Kilincs. Az átjárók nélkülözhetetlen tartozéka. Kintről be és kontra. Szándék szerint: szabadon. Gyűjtögető fotós körutaim visszatérő motívumainak egyike. Ami valahol érthető is, hiszen a rég elporladt csontú, névtelenné lett, majd elfeledett hajdani kovácsmesterek remekei szó szerint mindenkit kézen fognak, ki nemcsak észreveszi, de szándékkal meg is érinti őket. Vélekszem, városjáró barangolásaink alkalmával, ráadásul nem is oly rég Budapest főváros egyik külkerületében „rábukkantam” egy furcsa kilincskompozícióra. Az ízlésesen kidolgozott kapuzár központi alakja egy vicsorító ördögfiókát mintázott, melynek torz, görcsbe merevedett állkapcsai között egy fogantyú volt. Jelképbe ágyazott tömör szókimondóság.

Üzenvén általa országnak-világnak s benne azok minden lakójának: a gonoszság, a zsarnokság fölött bizony nekünk, az eredetileg gyarló és esendő (kis)embereknek is van hatalmunk! Mindössze azt a bizonyos kart kell lenyomnunk, illetve önmagunkban a hepciásan ágaskodó, dölyfösséggel és meghunyászkodással elegy egót. Ez utóbbit persze nem könnyű megtenni. Sohasem volt az! Ellenben, amikor mégis megtörténik, a hőn óhajtott csoda sem várat sokat magára. Ok-okozati egybefonódás eredményeként indulhat be akkor ama egyszerű, mégis nagyszerű mechanizmus, amely nemcsak az átjárók nyílását teszi lehetővé, de végső soron az egész világegyetem rozsdamarta gépezetének fogaskerekeit is újfent működésbe hozza. 

Március. Az új fuvallatok keletkezésének és megélénkülésének hónapja. Benne megannyi, felszínre törő lehetőséggel és reménnyel, élettel teli bizakodással. Régente, midőn égiszünk alatt sava-borsa is volt minden évszaknak, nemcsak naptári elnevezése, ez volt az az idő, amikor a Természet ébredezni kezdett a tél utáni álmából. Időnként folyamok léptek ki medrükből, mint cselekedte például ezt a Tisza 1879. március 12-ére virradóra (a szegedi nagy árvíz), vagy évtizedekkel korábban a Duna Pest-Budán. 1838. március 15-ei tetőzéssel.

„Habár fölül a gálya, s alúl a víznek árja, azért a víz az úr!” — írta meg lelkesítő versében 1848 tavaszán Petőfi Sándor, a magyar forradalom és szabadságharc lánglelkű költője, kinek nevét a Délvidéken több iskola, magyar művelődési egyesület viseli. Ekképpen is tanúbizonyságot téve.