home 2024. április 17., Rudolf napja
Online előfizetés
Úrnapi búcsú Nagyvölgyön
Hodolik Boglárka
2023.06.09.
LXXVIII. évf. 23. szám
Úrnapi búcsú Nagyvölgyön

A Csík-ér mentén található helyet szinte csak azok ismerik, akiket ide kötnek a gyökereik. Az avatatlan szemnek ez csak zöld terület poros úttal, ám ha jobban körülnézünk, a sűrű facsoportok és tanyahelyek elárulják, egykor népes közösség élt ezen a vidéken. A Gunaras közelében található egykori tanyavilágból elszármazottak ezen a napon visszazarándokolnak a szentmise idejére a tábori oltárhoz és kereszthez.

Nagy Rózsa, a Százszorszép Művelődési Egyesület vezetője Törökfaluról érkezett, az egyesület és az ottani vegyes kórus tagjainak a kíséretében.

— A kezdetektől jövünk a nagyvölgyi búcsúra, mivel az egyik szervező, Börze Tibor is törökfalui, ezért egymást támogatva részt veszünk ezeken az eseményeken, mivel mi ezzel tartjuk meg az összefogást. Közösségünkben vannak többen is, akik még vissza tudnak emlékezni az akkori nagyvölgyi búcsúkra, és sok emlék köti őket ehhez a helyhez.

Az egyesület vezetője elmondta, nemrég megnyerték a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ és a Magyar Nemzeti Tanács pályázati felhívását Petőfi Sándor-mellszobrok vajdasági köztéri elhelyezésére. Ez a környék közös összefogásának eredménye.

Balog Andrea osztálytanító Völgyparton. Elmesélte, 2017 óta van szentmise Nagyvölgyön úrnapján, és mivel a férje családja innen származik, mindig kilátogatnak a szentmisére. Akik elszármaztak innen, azok ezen a napon, ha tehetik, visszajönnek.

— Az Úr szent testének és vérének az ünnepe ez a mai nap, és immáron hetedik alkalommal jövünk össze itt Nagyvölgyön, hogy emlékezzünk egy letűnt korra, és hogy úrnapja alkalmából megünnepeljük a völgyi búcsút, megköszönjük Zsolnai plébános úrnak a szentmisét és azt, hogy évről évre lehetővé teszi számunkra, hogy itt hallgassuk meg Isten igéjét. Köszönet a kórusnak, hogy szebbé tette a mai szentmisét is. Köszönet a támogatóknak és a résztvevőknek. Szolgálja ez a nap a lelki feltöltődést, amiből meríthetünk a szürke hétköznapok során — hangsúlyozta Balog Andrea a szentmise után a jelenlévőknek.

Tóbiás József, Ada Önkormányzata képviselő-testületének elnöke köszöntőt mondott:

— A mögöttünk levő nemzeti összetartozás napja és a mai szentbeszéd gondolataival elmondhatjuk, hogy több mint száz év után is az a fontos, hogy ha kevesebben is vagyunk, de itt vagyunk a szülőföldünkön, anyanyelvünkön beszélünk, énekelünk és imádkozunk. Erkölcsi kötelességünk az őseink és a Jóisten iránt is, hogy megőrizzük mindazt, amit őseink ránk hagytak. Ahogy a plébános úr is elmondta, reméljük, soha nem lesz vége a közösségi összefogásnak, és reméljük, még erősebb lesz a jövőben, örömöt és lelki megnyugvást jelent itt lenni.

Berze Tibor, az esemény egyik fő szervezője megköszönte minden jelenlévőnek, hogy eljött, a hívek felajánlásából ebédről gondoskodhattak a vendégeknek. A Gunaras melletti régi országutak találkozási pontjánál található hely a szülőföldje, szívügye, hogy ennek a helynek a szellemi értékét és múltbéli jelentőségét életben tartsa, illetve a környéket felvirágoztassa, fontos számára a hit, ezért is szeretné, ha gyakrabban lennének szentmisék ezen a helyen, mert az embereknek lelki felüdülést hozna.

— Ez a hely harminc-harmincöt éve még élő tanyavilág volt, önellátó közösséget alkottak, sajnos az iparosodás a városba vitte az embereket. Ide vissza csak nosztalgiázni jönnek, pedig régebben hatalmas piac és kereskedelem folyt itt, egész Bácska egyik csomópontja volt, ahol az emberek beszerezhették a termelőktől a friss árut. Ezt a szellemiséget szeretnék feleleveníteni a fiataloknak is, amire már megvannak a tervek, az alapokat már letették ehhez.

Fényképezte: Hodolik Boglárka

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..