Így élnek ők: ,,Emberhez méltó életet szeretnék élni!''
Rencsényi Elvira
2014.01.29.
LXIX. évf. 5. szám

Sajnos egyre többen gondolják — és tapasztalják —, hogy az élet kegyetlen játékot űz velük. Főként a munkanélküliek éreznek így, akik hiába kajtatnak munka és megélhetés után, zárt ajtókra és elutasításra lelnek. A legtöbbjüknek esélye sincs álláshoz jutni, pedig sokan közülük gyermeket, sőt gyermekeket nevelnek, akik számára ételről, ruhaneműről, lábbeliről, tanszerről kell gondoskodniuk...

Baka Dezső nem nősült meg. Gyermeke sincs. A feje fölött tornyosuló gondok nyomására most úgy érzi, talán jobb is ez így...

Négyéves fémipari szakközépiskolát végzett, pontosabban: technikusi oklevelet szerzett a szabadkai Műszaki Középiskolában.

— A diploma csak papírforma — mondja —, a gép mellett dolgoztam ugyanis mint fémesztergályos. Azt hittem, a végzettségemnek megfelelően valami szebb, tisztább munkát kapok majd, melyre akár még büszke is lehetek. De nem így lett. Néhány hónapot egy magánműhelyben töltöttem, sokat dolgoztam. Majd sikerült bejutnom a Sever Villanymotorgyárba, méghozzá állandó munkaviszonyba vettek fel. Egyszerű oka volt a váltásnak: akkor még nem töltöttem le a katonai szolgálati időt, és hát a magánműhely tulajdonosa azt javasolta, máshol keressek magamnak állást, ő ugyanis nem tartja fenn a munkahelyemet egy évig, amíg le nem szerelek. Keres valaki mást a helyemre, a gép nem állhat, annak pörögnie kell. Magam is elgondolkoztam ezen, ráadásul azt is megtudtam, hogy ha az ember fia állami munkahelyről vonul be sorkatonai szolgálatra, akkor a vállalat köteles őt visszavenni a leszerelése után. Abban az időben ez még így is történt.

Dezső huszonkét évig dolgozott a Severben. Azt mondja, voltak szép és kevésbé szép időszakok is ez alatt a két évtized alatt.
— Mint minden munkahelyen, munkaközösségben, itt is voltak jó és rossz időszakok, de maga a munkahely biztos volt, a havi járandóság pedig rendszeres és aránylag jó. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Elérkezett a magánosítás időszaka. Először is nagy reformokba kezdtek, majd létszámleépítés és csődeljárás következett. Ebben az időszakban ment tönkre a legtöbb szabadkai vállalat. Az okokat talán nem is szükséges ecsetelni, hiszen valamennyien tisztában vagyunk vele, hogy mi idézte elő ezt a szörnyű időszakot. A forgatókönyvet ma már mindenki jól ismeri, különösképpen azok, akik munka és megélhetés nélkül maradtak. Beköszöntött a vad kapitalizmus, amit nálunk nemes egyszerűséggel csak privatizációnak becéznek. Némi vigasz — ha lehet annak nevezni egyáltalán —, hogy nem rántottam magammal a nincstelenségbe asszonyt, gyereket, sajnos ugyanis nincs családom...

Egy életerős fiatalember — tele energiával és tervekkel — huszonkét év után egyszer csak az utcán találja magát munka és jövedelem nélkül. Dolgozók ezrei maradtak abban az időszakban állás nélkül, Dezső csupán egy volt közülük.

— Ez az áldatlan helyzet nemcsak engem érintett, hanem nagyon sokunkat. A munkaviszonyom megszűnése után egy évig a munkaközvetítő listáján szerepeltem, de ez alatt az idő alatt egyetlen állásajánlatot sem kaptam. Így hát arra kényszerültem, hogy magam keressek munkát ismerősök, rokonok segítségével, de sajnos sikertelenül. Bejelentkeztem magán-munkaközvetítő ügynökségekhez is. Mindenhol felvették a személyes adataimat, de vissza már nem jeleztek. Pedig mindannyiszor megígérték, hogy szólnak, ha lesz valami állás... Én ugyan nem ragaszkodtam a szakmámhoz, gondolván, így hamarabb találnak számomra állást, de tévedtem...

Időközben azért Dezső sem tétlenkedett. Nyakába vette a várost, kilincselt, különféle fórumok ajtaján kopogtatott munkát keresve, de ezúttal sem járt több sikerrel.

— Nem volt leányálom ez az időszak. Ha valami csoda folytán túljutottam a portán, és sikerült beszélnem valakivel az illetékesek közül, a fő kifogás, amellyel elutasítottak, szinte minden alkalommal ugyanaz volt: öreg vagyok már, nekik fiatalabb munkaerőre van szükségük. Azt is megkérdezték, hogy ki küldött, mit akarok, hiszen még a fiataloknak sincs lehetőségük álláshoz jutni... Na ekkor lett elegem mindenből!

Dezső alkalmi munkákból él, immár négy esztendeje. Még csak lehetőség sem kínálkozik arra, hogy álláshoz jusson. Nagyon elkeseredett, és úgy érzi, itt már nem is tud érvényesülni.

— A maszekolás nem biztos jövedelemforrás. Közben gyűlnek a számlák, és élni is kell valamiből. Amikor alkalmanként benézek egy-egy magán-munkaközvetítőhöz, az alkalmazott széles mosollyal fogad, és arra biztat, hogy menjek külföldre dolgozni. Én meg rákérdezek: Ha mindenki külföldre megy, ki marad itthon? Külföldön tudnak munkát biztosítani, itthon nem? Hol az a sok gazdasági zseni, aki az ország fellendülését ígéri? Nem sajnáltatni akarom magam, tudom, hogy sokaknak még rosszabbul megy a soruk. Csupán arra szeretnék választ kapni, hogy meddig megy ez még így. Ma kevesünknek adatik meg az emberhez méltó élet. Ha egy kevéske kereset „be is röppen”, arra adó címén lecsap az állam. Hát hol itt az igazság? — teszi fel végezetül a kérdést Baka Dezső.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..