— Hol találom Bordás Attilát? Jöttem interjút készíteni vele.

— Szerintem fel fogod ismerni. Egy kicsit akkor is táncol, amikor éppen nem. Fekete haja van, és szakálla.

Ezeket az instrukciókat kaptam a MAdT táborba érkezve. És ezek után már tíz méterről kiszúrtam őt, Attilát, ahogy nagy lendülettel érkezik a Bolyai-tehetséggondozó menzájára feltölteni a próbán lemerült elemeket. Pedig fáradtság nem látszott rajta.

Fotó: Dani Ionita

De kicsoda is ez a Bordás Attila, aki Sepsiszentgyörgyől érkezett Zentára, a MAdT táborba, s akinek neve mellett ott állnak foglalkozásai, azaz: táncos, koreográfus, színész, rendező, DJ, író. Lehet valaki ennyi minden egyszerre? Szerintem nagyon is könnyen. Hiszen nem azt olvashatjuk, hogy Bordás Attila orvos, ügyvéd, szőnyegkészítő, asztalos és rendező. Nem. Ez utóbbit egyébként valóban nehezen tudnánk elhinni, viszont az előbbiek szoros kapcsolatban állnak egymással. Zentán egy kicsi, de lelkes csapattal dolgozott.

— Egy ütőképes, kis társaság jött össze, ahhoz képest, hogy ezek az emberek nem profi táncközegből keveredtek ki. Az egy hét alatt sokat tréningeztünk, és azt hiszem, sikerült eléggé elmélyülnünk egy fizikai színházi kísérletben. Nem a konkrét végeredményre gyúrtunk, nekem inkább az lebegett a szemem előtt, hogy az érdeklődők minél többet elsajátítsanak, megnyíljanak maguk és egymás felé is, illetve ráérezzenek bizonyos mozgástípusokra.

* Akkor főleg technikáztatok?

— Belekóstoltunk a kortárs tánc technikáiba, és sokat improvizáltunk. Az ilyen tréningek azt a fajta kreativitást hívják elő az emberekből, amelyre táncosként, előadóként egy alkotófolyamatban szükségük lehet. Próbálom előhozni a kreatív oldalukat is, hogy később majd sokkal több szemszögből tudjanak viszonyulni a tánchoz, a mozgáshoz. Nincs egy kizárólagos stílus, melyet képviselek, sem egy meghatározott vonal, melyen haladnék. A célom, hogy minél több horizontot megnyissak a tánc vonatkozásában.

Fotó: Rancz András

* S egyébként mire elég ez az egy hét?

— Rengeteg mindenre elég tud lenni. Naponta legalább hét órát dolgozunk, ami nem kevés. De mindez oktatófüggő. Én csak magamról tudok beszélni. Nálam elég intenzíven ki tudnak nyílni a táncszínház iránt érdeklődők, mivel olyan gyakorlatsorokat végzünk, amelyek automatikusan több irányt tárnak fel előttük. Megnő az eszköztáruk, s ehhez a későbbiekben is bátran tudnak nyúlni. Én nyitni szeretem az embereket, nem pedig irányítani.

* Te magad is elég nyitott vagy, sok minden érdekel. Táncolsz, koreografálsz, színészkedsz, rendezel, dj-kedsz. És ha jól tudom, írsz is.

— Már eléggé régen írtam. Van egy könyvnyi versem, melyeket nem azért írtam, hogy kiadjam őket, de még bármi lehet a sorsuk. Úgy tekintek rájuk, mint életjelekre a múltamból. De nem vagyok egy aktívan író ember. A színházban nagyon hasznos ismerni ezeket a válfajokat, mert egyik segíti a másikat. Koreográfus vagyok, de rendező is. Ezt a két szakot egyébként papírral is tudom igazolni. A tánc viszont magától értetődő, mert néptáncos közegből jövök, táncegyüttesnek is voltam tagja. Minden érdekel, ami a színpad, kívül-belül.

* És a dj-kedés?

— Ezt is az adás gesztusához tudom kötni. Nem vagyok vérprofi. Azért lettem DJ, mert nagyon zavart, hogy a zenét irányító disc jockey-k úgy nyomkodják a gombjaikat és a kütyüiket, hogy közben fel sem néznek, mi van a tánctéren, nincs kapcsolat a táncolók és a „karmesterük” között. S akkor azt mondtam, ilyet én is tudok, még úgy is, ha csak egymás után teszek be zeneszámokat. De mostanában csak privát bulikon, kultúreseményeken vállalom ezt a munkát. Pénzt már nem keresek vele.

Fotó: Alina Usurelu

* Jelenleg szabadúszó vagy. Ez könnyű dolog? Vagy úgy könnyű, hogy előtte már letettél ezt-azt arra a bizonyos asztalra?

— Harmincévesen itt tartok, de ennek jelentős előzményei vannak. Huszonöt éves koromig nem számított, hol mennyit dolgozok, milyen körülmények között, s az sem, hogy mindez mennyi pénzzel jár. Mentem, és csináltam. Főleg azért, hogy fejlődjek, és legyen jogom kérni. Úgy gondolom, be kell járni egy nagy szakmai utat, felfedezni, miben vagy jó, mik az erősségeid. Rengeteg rendező, koreográfus, színész van a porondon, de nem mindenkinek van feltétlenül helye is a szakmában. Vannak túlélők és vannak művészek. A túlélők elvegyülnek. Én viszont mást keresek. Felkéréseim vannak, nő a kvótám presztízs és pénz tekintetében is, többet igényelhetek, több a jó kritika, de ha már itt tartunk: ha bekerülsz egy bizonyos szakmai körbe, a kritikusokkal már „le vagy pacsizva”. S veszélyes dolog ennyire tűzközelben lenni, mert egyszer csak az lesz, hogy bármit csinálsz, jónak könyvelik el. Ezért is tanítok fiatalokat és keresek más közegeket is, hiszen csak ott lehet valamit megtalálni, ahol nem egyfajta profi megközelítés létezik csupán, hanem a keresni vágyás gesztusa is. Hogy azok az emberek kezdők, amatőrök, az egyáltalán nem lényeg. Mostanában elég sok munkát mondok le, mert az utóbbi négy évemben mindig kompromisszumokba ütköztem, és keserű szájízzel távoztam. Most olyan projektumok felé mozdítom el magam — akármi is ennek az ára —, hogy ne megrendelésre dolgozzak, más keze alá, hanem belőlem szülessen meg valami, s törekszem rá, hogy ez a valami megüssön egy olyan ízlésszintet, amely méltó rá, hogy felkerüljön a színpadra, emberek elé.

* Sokszor találkozunk olyan színházi közönséggel, amely egy táncszínházi előadásról azt mondja: szép volt, szép volt, de nem értettük. Mit gondolsz erről? Egyáltalán meg kell feltétlenül érteni egy kortárs táncszínházi előadást?

— Először is nem kell, másodszor pedig nagyon igazuk van. Bizonyos dolgok felett el tud siklani a néző figyelme. Általában azért, mert túl absztrakt, nem eléggé befogadható. De bármilyen absztrakt legyen is, a nézőhöz el kell tudnia jutni. Hogy érzelmileg vagy racionálisan-e, az mindegy, de meg kell hogy érintse. Ha erre nem kerül sor, akkor csak egy önmagában absztrakt valamiről beszélhetünk, melyet holmi kívülállók végignéznek, nem pedig néző és előadó kapcsolatáról. És nem feltétlenül a nézők feladata létrehozni ezt a viszonyt. Egyetértek velük, amikor nem értik, és fel vannak háborodva. Ők már megtették az első gesztust azzal, hogy eljöttek a színházba. A többi az én munkám. Meg kell érintenem a nézőmet. Megkacagtatni, megríkatni, kérdéseket és gondolatokat hagyni magam után a fejében. Aztán vannak jó táncszínházi előadások, melyeknek nincs történetük. Ilyenkor mondják elismert koreográfusok, hogy egy táncelőadást a testünkkel kell megélni. Valami olyasminek kell a színpadon történnie, mint az ásítás. Én ásítok, te pedig átveszed. Így van ez a tánccal is. Ezért van egy jó előadás után olyan érzésünk, hogy mozogni, táncolni szeretnénk.

Fotó: Robert Puteanu 

* Te hol érzed jobban magad? A színpadon táncosként, az előadások aktív részvevőjeként vagy a színfalak mögött rendezőként, koreográfusként?

— Velem az a gond, hogy nekem minden helyzet jó. Ezért is szakadtam négy részre. Mindegyik ugyanolyan szinten izgat, és mindben fellelhető a másik három. Nincs olyan kurzusom, ahol ne szólalna meg belőlem a rendező, és fordítva. De ez valójában egy teljesen természetes folyamat. Van egy udvarom, megöntözöm a füvet, kigyomlálom a paradicsomot, leszedem a termést, lefestem a léckerítést, kiásom a földet. Ha kerted van, nem csak paradicsomot ültetsz, illetve locsolod a füvet. A művészet gazda(g)ság, melyben jó otthonosan mozogni. Úgy tudok kollegiális és profi munkaviszonyt létesíteni, ha egy picit megértem a másik helyzetét is. Értem a fénytechnikust, mert érdekel a fény. Tudok beszélni a zeneszerző nyelvén, mert egy kicsit a zenéhez is értek. Ha mindenkinél így volna, akkor nagyon jó dolgok születnének. Engem azért érdekel mindez, mert szeretem érteni és átlátni, amit csinálok.

* Több ilyen művészemberre van szükség. Említetted, hogy a nyáron lesz még munkád, hiszen egy tábort is szerveztek.

— Augusztus 21-e és 26-a között Sepsiszentgyörgyön egy nemzetközi kortárs táncplatformot szervezünk, a CAMP-et (Contemporary Artistic Movement Platform). Öt éve dolgozom rajta, s kisebb-nagyobb sikertelenségek után, úgy tűnik, most végre megvalósul ez az álom. Nemzetközi szinten elismert alkotókat, trénereket hozunk el, több mint tíz koreográfus érkezik, mellettük elismert zenészek, jazzkoncertek, DJ-k. Lesznek flash mobok a városban, illetve az oktatók egy tizenöt perces performance-szal is bemutatkoznak a programban. Három csoportra bontjuk a munkát: kezdők, középhaladók, haladók. Ennek megfelelően jelentkezhet táncos, balettos, színinövendék, sőt, a teljesen kezdő mozgáskedvelő ember is. Nem titkolt célom elérni, hogy az oktatók ne csak profikkal dolgozzanak, hanem kezdő, kíváncsiskodó embereknek is adják meg a lehetőséget arra, hogy belekóstoljanak a mozgásművészetbe. A tábor szinte ingyenes, mindössze 35 euróba kerül. Gyertek!