Zarándoklat letűnt idők nyomában

Zarándoklat letűnt idők nyomában

Az erdődi vár (Erdőd kisváros a Partiumban, Szatmár megyében) egy, a Bükk hegységhez tartozó és a Szamos-síkságba benyúló dombokra épített néhai erődítmény. Lábánál a martján és a medrében egyforma zabolatlansággal burjánzó növényzetet dédelgető Homoród-patakkal, mely fölött egykoron a Szatmár—Erdőd-vasútvonal húzódott.

Noha kellő gondozás híján a vár pusztulása valójában már a XX. század elején beindult, ismételt elromosodását a második világégés súlyos harcai okozták, illetve a „felszabadulás” utáni szabad (épületanyag)préda. Az öt évvel ezelőtt megkezdett, régészeti feltárással és állagmegóvással egybekötött uniós felújítási munkálatok idején már csupán a délnyugati bástya és néhány falrom őrizte a letűnt idők pecsétjét. Átszőve megannyi szellemhistóriával és legendával, illetve a birodalmak ütköztetőpontjait jellemző, fordulatokban gazdag történelmi mozzanatokkal.

Bár a települést — Herdeud/Erdowd néven — 1215-ben említik először az okmányok, a vár felújításával egyidejűleg szerkesztett helyi turisztikai kiadványok a legújabb kor divatos eredetmagyarázó és (ős)motívumi elképzeléseinek is hagytak teret. Újfent igazolva, hogy a matéria nem vész el, csak átalakul! Első, négybástyás várát, mely az erdélyi magyar protestantizmus történelmében is döntő eseményeknek  adott otthont, Hunyadi Mátyás király kedvelt híve, Drágffy Bertalan moldvai származású pohárnokmester, a későbbi erdélyi vajda építtette 1481-ben. Az 1442. esztendőben az erdődi uradalom kerékgyártó-mesterséget űző jobbágyának családjában született meg Bakócz Tamás, aki élete során nemcsak a legmagasabb egyházi rangot, az esztergomi érsek méltóságot érte el, de egyúttal minden idők legesélyesebb pannóniai pápajelöltje is volt. Az erődítményt János Zsigmond fejedelem az 1565. évi várostrom után szinte a földdel tette egyenlővé. A megmaradt kövek felhasználásával és az újonnan égetett téglákból gróf Károlyi Sándor, a vidék földesura 1727 és 1730 között a romok helyére egy délceg, négytornyú barokk várkastélyt építtetett. Új lakóhelyet alakítva ki magának a Rákóczi-szabadságharc leverése utáni időszakban. Halála után a kastély bizonyos szárnyait az uradalom céljaira és a tiszttartók lakásaként használták. 1847. szeptember 8-án e vár kápolnájában esküdött örök hűséget egymásnak Petőfi Sándor, a szabadságharc lánglelkű költője és Szendrey Júlia, az erdődi uradalom felügyelőjének leánya. A kápolnának ma már nyoma sincs. A két ifjú kibontakozó szerelmét, illetve az esküvel megerősített frigyet csupán egy, az úgynevezett Petőfi-bástya falába ágyazott kétnyelvű márványtábla méltatja, tövében magyar és román nemzetiszín pántlikával átkötött koszorúkkal. Továbbá a költő Álldogálok a tó partján kezdetű versének nyitósorai a Homoród-patak partján lévő obeliszken. Sajnos voltak idők, amikor az elvakult emberi gyűlölet ennek a szerelemnek a kőbe írt emlékét is megcsúfolta!

Ottjártunkkor a hirtelen támadt záporeső közepette egy felújított, töredékében is hangulatos épületegyüttes fogadott bennünket. Továbbá egy igen barátságos biztonsági őr, aki nemcsak a kiállítótermekben, de az alagútként emlegetett pincerendszerben is készségesen vállalta a kultúrkalauz szerepét. Sőt mi több, a bőségesen harmatozó egek csillapodására várva, irodájában az augusztusi várjátékok filmkockáit is lepergette számunkra. Az „erdődi fehér lány” legendájáról, mely korát meghazudtoló frissességgel borzongtatja meg újra és újra a letűnt idők ösvényeit lépegető zarándokokat. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Barangoló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink