A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok az 1952-ben csak egyetlen alkalommal megrendezett Palicsi Magyar Ünnepi Játékok szellemében újult meg és folytatódik 1994 óta. Több mint három évtizede hívja össze a közösség tagjait, hogy közös fohásszal, tiszta hittel, felemelt fejjel köszönjék meg a Jóistennek a megtartóerőt, áldását, és a Gondviselő segítségét kérve az előttünk álló kihívásokra, őrző és teremtő alkotóinkra, közös ügyeinkre. De arról is szól, hogy ünnepeljük magyarságunkat, értékőrzőinket, fáklyavivőinket — hitünket és összetartozásunkat.

Az esemény ökumenikus áldáskéréssel kezdődött Msgr. dr. Zapletán Géza, a székesegyházi főesperesi kerület főesperese és nt. Őri Máté szabadkai református lelkipásztor közreműködésével.

Az egybegyűlteket Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke köszöntötte, aki egyúttal méltatta az ünnepségre megálmodott alkalmi tárlatot és annak alkotóját is.

— Az itt látható több mint húsz kép csak egy igen kis lenyomatát, szűk keresztmetszetét tudja bemutatni a nyugat-bácskai, kupuszinai festőművész, Silling N. Mária világlátásának, alkotóművészetének, elköteleződésének. Angyalai, madonnái, boldogasszonyai, szent gyermekei, a megfeszítettnek már az ég felé induló kontúrja, a mák, a bogáncs, a pipacs is mind-mind izzó tárgy- és emberszeretetéről vallanak. Szülőföldhűségéről, boldogságról, lobogó szívről, közös hálaadásunkról, a jó földről, az igaz magról, családról, az asszonyi szentségről, imáról, áldozatvállalásról, elrendelésről, de önátadásról, együvé tartozásról, közös otthonról, marasztalásról is szólnak.

A rendezvénysorozatot Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke bocsátotta útjára. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, a most elinduló esemény összefoglalni hivatott mindazt, hogy kik vagyunk mi, vajdasági magyarok.

— Melyek azok az értékek, amelyeket képviselni akarunk. Mi az, amit meg szeretnénk mutatni magunkból — önnön közösségünkön belül is. A mai ünnep az önmeghatározás lehetőségét bontja ki előttünk. Hetvenkét évvel járunk a Palicsi Magyar Ünnepi Játékok után. A hét évtized hosszú, emberöltőnyi ideje és a hét évtized mögött sorakozó ezernyi év vezetett ahhoz, ami mögött nemzetként a mai napon állunk. Az évezredben nem az idő a primáris mutató, hanem a tapasztalatok és az utak összessége, amit ez idő alatt bejártunk. Változtak zászlók, eszmék, váltották egymást korok és vezetők. Változott a világ, és változtunk benne mi magunk is. A mulandóság időnként párbajra hívta a törhetetlenséget, mégis van valami, ami állandó — hallottuk Rigó Pál Zsófiától, aki a következő gondolatokat is megosztotta a közönséggel:

— A nemzeti kultúra középpontjában a közös élmények és értékek állnak. Ezek a tartalmak összegzik az egyedi útjainkat, és kapcsolnak bennünket össze a nagy nemzeti egészen belül is. Egyedi utakon, egyedi eszközkészlettel választjuk a kifejezésrendszerünket. Így van ez a képzőművészet, a zene, a nyelv és a színház esetében is. Mindezek az egyedi módon felszínre hozott belső értékek vannak velünk a mai napon is.

Az alkalmi műsorban ezúttal jeles hagyományőrzők és értékteremtők, alkotói és a közösséget építő erővel és hittel megáldott személyek mutatkoztak be. Fellépett a palicsi Szederinda népdalkör, a péterrévei tamburások, az adai Nagypál Zsófia fuvolistatehetség, a hajdújárási Sztipáncsevity Dániel mesemondó, a zentai Musica Sacra vegyes kar, a temerini Szabó család — a szülők, Árpád és Gabriella, valamint a gyermekeik, Annamária, András és Zsuzsi — a barátaival, Csonka Katica — Ilonka néni adai népdalénekes és Barta Júlia bácsfeketehegyi, Magyar Életfa díjas versmondó, versfelkészítő, nyugalmazott óvodapedagógus.

A nyitóünnepség keretében a 2024. évi Bodor Anikó-díjat Bolyos Miklós és a vezetésével működő péterrévei tamburaegyüttesek vették át. Munkájukat a Durindó Művészeti Szakbizottság képviseletében Borsi Ferenc citeraművész, népzeneoktató méltatta.

Péterrévén sok évtizedes hagyománya van a tamburamuzsikának. A múlt század ’40-es éviből már ismerünk fényképes dokumentumokat a péterrévei tamburazenekarról. Az 1983—1984-es tanévben a helyi Samu Mihály Általános Iskolában Rózsa Rozália zenetanár alapította meg az iskola tamburazenekarát, valamint népzenei csoportok is létrejöttek, melyek a helyi néptánccsoportok zenekaraként kezdték. A népzeneoktatás hosszabb-rövidebb kihagyás után 2018-ban éledt újjá. A Dr. Kiss Imre Művelődési Kör keretében akkor hét gyermek kezdett muzsikálni. Mára már 35-en tanulnak, gyakorolnak több csoportban heti két alkalommal. Palicsra öt csoporttal érkeztek. Elsőként a felsős korosztályú Kistücsök zenekar és a középiskolás diákokból álló Pengetős Banda mutatkozott be, majd egy másik műsorszámban csatlakozott hozzájuk az alsós diákokból álló Ciripelő zenekar, valamint a Kérész tamburazenekar és a Tisza tamburazenekar. Dalcsokraikat az egybegyűltek hatalmas tapssal jutalmazták.