* Mit éreztetek, amikor megtudtátok, hogy díjazottak lesztek?

G. T.: — Nagyon örültünk, és megtisztelve éreztük magunkat. Egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy ez nem a mi érdemünk, hanem azoké a közösségeké, ahol dolgozunk. Ezek a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület, a magyarkanizsai Levendula Népi Kézműves Műhely, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület, a ludasi Ludas Matyi Művelődési Egyesület, valamint a kelebiai Gaál Ferenc Magyar Művelődési Egyesület. A felsorolt civil szervezetekben mintegy 160 táncos tevékenykedik, hálásak vagyunk nekik és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek.

Fotó: Szalai Attila

* Csak gyerekekkel foglalkoztok?

V. V.: — Nem, a Levendula Népi Kézműves Műhely Ördögcsáklya táncegyüttesében felnőtt táncosaink vannak, akik a húszas éveikben járnak, emellett Törökkanizsán is van nagykorú tánccsoportunk.

* A ti életetekben mikor kapott helyet a néptánc?

V. V.: — Mindketten már gyerekkorunkban megismerkedtünk a néptánccal. Talán tizennyolc évvel ezelőtt, a Széchenyi István Általános Iskola kelebiai intézményéből megkeresett bennünket egy tanító néni, és konkrétan ott kezdtük el a pályafutásunkat. Nyilván előtte is voltak tanításaink, de Kelebián történt meg először, hogy közösséget kezdtünk kiépíteni, mely azóta is működik.

Fotók: Varga Viola és Gazsó Tibor archívumából

* Ti is a tánc által ismertétek meg egymást?

V. V.: — Igen. Mi már nagyon régóta ismerjük egymást, én adai vagyok, Somi pedig csókai. A közös táborokban, táncházakban, rendezvényeken találkoztunk, aztán így alakult ki a közös életünk.

G. T.: — A néptánccal, népművészettel való találkozásunk valójában iskolai szinten való kötelezettségnek indult, aztán ez az egész szép lassan átváltozott szerelemmé. Mostanában elgondolkodtam rajta, hogy a tevékenységünk számunkra ismét kötelezettséggé alakult, pontosabban szolgálattá a közösség irányába. Arra törekszünk, hogy a muzsikával, az énekkel, a tánccal, a kézműveskedéssel, vagyis mindennel, ami a magyar népművészetben megjelenik, közösségeket teremtsünk. Azt a maroknyi embert, aki még itt van, közösséggé, egységgé formáljuk. Ez az, ami összehozott, a tánc tett bennünket szerelmessé, ebben élünk, ez köt és tart meg.

* Fontosnak tartjátok átadni a hagyományainkat?

V. V: — Ebben a világban élünk, és nagyon fontos. A mai társadalomban, amikor egyébként is egyre távolabb kerülnek egymástól az emberek, és nincsenek kapcsolatok, az iskola, a munkahely mellett egy más jellegű közösség, csoport még többet tesz hozzá az élethez. Nem feltétlenül az a lényeg, hogy a gyerek aztán milyen magas szinten gyakorolja a néptáncot, hanem az, hogy nincs egyedül, a társaival, barátaival hasznosan töltheti az idejét. 

G. T.: — Szerintem is fontos, mert ebből táplálkozunk. A kultúránkból ragadjuk ki mi is azokat a táncanyagokat, amelyeket tanítunk a gyerekeknek. Ha azt hagyományőrzésnek tekintjük, hogy náluk fennmarad ez a népi tánckultúra, akkor mi is hagyományt ápolunk, örökítünk át.

* Milyen párként együtt dolgozni?

V. V.: — Bizonyos szempontból könnyű, hiszen együtt éljük a mindennapjainkat, és ez a kapcsolatunknak is megerősítést ad, amellett mindketten tudjuk, miről beszélünk. Hosszú évek óta együtt tanítunk, és nyilván vannak összetűzéseink is, de azok is az élet velejárói.

G. T.: — A hiányzó alsószoknyával, pertlivel, a ki nem bokszolt cipővel együtt hazajönnek a gondok is, csakúgy mint másoknál. Próbáljuk ezt valahogy félretenni, de nem mindig sikerül. A saját gyerekeink és a többi 160 táncos tehetsége tölti ki az életünket.

* Hogyan vázolnátok egy-egy próbát?

G. T.: — Nagyon sok feladatot vállalunk a viselettervezéstől a koreográfia elkészítéséig, illetve a táncanyag betanításáig. Egy táncegyüttes munkája évről évre építkezik, ajánlott már három-négy éves korban elkezdeni, hiszen a kicsinyek akkor már meg tudnak jegyezni egy mondókát. Elindulunk gyerekjátékokkal, aztán különféle tánc- és ritmusgyakorlatokkal, ugrós táncokkal folytatjuk. Amikor már érettebbek a gyerekek, akkor páros, forgatós táncokkal dolgozunk. Ezeket a nehézségi szintnek megfelelően adagoljuk a táncosoknak, egyik tudásról a másikra építkezünk. Ha valaki háromévesen elkezdi, akkor huszonöt-harminc évesen jön el az az időszak, amelyre azt mondhatjuk, hogy egy táncos kiforrta magát, és a szárnyait próbálgathatja, vagyis maga tudja megalkotni — a tőlünk tanult anyagokból — a saját táncát. Általában mindenhol hetente kétszer szoktunk másfél-két órás táncpróbákat tartani. A megérkezés után a gyerekek sétálnak egy kicsit a próbateremben, ráhangolódunk egymásra, bemelegítünk, hogy ne legyenek később sérülések. Aztán következnek a ritmusgyakorlatok, a különféle kéz-, lábfüggetlenítéses gyakorlatok, majd belekezdünk a tananyagba, koreográfiába, vagy készülünk a fellépésekre. Ezt így csináljuk szeptembertől egészen az iskola befejezéséig, és következnek a nyári tánctáborok, ahol intenzívebben lehet dolgozni a táncosokkal. A tánc lehetőséget ad a fizikai és az érzelmi fejlődésre, kapcsolatépítésre. Nem akarok nagyképűsködni, de én úgy látom, hogy akik közösségbe tartoznak, másképp élik meg a dolgokat, máshogy viselkednek, más az értékrendjük. Nem a fellépés vagy a műsorok a lényeg, hanem az, hogy együtt vagyunk, együtt alkotunk, és ez a legszebb az egészben. 

* Milyen táncokat tanítotok?

G. T.: — A Kárpát-medencében és a Balkánon is tudomásom szerint a ’30-as évektől, de korábbra is vissza lehet menni, elég jelentős néprajzi gyűjtések folytak a tánc, a zene és a tárgyi alkotóművészet terén. Ilyen felgyűjtött és dialektusokban meghatározott táncanyagaink vannak nekünk, hiteles forrásból. Mindenkinek van saját ízlése, illetve igénye a saját táncra, például a topolyaiak nagyon szeretik a nagy szoknyás kis-magyarországi vagy felvidéki táncanyagokat, mi pedig az erdélyi forgós-forgatós férfitáncokra álltunk rá. Kortól és tudástól függően alakítjuk, és természetesen saját repertoárunk is van. Nem kóklerkedünk, felgyűjtött, filmekkel bizonyított táncanyagokat tanítunk, és ezáltal valósul meg a hitelesség.

* Mik a tervek, hol láthatunk majd benneteket fellépni?

V. V.: — Terveink mindig vannak. Február 23-án lesz Csókán egy farsangi rendezvényünk, ahol a mi gyerekcsoportjaink lépnek fel, valamint vendégek is jönnek. Ezenkívül az Ördögcsáklya táncegyüttesünkkel előadjuk a Rítusok című összeállításunkat a Kosztolányi-színházban — nagyon büszkék vagyunk magára az előadásra és a csapatra is. A jövőben is tervezzük egy nagyobb produkció megalkotását az Ördögcsáklya táncegyüttessel.