home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Összetartozunk
Talpai Lóránt
2015.06.08.
LXX. évf. 22. szám
Összetartozunk

Több ezer diák utazik Kárpát-medence-szerte — A magyar országgyűlés a 2010. esztendőben döntött róla, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja a jövőben a nemzeti összetartozás napja is legyen. Azóta a magyar közösség tagjai az anyaországban és a határon túl is megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak. A nemzeti összetartozás napjához szorosan kapcsolódik az a diákutaztatási program is, amelyet a Rákóczi Szövetség évek óta működtet.

A magyar fiatalok összetartozását ösztönző program sikerességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy néhány esztendő alatt több tízezer diák látogatott el anyaországi, illetve határon túli településekre. Mint ismeretes, a határon túli magyarság szolgálatában tevékenykedő Rákóczi Szövetség az egyik legfontosabb feladatának a Kárpát-medencei magyar ifjúság identitás- és összetartozás-tudatának erősítését tekinti. A diákutaztatási program történetéről, tapasztalatairól és sikereiről Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség főtitkárát kérdeztük.

* Évek óta sikeresen működik az egész Kárpát-medencét átölelő diákcsere-, illetve diákutaztatási program. Hogyan lehetne összegezni az elmúlt időszak nemzeti szempontból rendkívül hasznos, értékes találkozóinak százait?

— A diákutaztatási program története egészen 1994-ig nyúlik vissza. A Rákóczi Szövetség akkori és jelenlegi elnökének, dr. Halzl Józsefnek a fejéből pattant ki a diákok utaztatásának ötlete. Kezdetben magyarországi diákok számára tette lehetővé, hogy meglátogathassák valamelyik szomszédos ország magyar közösségét. A fiatalok ezáltal szembesülhetnek vele, hogy valójában a magyar kultúra, a magyar nyelv, illetve a magyar nemzet határain belül maradtak. Az egykori utazások során a magyarországi diákok számos esetben először tapasztalhatták meg, hogy egy szabadkai vagy zentai fiatal ugyanúgy beszél, ugyanúgy gondolkodik, ahogyan ők. Sokan első alkalommal szembesültek vele, hogy nemcsak Szegeden van magyar tannyelvű középiskola, hanem a határ másik oldalán is. Ezekről az utazásokról a diákok rendkívül megható beszámolókat küldtek, küldenek. A diákutaztatási program egyébként az 1994. esztendő óta folyamatosan működik, 2010-ben pedig sikerült kibővítenünk. 2010-től a Rákóczi Szövetség már nemcsak március 15-e alkalmából utaztatja a diákokat, hanem a június 4-ei nemzeti összetartozás napján és az október 23-án kezdődő ’56-os megemlékezések idején is. Egyébként nemcsak magyarországi, hanem határon túli magyar fiatalok is részt vesznek a programban. Az a lényeg, hogy bármelyik magyar fiatal elutazhasson bárhová a Kárpát-medencében, a feltétel csupán annyi, hogy legalább egy határt át kell lépnie. Mindez főként a márciusi és a júniusi utazásokra vonatkozik, mivel október 23-án többnyire csak a határon túli középiskolások kelnek útra Magyarországra abból a célból, hogy az itt élő társaikkal együtt emlékezzenek. Röviden összegezve az elmúlt húsz esztendőt, kiemelhetjük, hogy tízezres nagyságrendben valósultak meg a diáktalálkozók. Reméljük, hogy azok a fiatalok, akik középiskolásként részt vettek ezeken az utazásokon, felnőttkorukban is emlékezni fognak ezekre az eseményekre. Ezáltal ezeknek a generációknak már talán nem kell elmagyarázni, hogy attól, ha valaki jelenleg Szerbiában él, még nem szerb, illetve ha Romániában él, akkor sem biztos, hogy román.

* A program részeként az idén is jelentős számú magyar diák látogathat meg egy másik magyar iskolát. Zentáról például Nyíregyházára, Debrecenből Szabadkára, Miskolcról pedig Székelyudvarhelyre utaznak a fiatalok. Mire számít a Rákóczi Szövetség, illetve mire számíthatnak a fiatalok az idei találkozókkal kapcsolatban?

— Visszatekintve az elmúlt esztendőre, rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy 2014-ben 330 Kárpát-medencei középiskola mintegy tízezer diákja utazhatott az egyik magyar közösségből a másikba. Ebben az évben, március 15-én több mint négyezer diák utazhatott Magyarországról, az előttünk álló június 4-én pedig szintén négyezer diák indul útnak mintegy 96 iskolából. Kijelenthetjük, hogy az idei programokra rekordszámban jelentkeztek iskolák, illetve diákok. Eszerint tehát erre a tevékenységre mind az iskolák, mind a tanárok és a diákok részéről is van igény. A diákutazásoknak köszönhetően a nemzeti összetartozás emléknapja megtelik cselekvő tartalommal. Csaknem száz év távlatából ez mindenképpen jó válasz a trianoni tragédiára.

* A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjához szorosan kapcsolódik a szervezet másik ösztönző terve, mely a határon túli fiatalok magyar tannyelvű iskolába íratását segíti elő. Mit tudhatunk erről a kezdeményezésről?

— A beiratkozási program a Rákóczi Szövetség talán egyik legismertebb tevékenysége. 2004-ben indult a Felvidéken abból a felismerésből, hogy az ott élő magyar családok mintegy húsz százaléka nem magyar, hanem szlovák tannyelvű iskolát választott a gyermekének. Azóta eltelt tíz év, és a Rákóczi Szövetség töretlen munkával próbálja a szülőket ész-, illetve érzelmi érvekkel megszólítani, továbbá felhívni rá a figyelmet, hogy már óvodáskortól a magyar tannyelvű oktatást érdemes választani. Mindehhez egy ösztöndíjprogram is kapcsolódik, melynek köszönhetően kijelenthetjük, hogy az elmúlt években stabilizálódott a magyar iskolakezdők száma, sőt számos esetben növekedett is. Ezeken a sikereken felbuzdulva a Rákóczi Szövetség kiterjesztette ezt a programot a Délvidékre, azon belül is főként a szórványmagyarság településeire. 2013 óta tehát a beiratkozási program a Felvidéken kívül a Délvidéken, Baranyában és a Muravidéken is megvalósul. Mi továbbra is abban bízunk, hogy ezzel a kezdeményezéssel sikerül bátorítanunk azokat a szülőket, akiknek nem egyértelmű, hogy a hatéves gyermeküknek a szerb iskola helyett a magyart kellene választaniuk. Mi a magunk eszközeivel és érveivel valójában egy szimbolikus magyar összefogásra igyekszünk bátorítani a határon túli magyar szülőket.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..