„Csak a másnapok ne lennének,

amikor igyekszel feljelenteni magad…”

(részlet Bogdán József Másnap című verséből)

Ft. Bogdán József vajdasági magyar katolikus pap — jelenleg plébános Torontálvásárhelyen és Ópáván, miséző pap Hertelendyfalván — volt nemrégiben a vendége annak az irodalmi estnek, amelyet az Óbecsei Népkönyvtár és a Keresztény Értelmiségi Kör óbecsei helyi csoportja szervezett Új sor, új bekezdés címmel.

Bogdán József atya

A félelmet, járványt, zsibbadtságot, távolságtartást ránk zúdító, nyomasztó csend után, amikor a veszély távolodni látszik, és a remény, hogy életünk igen rossz fejezete a befejeződés felé billen, jó volt a könyvtár hűvösében újra látni Bogdán József atya szemeiben is a közönséggel való találkozás örömének fényét.

A rendezvény meglepetéssel, a Fokos zenekar által megzenésített verssel kezdődött. Bogdán atya Anyám, Magyarország című költeménye 2004. december 15-én, az emlékezetes magyarországi népszavazás után jelent meg a Hét Napban, és hamarosan nagyon népszerű lett. Maga a költő is ezt szavalta el 2017-ben, amikor átvette a Magyar Örökség díjat. Óbecsén a Fokos zenekar előadásában is ezt hallhatták a megjelentek. A költemény ezúttal is könnyeket csalt elő a hallgatóságból.

Az atyával Szilágyi Edit, a KÉK egyik alelnöke, az óbecsei helyi szervezetének elnöke beszélgetett

Az esemény, melyre sok érdeklődő eljött, beszélgetéssel folytatódott. A pap, szentszéki bíró, történészeti ügyvezető, a szeged—csanádi székeskáptalan tiszteletbeli kanonokja és költő gyermekkora nem volt felhőtlen. Négyéves volt, amikor édesanyja meghalt, testvéreivel együtt nevelőszülőkhöz került. Hétévesen tudta meg, hogy nem a vér szerinti szülők nevelik. A nevelőszülők viszont, miután megszűnt a segély, elengedték a kezét. Ez a nagybetűs életbe lépés minden buktatóját a serdülő fiú elé helyezte, megtörte, de nem törte össze. Pályája elindult, folytatódott. Felfelé ívelt. Valaki más, lélekben gyengébb eltévedhetett volna az úton, vagy irányadója lett volna a bosszú az elszenvedett gyerekkori sérelmek miatt, ő viszont dacolva a világ minden törvényével, az elvárásokkal és az előítéletekkel, a szó legszorosabb értelmében felemelkedett. Teológiai és filozófiai diplomát Diakóváron szerzett 1983-ban, s abban az évben Péter-Pál napján szentelték pappá. A Nagybecskereki Egyházmegye tagja. Papi hivatása mellett irodalommal is foglalkozik. Első versét tizenhárom évesen írta, és 1989-ben jelent meg első verseskötete Ablakok címmel, melyben egy szebb világról álmodik. Az alábbi részlet a könyv címadó költeményéből származik.

„Úgy szeretnék már egy ablakot,

olyan igazit, mint gyermekkoromban

még ha tulipánok nem is nyílnának a párkányán,

de hogyha kinéznék,

szemem elé tárulna az a szépség

amit már évek óta se idebent

se odakint nem láthatok.”

A Fokos zenekar fokozza a hangulatot

Az idő múlásával sorjáztak az irodalmi díjak: 2000-ben Szenteleky Kornél-, 2012-ben Herceg János irodalmi díjat és a Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris díját, majd 2017-ben Magyar Örökség díjat és a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést érdemelte ki.

Irodalmi munkásságát átjárja a múlt árnyéka, és beleszövődik a jelen történéseinek sokszínűsége. Az élet hullámvölgyei sajnos nem kerülnek el bennünket. A hiányérzet, a belénk hasító szomorúság, az igazságtalanság kínja fölé kell kerekednünk — vallja meg verseibe öntött gondolatát is, egyúttal erre biztatva a hallgatóságot és önmagát. Hisz az ébren álmodott álmokban, azokban a láthatatlan falakban, amelyek elválasztják attól a valóságtól, amelyet szebbnek szeretne látni. Nyugalmat hoz ez számára a nyugtalanságba, a társas magányba, illetve biztonságot a ránehezedő bizonytalanságba. Hisz az örök szeretetben. Ezzel a kijelentéssel eltűnik a költő, és a papi hivatás ereje élteti Isten felé irányuló, teljes elkötelezettségét.

Nehezen éli meg a tényt, hogy kevés az esküvő és a keresztelés, de sok a temetés. Amikor erről szól, az arcán végigfut az emlékezés árnyéka, a veszteség kínja, a hozzátartozók fájdalmának átérzése.

Fohász a déli végeken című verse a papköltőben nemcsak a harangok zúgásának üzenetét, nem a szomorúságot ébreszti fel, hanem a reményt is a hit ereje által. Krónikásnak vallja magát, aki látja a rosszban a jót, a sivárságban a szeretetet, a hárítás vagy a hallgatás helyett a szóban és tettekben kifejezett őszinteséget. Ez utóbbit akkor is, ha tudja, hogy általa sebezhetővé válik.

A helyes utat az életen át szerinte nem a körülmények, hanem a lelkiismeret figyelmeztető jele mutatja meg. Isten néha próbára teszi az embert, de kárpótolja is — mondja teljes meggyőződéssel válaszolva a feltett kérdésre. Tapasztalatai szerint minden kín és szenvedés ellenére az élet minden terén van lehetőség az új lap, új bekezdésre. Az ember téved. Elesik. Feláll, mert elesni lehet, de a földön maradni nem szabad. Nem panaszkodik, de a jelenlévők tudják, hogy Bogdán József atya életében sokszor volt kellemetlen látogató a kilátástalanság, a nincstelenség és a csalódás, de új utat keresve és tiszta lapot nyitva mindig megnyílt előtte az általa megálmodott világ. Képes meglátni a gyermeki szemek üzenetét, a virágpompa csodáját, a halkan kimondott szót, a mozdulatlannak tűnő arc mögött az embert.

A kérdések és feleletek megszakadtak. Taps követte a pillanatnyi csendet, a könyvtár nevében Fenyvesi Szilvia mondott Bogdán atyának, a Fokos zenekarnak és minden jelenlévőnek köszönetet. Körülvették azok, akik jelenlétükkel megtisztelték. Utolsóként paptestvérétől, ft. Fuderer László plébánostól búcsúzott el, a mielőbbi viszontlátás reményében. Az elhangzottak hatása és üzenete viszont mintegy visszhangként tovább él azokban, akik meghallgatták.

Bogdán József

Temetni hívnak

Ismét temetni hívnak a felborzolt tollú

anyókák a rábéi temető duzzadó-lapadó

dombjai közé, a csizmanyomokban pislogó

lepkék társaságába. Ismét temetni hívnak

az egyetlen utca nagy útra készülő lakosai,

hogy mint a vasútállomáson, jegyeket lyuggassak

a menetrendszerűen közlekedő halál-vonatokra.

Hányszor fogok még kezet a fonott kalácsot

majszoló, fogatlan temetőcsősszel, ki a túlvilág

gönceit hordja magán, ördögi mosollyal:

Atyám, píz áll a házhon.

Istenem, ki állítja meg Illés szekerét. Ki az ónos

eső szitálását a gyermeki szemekben?

Bogdán József

Fohász a déli végeken

Harangok zúgnak a déli végeken
kinyújtja lábát, pöfög a kényelem.
Üres a bölcső, susog a szemfedél
szívünkben tél van, dermesztő hideg tél.

Ördögszekérként, úttalan utakon
görget a vad szél, tapos a hatalom.
Fennakad a szó, mint torkon a falat.
„Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?”

Szent István király, hol az örökséged?
Szólj hozzánk újra, mondj valami szépet.
Ott vagyunk, látod, ahol a part szakad,
lelkünk akár egy kirabolt kirakat.

Mennyei Atyánk, te vagy a végtelen,
derűdet hintsd szét a déli végeken.
Új évezred van, adj nekünk új szívet,
el ne merüljön végleg e kis sziget.