A legnagyobb baj talán az, hogy rohan az idő, s nem tudok vele lépést tartani. Vagy csak ilyen lassú volnék? Az is lehetséges. Önző, gyarló, esendő az ember. Ebben viszont bizonyos vagyok. Ismét több a tennivaló a szűkebb környezetemben, és egyre kevesebb az erő. A modern világ szétforgácsolja az emberi lét lényegét. Arra eszméltem, hogy most sem mérlegeltem, nem tettem fogadalmakat. Hisz ember tervez, Isten végez! Nincsenek véletlenek. Rengeteg esemény filmkockája pereg le előttem, annyi minden történt, csak győznénk jegyezni, méltó helyére rakni őket. Én szeretem összefoglalni a dolgokat. S most akad is mit elraktározni. Térjünk vissza a decemberre, mert mégiscsak valahol ott ért be minden.
Már novembertől kezdve lázasan készülődtünk a hódegyházi óvodában, a tiszaszentmiklósi plébánián és az iskolában a Mikulás-nap és a karácsony megünneplésére. Öröm, várakozás, készülődés, reményteli szeretet - ez az utolsó hónapunk. Amit nem lenne szabad elrontania semminek. De már a hónap eleje furcsán kezdődött. A magyar nemzet nem hullhat szét, a magyar embert, a magyar szót nem lehet csak úgy félretenni, még ha a világ tótágast áll is, akkor sem. Kitartás! Jöttek a magyarországi üdvözlőlapok. Persze, kitartunk, de hát nem ezt érdemeltük.
Mifelénk az a szokás járja, hogy az óvodában is fenyőfát díszítünk, amit persze a Jézuska hozott. Az idén gyökeres fát vásároltattam anyuval -előrelátóan. Gondoltam, jó lesz az oviban, felaggatjuk rá az előre közösen kisütött mézeseket, a pattogatott kukorica füzérével együtt. Mécsesekkel körberakjuk, karácsonyi hangú verseket, dalokat elevenítünk fel. Sikerült is. Szünidő előtt a díszeket szétosztottuk az óvodásaim között, hadd tegyék fel otthon is a fára azokat, hiszen büszkék lehetnek a saját kezük munkájára. Közben még a Télapó is meglátogatta az óvodánkat, kis csomagokat hozott a gyerekeknek, akik hálából színes műsorral kedveskedtek a messziről idevándorolt mesebelinek (az óvodában még tudnak örülni a gyerekek a Mikulásnak, a Jézuskának, a Télapónak). A kis fenyőnk második otthona a tiszaszentmiklósi kultúrkör terme volt. Itt állítottuk fel az 5., 6. és 7. osztályos hittanosokkal a színpadunkat, ahol a fenyőfa is fontos kelléke volt a Kis herceg című darabnak. Harmadik otthona az én kis családom volt. Eredeti tervem szerint karácsony után a kiskertben, a számára kijelölt helyen kellene gyökeret eresztenie, hogy egész éven át csodáljuk. Karácsony előestéjén, a szentmise után, sikerült ünnepi díszbe öltöztetni a már bizonyára fáradt örökzöldet. Amikor kigyúltak rajta a kis piros fények, s mézillat lengte be a levegőt, büszke voltam a kis fámra. Hány szem akadt meg rajta, hány gyermekkéz érintette, énekelt neki, öltöztette, vetkőztette, s most itt áll előttem igazi pompájában. Miközben gyönyörködtem benne, rájöttem, miért ilyen kemény, egyenes tartású. Mert alázatos, mert folyton másokat szolgál.
Vajon velünk, emberekkel, akik állítólag tudatosan élünk, mi az ábra? Megálljuk-e helyünket a környezetünkben? Mindenki döntse el maga! Számomra az óvodásaim ragyogó arca, a kis hercegeim és hercegnőim sikeres karácsonyi műsora volt a fontos, és az otthonom melege. Bennünk megvolt a jó szándék. Örömet is szereztünk egymásnak. S közben eszembe jutottak azok is, akik közel állnak hozzám. Remélem, jól vannak! Az is belém sajdult, hogy közvetlenül az ünnepek előtt leégett az egyik kisóvodásunk háza, de szerencsére a szentestére befogadta őket testvérük. Hogy karácsony éjszakáján mi történt Tiszaszentmiklóson? Reggel szomorú hírre ébredtem: meghalt egy 19 éves, kedves arcú falubelink. Az éjszakai szórakozóhelyen összeesett, megállt a szíve. Magához szólította az Úr. De reggel jött az a hír is, hogy ugyanezen az éjszakán kisbaba született a családomban.
Ilyenkor ráébred az ember, hogy milyen tehetetlen. Parányiak vagyunk és gyengék a Mindenhatóval szemben. Ezért inkább bízzunk, higgyünk egy jobb világban, keressük egymás kezét ezen a rövid úton, szerezzünk örömet egymásnak. Év elején és év közben is fohászkodom, hogy változzunk meg mi, emberek, próbáljunk a szívünkkel is látni. Észrevenni az élet apró örömeit. Azt kívánom mindenkinek, lássa meg a másikban az embert, az egyszerűt, az esendőt, és karolja fel.