tihamér Képtárban
Kiskunhalas és Magyarkanizsa idén ünnepli a testvérvárosi kapcsolatok fennállásának 60. esztendejét. Ez a kiállítás is a kulturális-művelődési együttműködés révén jött létre.
Berki Viola (1932−2001) a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanulója volt, de 1954/1955-ben politikai okokból kizárták, így csak 1958-ban végzett. Mestere, tanára Fónyi Géza volt. Rövid időre vissza-visszatér szülővárosába, de főként Budapesten élt.
Művészetét a narratív jelleg és saját fantáziája mellett bibliai és történelmi események befolyásolták a leginkább. Hatottak rá a kiskunhalasi élet, közélet, életmód vonatkozásai, elemei.
Olyan látásmód megteremtésére törekedett, ahol a festőszem optikájában a történelmi időkön és sorsokon átívelő drámák, mítoszok és valóságelemek összefonódnak a festő saját élményvilágával és fantáziájával. A jellegzetes Berki Viola-kép ezért mindig jelképes, meseszerű. Az eltérő terekből és időkből álló részek kaleidoszkopikus összképet alkotnak.
17.00 óra: Ünnepi műsor a Művészetek Házának nagytermében
Szalmalángoszlop − 1848 emlékezete
a Gondolat-Jel Társulat és a Horgosi Bartók Ifjúsági Néptánc Együttes, valamint a Gubanc − Vajdaság közös műsora
Milyen lehet a viszonyunk a forradalomhoz a huszonegyedik század embereként? Mi maradt meg a márciusi ifjak, a szabadságharcosok és gondolkodók, a hősök és mártírok szellemiségéből? Tovább élnek-e eszméik, amelyekért az életüket is képesek voltak feláldozni? Petőfi Sándor a forradalom kitörésekor mindössze huszonöt éves volt, Jókai Mór csak huszonhárom, Vasvári Pál még huszonkettő sem. Fiatalok voltak, akik változtatni akartak az életükön. Tenni mertek az elnyomás ellen, saját maguk és népük szabadságáért. Mi képesek lennénk rá? Mit mond ma el nekünk, fiataloknak az ő történetük? Összeállításunk ezekre a kérdésekre keresi a választ korabeli és kortárs szerzők műveinek felhasználásával, az irodalom, a népzene és a néptánc univerzális nyelvén.
A belépés díjtalan.