Vastaps és némi provokáció a szabadkai kampányzárónTöbb ezer ember vett részt Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség kampányzáró rendezvényén. Az eseményen beszédet mondott Kucsera Géza polgármester, Kasza József, a VMSZ elnöke és Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke is, aki azt kérte a közöns...
Több ezer ember vett részt Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség kampányzáró rendezvényén. Az eseményen beszédet mondott Kucsera Géza polgármester, Kasza József, a VMSZ elnöke és Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke is, aki azt kérte a közönségtől, mindenki hozzon magával a szavazásra még két embert.
Kucsera Géza szabadkai polgármester és egyben polgármesterjelölt elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség választási programjában arra törekedett, hogy az eddigi eredményekre alapozzon, ami nem jelenti azt, hogy nem lesznek változások. Sok minden megvalósult, de sok mindent még meg kell valósítani. A felhúzott falak után következik a tető. Új csapattal, új ötletekkel, fiatalokkal, szakemberekkel, mondta Kucsera Géza, majd hozzátette:
-- Köszönettel vesszük a magyarországi támogatást, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség kiállását a vajdasági magyarok mellett, hogy ezáltal megőrizzük magyarságunkat. Európa irányába kell haladnunk, nekünk továbbra is erre kell törekednünk.
A rendezvény vendégszónoka Kövér László, a Fidesz -- MPSZ választmányának elnöke volt. Kövér László percekig tartó taps és éljenzés után kezdhette meg beszédét.
A Fidesz politikusa beszédében a kisebbségek helyzetével foglalkozott -- azzal, hogy a XXI. század Európájában mindez nem belügy. Szomorúságát fejezte ki, hogy habár Miloševiæ már régóta megérdemelt helyén várja ítéletét, szelleme ismét kísért. Kövér párhuzamot vont a mostani Szerbia és Kelet-Európa között is. Mondanivalójának lényege: ahogyan a kommunizmus megbuktatása után, Közép-Európában sok helyen a mai napig kísért annak szelleme, úgy kísért itt Szerbiában is még ez a sötét erő. Tolmácsolta a Fidesz -- MPSZ támogatását a délvidékieknek, s azt üzente a délvidéki magyaroknak, hogy nem szabad engedniük, nem szabad, hogy megfélemlítsék őket. Kövér Lászlónak a ,,mindenki hozzon magával még két embert', s a ,,hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok' szlogenjét percekig tartó vastapssal jutalmazta a szabadkai közönség.
A rendezvény nem múlhatott el provokáció nélkül. Az erős rendőri jelenlét ellenére ismeretlen személyek tojást dobtak a közönség soraiba.
Kasza József, a VMSZ-elnöke beszédét ezzel kezdte: ,,Kiállok most itt mindenki elé, s a provokátoroknak üzenem: engem célozzanak, ne a népemet, itt vagyok! Nem most, s nem először dobálnak minket. Ezt tette a diktatúra, s legyőztük őket. Ezt teszi ez a mostani hatalom is, ami nem sokban különbözik elődjétől, mely romba döntötte Európának ezt a részét. A VMSZ-nek nincs mit szégyellnie, mindig bátran kiállt és ki fog állni a magyar nemzeti érdekekért. Nem mások kárára, hanem az itt élő minden nemzetet figyelembe véve.
Mi Európát akarjuk, s nem a középkort. A városban eltüntettük a kommunista diktatúra jelképeit, levettük a városházáról a vörös terror jelképét, a csillagot, s nézzenek fel -- most ott a helyén áll a kereszt, kereszténységünk szimbóluma! Innen, a térről, a magyar nemzeti imádság eléneklése után üzenjük a sötét erők képviselőinek, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, nem hagyjuk el ezeréves szülőföldünket, még ha kést döfnek is házaink ajtajába, még ha vernek is minket a saját utcánkban' -- mondta indulatosan a VMSZ elnöke, számos alkalommal vastapssal félbeszakítva.
Az ünnepi műsor vendégművészei voltak: Szabó Csilla, Varga Miklós és Vikidál Gyula, akik részleteket énekeltek az István, a király című rockoperából, s az anyaország, a polgári Magyarország üdvözletét és szeretetét hozták el a szabadkaiaknak. Ahogy fogalmaztak -- politikusok és művészek egyaránt --: ,,Mert te, ők, ti, én, s mi mindannyian összetartozunk!'
MNO
Szabó Attila felvételei