Ezen a napon hunyt el 1842-ben a Himalája tövében lévő Dardzsiling városában Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, a tibeti—angol szótár megalkotója.
Balatonfüred — 2022. július 26.
Saját szavaival: székely magyar [volt ő] Erdélyből („Siculo-Hungarian of Transylvania”), ki a nagyenyedi Alma Materéből indult el vala a nagyvilágba. 1819. november 24-én. Szülőföldje határait a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át. A Déli-Kárpátok romániai hegyszorosánál. Ott, ahol az Olt folyó fut benne Erdélyből dél felé, Havasalföld irányába. (Külső hivatkozás: Wikipédia)
Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”
Tudósunk dicső emlékezetét (egyebek között) Juhász Gyula Ének Kőrösi Csomáról című verse (1923) is őrzi:
„Székely hegyekből messze Ázsiába,
Az őshazába vándorolt ki ő,
Feje felett a vén, szent Himalája,
Tán öregebb, mint maga az Idő.
Ott rótta a betűket és kereste
Puszták homokján vérei nyomát,
Meglátogatta ínség, balszerencse,
De ő csak várt és vándorolt tovább.
A régi hon új fényre földerült már,
De ő nem tudta, ő a múltba ment,
A hegyre tartott, hol örök derű vár
És egyre telt, csak telt a pergament.
Az indiai herceg lőn a társa,
A szent királyfi, a nagy nyugalom,
Úgy nézett vissza a letűnt világra,
Mint ősszel a tavaszra a falomb.
És ahogy egyre gyűltek ráncra ráncok
És gyászra gyászok, ő békélve már
A homokórát nézte, mely az átok
Percét számlálja, míg minden lejár.
Az őshazát nem lelte és az újat
Nem látta többé, nincs már vigasza.
Öreg magyar, örök magyar, ki tudja,
Nem egy hazánk van-e: örök haza?”
Fényképezte: Martinek Imre
