Vass Ferenc matematikát és fizikát tanított a kisoroszi általános iskolában 1960-tól 2000-ig. Szigorú tanár volt, a számolást, a képleteket, a mértani fogalmakat fújtuk nála. Addig magyarázott, amíg meg nem értettük. Sokat követelt, de a gyakorlás meghozta az eredményt, a gimnáziumban sosem volt gondom a matematikával. Sőt, azóta is szeretek fejből számolni, vagy pedig a számológép kézbevétele helyett papíron levezetve rájönni az eredményre. A tanár úr nagyon ügyelt az aprólékosságra, rendezettségre, és ez még ma is jellemző rá. Sok mindent gyűjt, cikkeket, képeket vág ki újságokból, elteszi, ragasztja, rendszerezi őket.

Vass Ferenc és Veronika

Felesége, Vass Veronka a tanító nénim volt. Mi, az 1982. évi generáció voltunk az utolsó előtti osztálya. Erős, jó tagozatot alkottunk, összetartó közösségé kovácsolt bennünket. Rengeteg verset megtanultunk nála, az ünnepekre színdarabokat, jeleneteket készített velünk. Mindig azt hangoztatta, hogy legyünk szorgalmasak, segítőkészek, becsületesek. Hálás köszönettel tartozom mindkettőjüknek mindazért a tudásért, amelyet átadtak nekünk. Megkaptuk tőlük az erős alapot, melyre a későbbiekben könnyen építkezhettünk.

A pedagógus Vass házaspár tavaly eldöntötte, a magánkönyvtára legnagyobb részét elajándékozza a családnak, barátoknak, szomszédoknak, régi tanítványoknak. Sőt, az az ötletük támadt, hogy a jelenlegi kisoroszi magyar általános és középiskolás tanulókon kívül a magyarcsernyei és a nagykikindai magyar diákok is kapjanak könyveket. Több napon át válogattuk, csoportosítottuk a kiadványokat két egykori osztálytársammal, Német Mónikával (óvónő) és Ert Bálint Szabinával (angoltanár). Nem volt könnyű, de tudtuk, nemes feladatot végzünk, s ezzel a tanító bácsi és a tanító néni óhaját váltjuk valóra.

A tanító bácsi a segítőivel, Ert Bálint Szabinával, Német Mónikával és Bacsik Lőrinc Natáliával

Mire e beszélgetés megvalósult, a tanító nénim sajnos kórházba került, így a tanító bácsi válaszolt a kérdéseimre, mesélt a munkájáról, tevékenységéről, melyek mind valahogy a könyvekhez kötődtek.

— Gyerekkoromban abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megismerhettem Kati nénit, egy idős, német asszonyt. Amikor a lágeresek kiszabadultak, Kati néni nem akart Németországba menni, hanem nálunk töltött néhány napot, majd Nagykikindára költözött. Amikor édesanyámmal a városba mentünk, többször meglátogattuk, és ő magyar nyelvű könyveket adott nekem, melyeket a padláson talált azoknál a családoknál, ahova takarítani járt. Tehát 1948-ban lett néhány könyvem, melyek közül legjobban az olvasókönyvek tetszettek. Ezeket lapozgattam, s ámulva néztem a Szent Istvánt, Szent Lászlót, Attila hun királyt ábrázoló képeket. Amikor fölsős diákként Gyantár József tanár úr kezdte tanítani a magyart, ismét megérintett a magyar szellem, a történelem iránti kíváncsiság, tisztelet. Ő megismertette velünk a magyar irodalmat a Halotti beszédtől kezdve a Bánk bánon át egészen Arany Jánosig, Petőfi Sándorig, a szabadságharcig. A nagybecskereki gimnáziumban Pfeffer Károly rajztanáromnak és Jódal Dezső magyartanáromnak köszönhetően ismét a könyvek bűvkörébe kerültem. Ők a művészet és az irodalom által a magyar történelmet is belénk plántálták. Azóta minden érdekel, ami ezzel kapcsolatos. Nem merülök bele nagy mélységekig, de úgy érzem, ezen ágazatok alapfogalmait, korszakait, képviselőit ismerem, és még mindig fel tudom idézni. Nem olvastam sokat, de minden, amit hallottam, rám ragadt.

* Hogyan gyarapodott a továbbiakban a könyvtára?

— Nagybecskereken a Könyvbarátok Körébe iratkoztam az 1950-es évek elején, és minden zsebpénzemen könyveket vettem. A gimnázium végére körülbelül 30 kötetem volt. Amikor dolgozni kezdtem, és anyagilag megtehettem, könyveket vásárolgattam, nemcsak matek- és fizikaszakkönyveket, hanem olyanokat is, amelyeket a szívem szeretett. Később megjelentek a könyvbuszok, melyeknek nagyon örültem, és főleg történelmi tárgyú kiadványokat választottam, rendeltem. Az 1960-as években numizmatikával kezdtem foglalkozni, s nagyon érdekeltek a pénzérméken látható személyek. Lexikonokat, enciklopédiákat vásároltam, hogy ezekből szerezzek információkat, kutattam a magyar és a szerb uralkodók, történelmi személyek témakörében. A nagy magyar költők műveit is sikerült megszereznem. Kármán József, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Csokonai Vitéz Mihály sorait a mai napig olvasgatom.

* A könyvei mellett a díjakra is nagyon büszke lehet. Ezekről is mesélne?

— 1982-ben egyik kitűnő diákommal, Krizsán Sándorral eljutottunk az országos fizikaversenyre. Ez az eredmény, oklevél nagyon értékes számomra. Ott kollegákkal ismerkedtem meg, majd járni kezdtem a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének rendezvényeire, és nagyon jó barátságot kötöttem dr. Tóth Lajossal, dr. Ribár Bélával, Muhi Bélával. Szerettem velük találkozni, társalogni. Tőlük is sok könyvet kaptam. Nemcsak tankönyvpótló füzeteket, ismeretterjesztőket küldtek, hanem történelmi, irodalmi tárgyúakat is. Ezek a tudós emberek egymást segítették, nem volt irigykedés közöttük. Együtt dolgoztak a magyarság érdekében. Ők ajánlották a többi közt, hogy szervezzek fizika-kémia tábort. Ezt háromszor meg is valósítottam, sőt, fizikaversenyeket is szerveztem, ahova Vajdaság egész területéről érkeztek versenyzők, felkészítők. 1987-ben Októberi Díjban részesültem a faluban, Kisoroszon. Ugyanebben az évben Nagykikindán Dušan Vasiljev-díjat vehettem át az oktatás terén elért eredményekért. 2018-ban Arany Mentor Életműdíjat kaptam. A feleségemmel több éven át a helyi kultúrotthonban is tevékenykedtünk. Később a tanítókat sajnos kizárták a művelődési életből. 2016-ban a katolikus parókián kiállítást szerveztünk, melyen bemutattam az összegyűjtött régi tárgyakat, használati eszközöket, dokumentumokat. Ennek egy részét a kisoroszi tájház rendelkezésére bocsátottam, azért, hogy visszaadjam a falunak mindazon tárgyakat, amelyeket a helyiektől kaptam valamikor.

* Nem volt nehéz megválni ezektől a féltve őrzött kincsektől?

— Örömet szerezni öröm. Szakkönyveim, kísérleti eszközeim egy része a zentai Bolyai-gimnáziumba és a Thurzó Lajos Általános Iskolába került. Tudom, hogy jó kezekben vannak, és hasznukat veszik. Ugyanígy nagy öröm volt számunkra, amikor láthattuk a mosolygós arcú gyerekeket, akik kézbe vehették a tőlünk kapott könyveket. Ez a mi ajándékunk, és remélem, hogy néhányukra ugyanolyan hatással lesznek majd e könyvek, mint rám voltak. Végigkísérték eddigi életem, velem és mellettem éltek.

A tanító bácsi a munkáját nem kötelességének érezte, hanem örömét lelte benne. Vallja, amíg él, kutatni fog, most legjobban a helytörténeti dolgok érdeklik. Nemcsak a könyveket bújja, hanem a világhálón is otthonosan mozog. Bár hozzáteszi, a kézben tartott könyvnek nincsen párja.