A szerbiai parlament július 25-én megszavazta az új oktatási miniszter kinevezését. A korábbi tárcavezető a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt május 3-ai ámokfutás után mondott le.

Slavica Đukić Dejanovićot a jelen lévő 194 képviselő közül 149 támogatta. Kinevezése óta az új tárcavezető több bejelentést is tett. A korábban az egészségügyi tárcát, valamint a képviselőházat is vezető politikus azt javasolta, az általános iskola felső tagozataiba járó gyerekek magaviseletét a jövőben osztályozzák, és ezt az osztályzatot számítsák bele a tanulmányi átlagba is. Szerinte ez sokakat eltántorítana a helytelen viselkedéstől, mert a diákoknak sokat számít az átlag, amikor a középiskolai iratkozásról, vagyis a továbbtanulásról van szó. Arra is tett ajánlatot, hogy a tanterv úgy változzon a jövőben az iskolákban, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon benne a lelki egészség és a szexuális felvilágosítás.

A Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történtekkel kapcsolatban kijelentette, a kormány azt szeretné, ha a szeptemberi iskolakezdés öröm lenne a gyerekek számára, természetesen úgy, hogy közben nem feledkeznek meg a májusi lövöldözés áldozatairól. A politikus hangsúlyozta, az iskola nem lehet az erőszak helye, ezért azon kell dolgozni, hogy hasonló esetek ne forduljanak elő. A tanároknak, a szülőknek és a szakembereknek együtt kell dolgozniuk a hasonló tragédiák megakadályozása érdekében, és az iskolapszichológusok, valamint az iskolapedagógusok szerepének fel kell értékelődnie. Bejelentette, a jövőben több szakembert alkalmaznak majd az iskolákban, ahogyan az iskolarendőrök száma is emelkedik.

Slavica Đukić Dejanović emellett arról is beszélt, hogy újra kell építeni a tanárok megbecsültségét, anélkül ugyanis nem lehet hatékonyan dolgozni.

Fotók: Tanjug

Az elkövető tizennégy éves lett

A Vladislav Ribnikar Általános Iskolában sem ártana jobban megbecsülni az ott dolgozókat. Ehelyett megbüntették őket. Az iskola pedagógusát, pszichológusát és titkárát kéthavi 20 százalékos fizetéscsökkentéssel sújtotta a tanfelügyelőség a mészárlással összefüggésben. Emellett leváltották az iskolaszéket, menesztették az igazgatót, és új pályázatot írtak ki, melyre egyelőre senki nem jelentkezett. Az iskola épületét átalakítják, hogy semmi ne juttassa a belépők eszébe a mészárlást, ám létrehoznak egy emléktermet, hogy mégiscsak megemlékezzenek a történtekről.

Közben pedig az elkövető, aki május 3-án még nem töltötte be a tizennegyedik életévét, ezért nem büntethető, megünnepelte a tizennegyedik születésnapját. A sajtóban számos találgatás jelent meg, hogy most akkor végre majd jól megbüntetik, de ez nem így működik, hiszen az elkövetéskor még nem volt tizennégy éves, visszafelé pedig nem hatnak a törvények. A szakemberek egyébként azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy hosszú ideig vagy akár örök életére is pszichiátriai megfigyelés alá kerül, vagyis nem ítélik börtönbüntetésre, de nem lehet szabad, mert élete hátralévő részét valamilyen klinikán töltheti.

A szülei viszont helyette is bűnhődnek. Az apja továbbra is előzetes letartóztatásban marad a közbiztonság ellen elkövetett súlyos bűncselekményekért. Azért gyanúsítják ezzel, mert lehetőséget adott a fiának arra, hogy hozzáférjen a fegyverhez. Ügyében már kihallgatták a fiút is, aki tagadta, hogy könnyen fért volna hozzá a pisztolyhoz, ám nem lehet tudni, mennyire veszik komolyan a vallomását. A család vagyonát is lefoglalták, illetve megtiltották annak eladását és a tulajdon átírását, ezzel akarva garantálni, hogy az áldozatok családjának kártérítési igényeit ki lehessen elégíteni. Sajtóhírek szerint eddig egyetlen család kért kártérítést.

Következmények

Az ámokfutás a kiszámíthatatlan események közé tartozik. Még ha tudjuk is, hogy statisztikailag bárhol és bármikor előfordulhat, nem számítunk arra, hogy éppen velünk történik meg. Tudjuk, hogy őrültek mindenhol vannak, és ha lehetőségük adódik rá, akkor élnek is vele, a gyilkosságot is beleértve. Erre a tömegrendezvényeken nagyobb esély van, ilyen támadásokra ott lehet inkább számítani, ahol sokan vannak. Ezért hajtanak bele autóval a karácsonyi vásárba, ezért robbantanak a metróban, ezért lövöldöznek a zsúfolt tengerparton. De mint már írtam, ez mindig mással történik, tőlünk távol. Más viszont a helyzet, ha velünk történik, a közvetlen közelünkben. Az újságíróknak is tanítják, hogy egy hír hírértékét (és az emberek érdeklődését) jelentősen befolyásolja egy esemény váratlansága, földrajzi közelsége, illetve az is, hány embert érint, érint-e ismert személyt vagy olyat, akit a néző/olvasó/hallgató ismer, és milyen hatással van az esemény az egész társadalomra. Vagyis ha sok embert érint, és ismerünk is esetleg közülük valakit, illetve a közvetlen közelünkben történik, (jelen esetben) a társadalom alapjának számító gyerekeket érinti, akkor sokkal mélyebb a bevonódásunk.

A világban sokszor történnek hasonlók, a következmények pedig többfélék lehetnek. Volt olyan hely, például Norvégia, ahol a Breivik-ügy miatt lemondott a rendőrfőkapitány, de volt, illetve van olyan ország, az Egyesült Államok, ahol rendszeresek az ámokfutások, mégsem mond le egyetlen rendőrfőnök, miniszter vagy elnök sem.

Szerbiában viszont az ellenzék a belügyminiszter, az oktatási miniszter, az egész kormány, a műsorszórási ügynökség vezetésének, valamint bárkinek a lemondását követelte. Ezek közül eddig csak az oktatási miniszter mondott le. Branko Ružić vállalta a felelősséget azért, hogy egy iskolában ilyen történhetett. Nyílt levelében egyebek mellett azt írta, külföldön az ilyen lemondás a bátorság jele, míg ebben a térségben inkább gyávaságnak tartják, de majd kiderül, hogyan is ítélik meg őt. Valójában sehogy sem, lemondása ugyanis nem vert nagy hullámokat, nem vált közbeszéd tárgyává, nem ítélték meg sem pozitívan, sem negatívan, de ha mégis el kellene dönteni, merre is billent a mérleg nyelve, akkor azt lehet mondani, hogy inkább a pozitív irányba.

Közben kiderült, hogy őt sem kell annyira félteni: lemondása után a külügyminiszteri tisztséget betöltő Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke tanácsadói helyet kínált fel neki, melyet el is fogadott. A sajtóban megjelent (rosszindulatú) hírek szerint most többet keres, mint tárcavezetőként.

Az oktatás helyzete

Nem véletlen azonban, hogy az újonnan kinevezett oktatási miniszter számos változást jelentett be, és a tanárok tiszteletének, tekintélyének a visszaállításáról beszélt. Az egyetemi felvételik után vagyunk, így már a számokból látszik, hogy a tanári szakokra egyre kisebb a jelentkezés. Ez nemcsak az iskolai ámokfutás következménye, évek óta tartó folyamatról van szó, de az biztos, hogy nem növelte a végzős középiskolások tanári szakma iránti érdeklődését az, hogy bizonyossá vált, már Szerbiában is megtörténhetnek ilyen események.

Azzal, hogy a tanári hivatás megbecsültsége egyre kisebb, már sokszor foglalkoztunk. Azt is górcső alá vettük, hogy az iskolai erőszak milyen mértékben burjánzott el, és hogy a tanárok csorbuló jogai mellett a diákok bővülő jogai milyen következményekkel járhatnak egy olyan társadalomban, amely nem a szabálykövető magatartásáról ismert.

Sokan nosztalgiával tekintenek a tanári munkára. Sokszor hallom, hogy régen a faluban csak a tanítónak, az orvosnak meg a papnak volt megbecsültsége. Később azt hozták fel, hogy Szerbiában — kompenzációként — jelentősen megemelték a tanári béreket, így mindenki tanár akart lenni, mert ez a pálya biztos állást és jó fizetést kínált. A sokat emlegetett nyári szünetről ne is beszéljünk, hiszen most már szerintem mindenkinek egyértelmű, hogy a tanárnak ugyanannyi szabadnap jár, mint másnak, csak nem veheti ki akármikor, például csak főszezonban nyaralhat, és tanév közben valójában semmi sem jöhet közbe.