Vízkereszt ünnepe arra emlékeztet, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent emberként, eljött közénk, és elhozta nekünk az üdvösséget. Erre utal az ünnep görög neve, azaz az epifánia, melynek jelentése megjelenés.

A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Máté evangéliuma (Mt 2,1—12) szerint a bölcsek a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött Kisjézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az Embernek.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13—17) szerint Jézus elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, és Jézus innentől tanítani kezdett. Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút, és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra, vagyis a teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete a következő: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1—12). Jézus első csodájával a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja menteni, és végül meg akarja váltani.

Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, mely a XV. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 18. Az eredeti értelmezés szerint ezek a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat, azaz Krisztus áldja meg e házat.

Szalai Attila illusztrációja

A farsang a vízkereszt napjától hamvazószerdáig tartó időszak, és mivel a húsvét meg a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgóünnepek közé tartoznak, 2020-ban február 26-ára esik a böjt kezdőnapjának számító hamvazószerda. A karácsonyi ünnepkör után a farsanghoz kapcsolódik a leggazdagabb szokáshagyomány. Legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás. Ennek egyik legismertebb példája a vajdaságiak által is közkedvelt mohácsi busójárás, mely a Magyarország legdélebbi Duna-parti településének környékén élő délszlávok alakoskodó felvonulása. Az idén február 20-a és 26-a között rendezik meg.

A katolikus egyház eleinte mélységesen megvetette az év eleji féktelen mulatozást. Korabeli források szólnak arról, hogy a papok figyelmeztették híveiket arra, hogy a földi örömök habzsolásával bűnt követnek el. Magyarországon a XV. századra tehető a farsangi mulatságok meghonosodása, elsősorban német hatásra. Az udvari bálokat később, Ferenc József trónra lépése után kezdték Pest-Budán megrendezni, itt vezették be a főúri lányokat és fiúkat a társaságba, illetve a társadalom alsóbb rétegeiben is a lánykérés és a lakodalom időszaka volt ez. Aki pártában maradt, vagy nem házasodott meg húshagyókeddig, annak várnia kellett egy újabb évet, és el kellett viselnie, hogy kicsúfolják vénségét, éppen úgy, ahogy Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című komikus eposzában is. Később az egyház is elfogadta a népszokásokból eredő ünnepet, olyannyira, hogy a jegyeseket farsang idején hirdették ki a szószékről. Így alakult ki, hogy kisfarsang (Mihály-naptól Katalin-napig) és nagyfarsang idején is szokássá vált a bálok rendezése, valamint a házasságkötések.

(Források: Katolikus.hu, Elteonline.hu, Magyar néprajzi lexikon)