home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Új tervre van szükség
Balázs Szilvia
2017.08.28.
LXXII. évf. 34. szám
Új tervre van szükség

Noha még a tavasszal elkezdődtek a munkálatok a Szent Teréz-templomban, kívülről ebből egyelőre nem sok látszik.

Eddig a belső teret rendezték, a leglátványosabb rész — a külső homlokzat és a tornyok felújítása — még csak ezután következik.

A tornyok alapjait megaoszlopokkal erősítették meg, eddig tizenegyet helyeztek el. A folyamatot azonban le kellett állítani.

— Statikai kérdésekre kell választ találni a szakemberekkel — mondta Mirko Štefković, a püspökség titkára. — A templomot téglából rakták, és ezek a falak másképpen viselkednek, ha a munkások elkezdenek az alapokon dolgozni. Nem a tornyok mozognak, hanem maga a talaj az, mely lassan, de folyamatosan elmozdul, és ez állandó süllyedéssel jár. Eddig mindent megtettünk az alapok megerősítése érdekében. Az elkövetkező hónapok során megoldást kell találnunk erre a gondra, és arra is, hogyan tudjuk összekötni a két tornyot.

A legtöbb időt a közbeszerzési pályázat lebonyolítása veszi majd igénybe, de a püspökségen remélik, hogy a külső homlokzat munkálatait még az idén megkezdhetik.

— Közpénzt veszünk igénybe, így közbeszerzési pályázatot kell kiírnunk. A kérdés, hogy ez meddig tart majd. Mivel fontos épületről és jelentős munkálatokról van szó, reméljük, hogy sikerül gyorsított eljárásban lebonyolítanunk a pályázatot. Bízunk abban, hogy még az idén hozzákezdhetünk a felújításhoz — valószínűnek tartom, hogy az ősszel már belevághatunk.

Ez a tevékenység látványos lesz, amit a járókelők sem hagyhatnak figyelmen kívül, hiszen a templomot felállványozzák, és csak ezután kezdik el a homlokzaton a renoválást.

— Vannak új ablakok, és megérkeztek az új zsaluk. Már korábban szerettük volna kicseréltetni a nyílászárókat a toronyban és a sekrestyében, de eddig nem tehettük meg, mert ehhez is állvány kellett volna, mely nagyon sokba kerül. A munkacsoportunk azt javasolta, hogy most — ha már úgyis lesznek állványok —, egyszerre végezzük el ezeket a teendőket is. A harangállványokat is ki kell cserélni, ez is várat magára. Természetesen minden lépésről, minden fontos információról értesítjük majd a szabadkaiakat — hangsúlyozta Štefković.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..