Sagmeister Laura 1999-ben diplomázott az újvidéki Művészeti Akadémia Képzőművészeti Karának Festészet Szakán. 2000 és 2003 között a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán vett részt doktori mesterképzésben (DLA). Első önálló kiállítása 1992-ben volt Szabadkán, ezután egyénik következtek egyebek között Szabadkán, Budapesten, Szegeden, Magyarkanizsán, Antwerpenben (Belgium), Zentán, Topolyán, de sok más hazai és külföldi tárlaton is részt vett. Művei számos közgyűjteményben megtalálhatóak: Szabadkai Városi Múzeum, Zentai Városi Múzeum, Szabadkai Kortárs Galéria, Kecskeméti Képtár, Pécsi Múzeum… A Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díj mellett tavaly elnyerte a Forum képzőművészeti díjat is.

Valkay Zoltán és Sagmeister Laura a kiállításmegnyitón

A kiállítást Valkay Zoltán műépítész nyitotta meg, és részletesen, pontosan elemezte a képeket, sorozatokat, szimbólumokat, egy Novalis-idézettel indítva, mely szerint „Minden mágia vagy semmi”.

— Vajon milyen énélményt osztott meg általuk, és egységélménnyé sikerült-e emelnie őket a Forum-díjas képzőművészünknek? — teszi fel a kérdést Valkay.
— Műveinek hosszas és beható szemlélése és analízise után ébredhetünk csak rá, hogy ez nála nem egyszerű kérdés. A kitapintott olvasat teljesen új fordulat festészetében. Az újabb képek festék- és jelentésrétegei mögül ugyanis sorban tünedeztek elő azon beszédes szimbólumok, amelyek által bizonyosan kimutatható az önmegismerésnek Laura által feltárt alkímiai útja, melyet egyrészt mint festészeti eljárás, a palimpszeszt alkalmazás rothkói értelmű felületkezelésében, másrészt utóbbi se nem absztrakt, se nem ábrázoló munkáinak tematikájában megjelenő jelentésutalások tettek számomra nagyon is világossá… Így és ebben a kontextusban már nagyon is találó az utóbbi öt év szembesülésanyagának Örvény cím alatti felmutatása. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Laurán kívül a vajdasági képzőművészek közül eddig ez csak Verebes György munkáiban volt érzékelhető. 

Beszédében, ahogy ő fogalmazott, a festőművész lélektisztító alkímikus baedekkerjét próbálta meg felgöngyölíteni. Szólt a Laura által használt (alkimista) színekről, szürkékről, rózsaszínekről, vörösekről, feketékről és fehérekről, az alkalmazott festészeti technikákról, hiszen a korábbi erősen folyatásos, vizes metódust újabb képein kiegészíti a szárazabb, szinte maszatolós átfestés.

— Ez, mint festészeti és grafikai egyesítés/házasítás, a jin és jang egyensúlyozó együttesét tartalmazza.

Beszéde második felében a festményeken megjelenő jelképekről, szimbólumokról beszélt Valkay, majd zárásként összefoglalta benyomásait:

— Az ember folyton átváltoztat, tudni kell azonban, hogy a világ megváltoztatásának oda-vissza ható útja önmagunk szeretetteljes, ám áldozatosan fájó transzfigurációjával kezdődik: ahogy mi változunk, úgy változik meg a világ látása is számunkra. Laura példáját követve tehát a változni, változtatva lenni és változtatni egy létállapot: a benn és kinn, a lent és fent életdinamikus érzésének örök emberi kívánása.

A kiállításmegnyitót Mezei Szilárd játéka zárta, illetve tette még ünnepélyesebbé.