2024 nyarán eldöntöttem, jelentkezem a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Művelődéstudományi Tanszékére. Az egyetem ugyanis házhoz jött! Hiszen a hazai oktatási intézmények választása mellett arra is van lehetőség, hogy úgy tanuljunk magyarországi felsőoktatási intézményekben, hogy közben itthon maradunk. Ráadásul munka mellett is tehetjük, ami számomra fontos szempont volt.

Már az első konzultáció után tudtam, jó döntést hoztam. Megismertem egy új közösséget, ahol a korosztály és a motiváció is változatos. Természetesen a generációs különbségek érezhetők, hiszen a huszonévesek már az általános iskolában készítettek prezentációkat, az okoseszközök pedig már az alsó tagozatokban jelen vannak. Egyúttal számtalan előnye is van annak, hogy negyven felett tértem vissza az iskolapadba. Főként a tapasztalat és az olvasottság könnyíti meg a tanulmányaimat.

Olyannyira fellelkesültem, hogy azokat a beadandó esszéket és egyéb dolgozatokat is elkészítettem október első felében, amelyeknek január közepe volt a határidejük. A vizsgaidőszakban viszont beigazolódott, hogy ezt jól tettem, mert a finisben már valóban csak a tanulásra, a felkészülésre kellett koncentrálnom.

Ami a tanulást illeti, azt gondoltam, huszonhárom év szünet után furcsa lesz, viszont gyors volt a visszazökkenés. Igen, okozhat némi hátrányt a hosszú kihagyás, de leküzdhető. Igyekeztem felidézni, régen mely tanulási stratégia vált be számomra a leginkább. Közben elmúlt az első vizsgaidőszak, és elmondhatom, nem volt egyszerű, mert munka után bizony tanulni kellett, de az összes vizsgám elsőre leraktam, és a jegyeimmel maximálisan elégedett vagyok.

Már az első szemesztertől is sokat kaptam. Az egyik benyújtott esszémre azt mondta a professzorom, „öröm volt olvasni”. És ezt nem elfogultságból tette, az elismerés az írásomnak szólt, amiért rendkívül hálás vagyok!

Éppen ezért üzenem mindenkinek: sohasem késő belevágni!