home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Űrkeringő
Brasnyó Zoltán
2014.02.24.
LXIX. évf. 8. szám
Űrkeringő

Sandra Bullock visszatért. Vagy el sem ment? A színésznőt először a kilencvenes évek derekán láttam a Féktelenül című filmben, a hölgyeknél akkoriban jelentős pulzusszám-emelkedést okozó Keanu Reeves oldalán. A mozi nagy durranás volt, elsősorban az egyedi, izgalmas sztorinak (emlékeznek az utasokkal teli buszra, mely felrobban, ha 50 km/óra fölé megy) és a remek szereposztásnak hála. Nem sokkal később jött a Hálózat csapdájában, a felejthető cyberthriller, melyben Bullock kisasszony nem elsősorban színészi képességeivel, inkább figyelemreméltó domborulataival és kislányos mosolyával ragadta el — elsősorban — a férfi nézők szívét.

Hollywood üdvöskéje sorra kapta a szerepeket, és lassan, de biztosan a romantikus vígjáték műfajának „szakmunkása” lett. Az egyik szappanbuborékot a másik követte, egy-egy jobb kitérővel, mint amilyen az Ütközések volt 2004-ben. Ez utóbbi azonkívül, hogy három Oscar-díjat is nyert, véresen komoly társadalmi témákat és tabukat feszegetett.

2013-at írtunk, amikor az év végén ősrobbanásként detonált az év egyik legjobban várt mozija, a Gravitáció. Nem pattantam át Szegedre, hogy 3D-ben lássam, maradt tehát a jól bevált otthoni megtekintés (melynek szerzői-jogi részleteit inkább nem elemezgetném). Egyáltalán nem vagyok a 3D-s technológia híve, hacsak lehet, kerülöm azokat a filmeket, amelyeket elsősorban ezzel próbálnak eladni. A dolog ettől függetlenül működik, az alkotók lassan, de biztosan sikerre viszik a speciális effektekkel teletűzdelt, überfantasztikus hanghatásokkal megspékelt hollywoodi blockbustereket. Csak éppen a filmiparban várt korszakváltás hiúsult meg — a látványban verhetetlen Avatart azóta csak nagyon kevesen tudták megközelíteni élmény tekintetében. Azonnal kiderült, hogy a Gravitációt hiba volt nem filmszínházban, 3D-s szemüveggel a fejemen megtekinteni. A mexikói rendező, Alfonso Cuarón alkotásának látványvilága még egy egyszerű televízión is lélegzetelállító, 3D-s moziban pedig egyenesen felülmúlhatatlan.

Nem lehet teljesen valóságos és életszerű filmet forgatni a világűrről, a Gravitáció azonban tesz erre egy próbát. E tekintetben ugyan csúfosan elbukik, mi mégis szájtátva figyeljük a halva született kísérletet, az elejétől a végéig. Két színészt láthatunk a filmben, és rajtuk kívül még néhány űrben keringő hullát. A jól ismert „Houston, baj van!”-vészjelzés ezúttal a Földről érkezik az űrállomáson békésen libegő asztronautákhoz. Csak néhány percük van, a gonosz oroszok ugyanis felrobbantottak egy szatellitet (vagy űrállomást?) a közelben, a darabjai pedig fénysebességgel száguldanak hőseink felé.

Katasztrófafilm az űrben, George Clooney-val és Sandra Bullockkal. Már az alapötlet is érdekes, a megvalósítás pedig valóban magával ragadó. Nem szeretném lelőni a poént, de annyit elmondhatok: sokszor kell majd székünkben fészkelődve idegeskednünk elsősorban hősnőnk testi épségéért. A helyzetet Bullock kisasszony karaktere esetében az teszi érdekessé, hogy szerepe szerint kislánya elvesztése miatt jelentkezett űrutazónak, és talán nem is fél annyira a haláltól, mint amennyire azt helyzete megkívánná. Hősnőnk, dr. Ryan Stone kálváriáját, bolyongását mintegy kilencven percen át láthatjuk. Az űrben lebegve elsőként egy kínai űrállomásig próbál kétségbeesetten eljutni, majd pedig haza, a Földre. A film igazi erőssége valóban a látványában rejlik. Filmnézés közben folyton előtör belőlünk az önjelölt tudós, és néha talán még fel is kiáltunk: ugyan már, ez biztosan nem lehetséges! Bárhogy mondta is annak idején a székely bácsi a Csillagok háborúja megtekintése után, hogy „én biza ezt nem hiszem el”, a Gravitáció a világűr valóságos képének és (talán reális) veszélyeinek bemutatásán túl képes volt még egy fontos dologra: a Nyolcadik utas a halál legendás Ripley hadnagya után teremtett egy újabb szerethető űrhősnőt. A Gravitációt tíz Oscar-díjra jelölték, a többi közt a legjobb film kategóriában is. Sőt Sandra Bullock is várományosa a legjobb női főszereplőnek járó aranyszobrocskának.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..