Sokan tesznek nagy újévi fogadalmakat, van, aki le akar fogyni, van, aki új munkahelyet szeretne, és persze olyan is van, aki azt fogadja meg, hogy többet olvas, kevesebbet kávézik, felhagy a húsevéssel, megtanul nemet (vagy éppen igent) mondani, szóval, hogy valamilyen módon változtat az életén. Aztán a nagy lendület általában februárra már jelentősen lecsökken.
Szakértők szerint az ember hajlamos valaminek a kezdetéhez kötni valaminek a megváltoztatását: hétfőhöz, 1-jéhez vagy egy új év kezdetéhez. Ugyanezek vagy más szakértők viszont arra is rájöttek, hogy a nagy elhatározásokhoz csak akkor tudjuk tartani magunkat, ha a motiváció belülről jön. Akkor viszont mindegy, hogy 1-je, 8-a vagy 20-a van, ahogy az is, hogy hétfő vagy péntek.
Ne értsenek félre, a fogadalom vagy inkább az elhatározás valóban fontos. Áttekintjük az életünket, megvizsgáljuk, hogy mi az, ami szerintünk nem működik jól, és igyekszünk változtatni rajta. Ez viszont nem kell hogy január 1-jéhez kötődjön (persze ha valakinek úgy könnyebb, akkor hajrá), inkább ahhoz, hogy igazán változtatni akarunk, mert nem jó úgy, ahogy volt. A lényeg inkább az, hogy reális, teljesíthető célokat tűzzünk ki.
Az új év, új én mögött nem biztos, hogy konkrét célnak kell állnia (lefogyok 5-10 kilót, férjhez megyek, kinyomok fekve 200 kilót, vásárolok egy házat, vagy körbeutazom a Földet), sokkal inkább az oda vezető útról vagy még inkább a boldogsághoz, elégedettséghez vezető útról kellene szólnia. Arról a folyamatról, amelynek során jobban fogom érezni magam, ha lefogytam azt az 5-10 kilót; az azokban a lépésekben talált örömről, amelyek a házvásárlásig vezetnek; vagy azoknak az élményeknek a megéléséről, amelyeket utazgatás közben érzek, még ha a Földet soha nem is fogom bejárni.
Azt javaslom hát mindazoknak, akik tettek újévi fogadalmat, és azoknak is, akiknek ez most jutott eszükbe: ne szakadjunk bele a teljesítésbe, de ne is adjuk fel, inkább csak igyekezzünk megtalálni benne az út örömét.
