A május elseje megünneplése Chicagóból származik, ahol nem volt emberkímélő a munkaidő a XIX. század végén. Az ipari nagyvárosok munkásai gyakran több mint 10 órát dolgoztak naponta. Az érte járó juttatások nem emelték őket a gazdag emberek sorába, sőt igencsak a létminimumon tengődtek, s vágyaik sem szöktek az egekbe, csupán napi 8 órás munkaidőért sóhajtoztak. S hogy az álmok valóra válhassanak, a három legnagyobb létező amerikai munkásszervezet (az Egyesült Államok és Kanada Szakszervezeteinek és Munkásegyleteinek Szövetsége (FOTLU), a Munka Lovagjai és az IWPA (a Munkások Nemzetközi Szövetsége)1884-ben egyesítette erőit, és arra hivatkozva, hogy ha az érvényben levő munkaügyi törvényt a követelésüknek megfelelően nem módosítják, akkor 1886 május elsejére általános sztrájkot hirdetnek.
Mivel a beígért időpontig semmiféle változás nem történt, Észak-Amerika több nagyvárosában is jól szervezett tömegtüntetések robbantak ki. A chicagói munkáltatókat annyira meglepte ez az esemény, hogy a város 45 ezer dolgozójának még aznap jóváhagyták a rövidebb munkaidőt.
Két nappal később, május 3-án az IWPA hirdetett gyülekezőt Chicagóba, erre mintegy 1400 munkás ment el. Épp az egyik főszervező tartott beszédet, amikor a rendőrség a békés tüntetők közé lőtt, s négy munkás életét kioltotta. Ezen felbuzdulva másnap már kétféle röpirat is közkézen forgott, melyek délutánra újabb gyűlésre invitáltak. A bosszúszomjas üzenet hatására több ezer munkás érkezett, de a kirendelt rendőrfőnök csendes távozásra szólította fel őket, így csak néhány százan maradtak. Ekkor valaki kézigránátot dobott az emberek közé. A merénylőt ugyan letartóztatták, de pár nap elteltével szabadon is engedték. Azt rebesgették, hogy a rendőrség biztatására cselekedett. A rendőrök azonban újból fegyvert ragadtak, s kétszáznál is több súlyos sérülést és számos halálesetet okoztak, majd a bíróság hét szociáldemokrata és anarchista hangadót vád alá helyezett.
Köztük volt egy angol és hat német bevándorló férfi. Az események másik jelentős figurája, Albert Parsons sikeresen kitért üldözői elől, ám a vádlottak padján nem hagyta cserben egykori elvtársait, így a végső döntés rá is vonatkozott: öt halálos ítéletet és három életfogytiglani börtönbüntetés szabtak ki rájuk.
Lingg 1887. november 9-én öngyilkosságot követett el, négy társát két nap múlva felakasztották. A tárgyalásra beidézett szemtanúk egységesen vallották, hogy a nyolc ember egyikében sem ismerik fel a kézigránátos merénylőt.
1889-ben a II. Internacionálé Párizsban tartott konferenciáján kimondták, hogy a következő évtől kezdve május elsején világszerte emlékezzenek meg a chicagói munkássztrájkról és mártírjairól. Olvasóink vajon hogyan vélekednek a munka nemzetközi ünnepéről? Ünnep-e még május elseje? - kérdeztük a héten tőlük.
KOVÁCS Dániel palicsi egyetemi hallgató:
- Ünnepnek még ünnep, habár a kommunizmus bukásával egyre inkább elveszíti a jelentőségét. Régebben eszmei értéke is volt a munka ünnepének, ma főleg a pihenésről, a bulizásról, az egész napos sétákról, a sütésről-főzésről szól. De, ha jobban belegondolok, a munkásosztály megérdemli a pihenést, hiszen egész évben szinte egyetlen szünnap nélkül dolgozik, így ez az egy nap csak róluk szól. Igaz az is, hogy manapság a hatalmas munkanélküliség következtében nagyon sokan egész évben pihenőn vannak, s számukra a munka ünnepe egészen mást jelent. Mi a haverokkal általában az erdőben töltjük ezeket a napokat, ahol elengedjük magunkat, és mindenki jól érzi magát. A palicsi forgatagban ritkábban veszünk részt, idegesít a nagy tömeg, a dél-szerbiai sütödék szemet csípő füstje, tulajdonosainak nem idevaló viselkedése. Másodikán lehet, hogy kinézünk a tópartra, kíváncsi vagyok, hogy az újonnan alapított közvállalat miként szervezi meg a majálist.
SZABÓ Julianna zombori nyugdíjas:
- Már a munka ünnepe sem a régi. Régen divatban volt még a májusfaállítás is, a mai fiataloknak szerintem fogalmuk sincs, mi is az. Legtöbben az erdőbe mennek kirándulni, ahol jól leisszák magukat, és máris elmondhatják magukról, hogy jól szórakoztak. Ha a legtöbbjüket megkérdeznénk az ünnep eredetéről, szinte biztos, hogy egy kukkot sem tudnának mondani. Ami talán nem is olyan nagy baj, hiszen manapság már nem is igazán ünnepelhetjük a munkát, mivel a lakosság nagy része munkanélküliként tengeti életét. De talán azért még szükségünk van mindannyiunknak erre a napra, hiszen legalább erre az időre elfelejtjük mindennapi gondjainkat, s ha csak rövid időre is, de átadjuk magunkat a táborozás, a hosszú séták nyújtotta élményeknek.
FEJSZTHÁMEL Klára kispiaci termelő:
- Úgy gondolom, hogy ma már nem ünnep a május elseje. Nem ünnepnap, hanem csak szabadnap, és az utóbbi néhány évben ezen a napon is dolgozunk. Ilyenkor kinn a földön gyomirtást végzünk meg kapálunk. Korábban - amikor több volt a pénz is - ezt a napot mindig megünnepeltük, például Tóthfaluba jártunk búcsúba. 50-60 személyre terítettek a házigazdák, sajnos, azóta sok minden megváltozott. Akkor még igazából munkaszüneti nap volt május elseje és biztos, hogy senki sem dolgozott. Ma ez az ,,ünnep'' másról szól. Egyedül a fiatalok élvezik ezt a pár napot, ilyenkor több napra is kiköltöznek a szabadba, és buliznak. Tehát két teljesen különböző dologról kell beszélni. A mi korunkban más volt, és más most is a fiatalok számára ez az ,,ünnep''.