Csantavér a hétvégére színes kavalkáddá változott. Gyöngyök, fodrok, slingelt alsószoknyák, szalagok és bő gatyák röpködtek, népviseletbe öltözött fiatalok és idősek szaladgáltak az utcákon, hangszerek pihentek, vagy húzták a húznivalót, népzene szólt a színház kertjéből és színpadáról, a fa alatt hűsölők sört kortyolgattak, a gyerekek pedig kürtőskalácsot majszoltak.
A XXXIX. Durindóra, azaz a vajdasági magyar népzenei együttesek és énekesek legnagyobb, legrégebbi szemléjére szombaton került sor. A korábban kétnapos rendezvényt egynaposra szűkítették, így egyidejűleg két helyszínen folytak a programok: a szabadtéri színpadon és a színházteremben. Több mint száz műsorszámot láthatott a kitartó közönség és a zsűri. A megnyitón Vörös Róbert, a csantavéri szervezőbizottság elnöke elmondta, nagyon boldogok, hogy sok év után újra Csantavér ad otthont ennek a közösségkovácsoló rendezvénynek, s a csantavériek valóban kitettek magukért, lépten-nyomon azt lehetett hallani, hogy a részvevők vagy a nézők a szervezést dicsérik, de ez nem is csoda, hiszen több mint kétszázan koordinálták a rendezvényt. Volt, aki mankóval loholt, volt, aki bekötött kézzel, de a mosoly mindegyikük arcán garantálta a jókedvet. A rendezvény szemle-, és nem versenyjellegű, bár a zsűri egy későbbi időpontban értékeli majd a fellépők munkáját. Felvételről újra megnézi a műsorszámokat, és a csoportvezetőknek részletes elemző kritikát tud adni, mely által tanulhatnak és továbbfejlődhetnek.
A szombati program több koncerttel és gálaműsorral ért véget. 18.30-tól a topolyai Csörgő citerazenekar és az óbecsei Fokos zenekar közös műsorát láthattuk, majd pontban nyolc órától az Újvidéki Televízió II-es csatornáján élőben közvetített gálaműsoron néptánccsoportok, együttesek és énekesek léptek fel. A műsorszámok között híres csantavériekkel, illetve a fesztivál szervezőivel beszélgetett Micsik Andrea, az Újvidéki Televízió munkatársa.
A szombat esti program fénypontja pedig az erdélyi Heveder zenekar koncertje volt. Az együttes az ízes muzsikájával mindenkit táncba vitt, és egy közös örömzenélésre invitálta az ott lévő vajdasági zenészeket. Az így kiegészült nagyzenekart a közönség több alkalommal visszatapsolta. Már csak hab volt a tortán az utolsó szászcsávási szám, amikor is minden zenész a színpad előtt húzta a talpalávalót egészen addig, amíg fel nem kapcsolták a villanyokat az utolsó kürtőskalácsosnál is.
A vasárnap a táncosokról szólt. A csoportok már délelőtt megérkeztek Csantavérre, a hajfonás, beöltözés és sminkelés ugyanis nem öt percig tart ilyenkor. A menet délben indult el a templom felé, énekszóval, tűző napon (de ez minden néptáncosnak ismerős helyzet, nem is Gyöngyösbokréta a Gyöngyösbokréta, ha nem aznap van az első igazi nyári meleg). Délben minden fellépő egy rendhagyó szentmisén vett részt a Páduai Szent Antal római katolikus templomban. Utcai Róbert plébános megáldotta a táncosokat, s elmondta, mennyire fontos és különleges, hogy ennyi fiatal néptánccal foglalkozik, a próba idejére félreteszi a Facebookot, nem ül a TV előtt, hanem időt és energiát nem sajnálva gyakorol, táncával pedig másoknak és magának is örömet szerez. A szentmisét a templom kórusa, a Musica Viva tette még ünnepélyesebbé.
A hagyományos felvonulást lovas kocsi vezette, a templom előtt pedig minden csapat bemutatott egy rövid részletet a későbbi műsorából. Vasárnap 34 tánccsoport lépett színpadra a megnyitóbeszédek után. Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a hagyományok továbbadásának fontosságáról beszélt, Pirityiné Szabó Judit pedig Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait tolmácsolta, aki levélben szintén a nemzeti értékek, a népzene és a néptánc, illetve a hagyományok fontosságát hangsúlyozta. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, majd a Durindó és a Gyöngyösbokréta működésének javuló tendenciáiról beszélt, arról, hogy mennyire gördülékeny a szervezés, és hozzátette: nem bánja, hogy ehhez a sikerhez nincs köze, és az a lényeg, hogy ez maradjon is így. Beszélt a csantavéri színházterem felújításáról, és kifejezte abbéli reményét, hogy a karácsonyi műsor helyszíne már egy szebb, felújított terem lesz. Szabó Gabriella, a Fesztivál Tanács elnöke pedig a táncról, a táncolásról beszélt, arról, hogy a népi játékok és táncok mennyire átalakítják egy fejlődő gyermek lelkét, itt ugyanis nem elsők és utolsók vannak, hanem körbeállás, befogadás és közösségben való létezés.
Vasárnapra is jutott a gálaműsorból, hiszen a szünetben a Szólj, síp, szólj!, a Középiskolások Népzenei és Néptáncvetélkedője, valamint a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny díjazottjai léptek színpadra, illetve bemutatkozott a pélmonostori Talicska néptáncegyüttes is.
A táncosok bemutatkozásának szünetében adták át a Bodor Anikó-díjat is, az idén a csókai II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Rákóczi Férfikórusának. A szakbizottság döntése egyhangú volt. Bodor Anikó neve minden vajdasági számára ismerősen hangzik, aki pedig személyesen is ismerte, az tudja, mekkora egyéniség volt.
— Nekünk megadatott az az óriási ajándék, hogy dolgozhattunk vele, több alkalommal el is látogattam hozzá, ő pedig tanácsokat adott, ám soha nem felejtem el, amikor borral kínáltuk, s ő azt válaszolta: a bort tisztán, a pálinkát pedig piszkosul szeretem... Természetesen nagy derültség követte a szavait — idézte fel Anikó emlékét Sziveri Szabolcs, a kórus vezetője.
A rendezvény 2016-ban a Bánságba vándorol, hiszen a következő év házigazdája Torda lesz.
Szerda Zsófi képriportjait az alábbi linkre kattintva nézheti meg:
