XIX. Apáczai Nyári Akadémia – Történelem és magyarság (3.)

XIX. Apáczai Nyári Akadémia – Történelem és magyarság (3.)

Helyszíni tudósítónktól

A harmadik munkanap összefoglalója
 

A szerző felvételei

 

Július nyolcadikán nyitotta meg kapuit Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezésében megvalósuló XIX. Apáczai Nyári Akadémia Történelem és magyarság elnevezésű pedagógusi továbbképzés.

Két szakelőadás, egy honismereti kirándulás, illetve egy hangszerbemutatós – közös énekléses népzenei est képezte az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumában zajló akkreditált pedagógusi továbbképzés harmadik munkanapját.

Elsőként dr. Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kárpát-medencei Magyar Oktatásért felelős helyettes államtitkára értekezett a nemzetben élés és Európában gondolkodás dialektikájáról, majd pedig Vajda Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Szaklevéltárának igazgatója tartotta meg tényfeltáró előadását a szegedi egyetemisták 1914 – 1920 között teljesített katonai szolgálatairól. A délutáni órákban megvalósított honismereti kirándulás célállomása a közép-bánáti Beodra volt, ahol az ANYA részvevői a Karátsonyiak hagyatékába nyerhettek élményszerű bebocsáttatást.

Ideértve a település gazdag múltjáról is számot adó Katárka Múzeumot, továbbá a Bűnbánó Szent Mária Magdolna tiszteletére felszentelt római katolikus templomot, melynek 1838 és 1842 közötti építtetését a falu kegyurai, Karátsonyi Lajos és László védnökölték anno. A kegyúri család sírboltja a szentély alagsorában található. Törökbecsére visszaérvén a csapat előbb a temetőkertben állított Hungária szobrot, majd gróf Leiningen-Westerburg Károly, az 1849. október 6-án Aradon kivégzett honvéd tábornok mellszobrát kereste fel. Ez utóbbi az 1804 és 1809 között felépített és Szent Klára Szűz tiszteletére felszentelt belvárosi római katolikus templom kertjében áll.

A terepen elhangzó, vonatkozó lexikális adalékokat Dulka Andor beodrai és Korenchy László törökbecsei pedagógusok tolmácsolták.

A napot Birinyi József jeles népzenekutató, hangszeres előadóművész, pedagógus és kultúrpolitikus egyedi és felejthetetlen, mintegy hetven különböző népi hangszert bemutató estje tette teljessé.

(helyszíni tudósításunk a csütörtöki események összefoglalásával folytatódik)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Oktatás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

XIX. Apáczai Nyári Akadémia – Történelem és magyarság (3.)
Oktatás
  • MTI
  • 2019.10.09.
  • LXXIV. évfolyam 40. szám
XIX. Apáczai Nyári Akadémia – Történelem és magyarság (3.)
Oktatás
Facebook

Támogatóink