Magyarországon az első karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben. Az akkori hagyományos díszek között volt a szaloncukor, mely a szeretetet, a mézeskalács az egészséget, a dió a gazdagságot, a mogyoró a bölcsességet, a szalagok a szépséget, a gyertya a hitet, a csillagszóró a csodát, a gyümölcsök a bőséget, a papírcsillagok pedig a betlehemi csillagot szimbolizálták.

A karácsonyfa-díszítés a karácsony elengedhetetlen része. Számomra az ünnep lényegét fejezi ki: a szeretetet, a békét, a reményt és az örömöt. Egy családi és közösségi program, mely összeköti az embereket és megteremti az ünnepi hangulatot. Minden családnak vannak saját karácsonyi hagyományai, nálunk minden évben egy újabb angyallal bővült a dekoráció, és minden egyes angyalka mögött egy történet állt. Ezáltal a karácsonyfa nem csupán egy díszes fa, hanem minden részletének külön története van.

Még az adventi időszakban vagyunk, ám ha körülnézünk, ma már a legtöbb helyen ez nem számít, az emberek sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek az otthonuk kidíszítésére, mint a lelkük felkészülésére. Külföldön már szeptember óta árulják a karácsonyi díszeket. Persze, ez az időszak elképzelhetetlen a karácsonyi dekoráció nélkül, de azért a jóból is megárt a sok. Régebben az volt a szokás, hogy esetleg advent első vasárnapján, de inkább néhány nappal karácsony előtt kezdődött meg az otthonok díszítése, arról nem is beszélve, hogy a fát semmiképp sem hetekkel előbb hozta a Jézuska vagy az angyalok.

De mire ez a nagy sietség? Talán a kereskedelmi nyomás, a vásárlás serkentése miatt? Ha korábban kezdik el árusítani a karácsonyi termékeket, az emberek is előbb érzik az ünnep közeledtét, és kedvet kapnak a készülődéshez? Vagy lehet, hogy a legtöbben egyszerűen csak azért vonják be magukat minél előbb a karácsony varázsába, hogy tovább élvezhessék az ünnep örömét és meghittségét.