Víz, Budapest, konferencia

Víz, Budapest, konferencia

Budapesten november végén megtartották a Víz Világtalálkozót. A részvevők 117 országból érkeztek a konferenciára. Víz nélkül az ember körülbelül két napot bír ki. A kialvatlanságban szenvedő nyugatiak pedig így szoktak tréfálkozni: a víz a legfontosabb elem, mert nélküle nem lehet kávét főzni. Viccelődni azonban nincs sok okunk.

Mennyi vizünk van?

Első pillantásra rendkívül sok a víz, hiszen a bolygónk felületének több mint kétharmadát borítja, ez azonban sós víz, tehát alkalmatlan emberi fogyasztásra. Az édesvizek nagy része jég formájában raktározódik a sarkvidékeken és a hegyek gleccsereiben, vagyis szintén nehezen hasznosítható. A föld alatti vizek gyorsan beszennyeződnek, és a folyók, tavak állapota is aggasztó. Ha mindent összeadunk, akkor ma a vizek kevesebb mint egy ezrelékét használhatja az emberiség, melynek létszáma rohamosan nő, így az egy főre jutó vízmennyiség egyre csökken. Ilyen kérdéseket vitattak meg a világtalálkozón.

A zárónyilatkozat

A zárónyilatkozat egyszerre tekinthető nagyon sokrétűnek és gondba ejtőnek. A konferencia jelmondata, A víz összeköt (Water Connects) meglehetősen optimista hozzáállás. Tudtommal az eddigi legjobb vízügyi szerződés az ausztráliai Murray-folyóról köttetett a két ausztráliai tagállam, New South Wales és Victoria között, a többi esetben a víz kérdése szétválasztott. Annak idején Irak és Törökország között háborús konfliktus fenyegetett a törökországi gát és mesterséges tó létesítésekor, mely miatt Irakba jóval kevesebb víz folyt és folyik. Az egyik ország tehát zsarolhatja a másikat a vízzel. Még célzatosabban teszi ezt Észak-Korea Dél-Koreával.

A találkozó ágendája (vagyis a megbeszélendő témák összessége) 29 pontban foglalta össze a problémát, ezt sikerült a zárónyilatkozatban 207 témára bővíteni 16 (A1-től J2-ig) fejezetben. Első pillantásra nagyon körültekintő vizsgálódásnak tűnik, végigolvasva azonban a 207 pontot az embernek az az érzése, hogy ez a sok pont azt jelenti, még nincs cselekvési terv, és nem tisztult le a kérdés. Ráadásul úgy fest, mintha a zárónyilatkozatot megfogalmazók sohasem tanultak volna pszichológiát: egy 207 pontból álló zárónyilatkozat olyan, mintha egy pontja sem volna. Ha a víz kérdése olyan égető gond, mint állítják — azt hiszem, joggal —, akkor szükség lenne valamilyen jól megfogalmazott, néhány pontba sűrített cselekvési programra, de ilyen nincs. És ez gondba ejtő. Még szkeptikusabbak lehetünk, ha a nemzetközi szervezetek hatékonyságát, politikára gyakorolt hatását vesszük szemügyre.

A nemzetközi szervezetek cselekvésképtelensége

Az elmúlt évtizedekben azzal szembesülünk, hogy az ENSZ és a Biztonsági Tanácsa nem tudnak egyezségre jutni aktuális ügyekben sem. A vízkérdés pedig a budapesti találkozó értékelése szerint nagyjából 15-20 év múlva lesz égető az egész bolygón. Egyelőre „csak” bizonyos térségekben elviselhetetlen a helyzet. Nem valószínű tehát, hogy a vízzel érdemben foglalkoznak a nemzetközi szervezetek (ENSZ, EU). A világtalálkozó megállapításai pedig mint „ajánlások” kerülnek majd az ENSZ dokumentumai közé. Ezek szinte semmit sem érnek, hiszen nincs bennük semmilyen kötelezettségvállalás, azt pedig egy kezdő jogász is tudja, hogy nemcsak egy ajánlás, de még egy jogszabály sem fog szabályként működni, ha nem jár együtt szankciókkal.

Hiányolom, hogy a vízkérdéssel kapcsolatban az ENSZ nem lép kapcsolatba a világ leggazdagabb embereivel. Ez két szempontból volna fontos. Egyrészt manapság mindent a pénz határoz meg, másrészt szeretném hinni, hogy a nagyon gazdag elit is hús-vér, azaz érző emberekből áll, és hogy közöttük olyanok is vannak, akik éreznek némi felelősséget az emberiség iránt. A vagyonukat ugyanis nem vihetik magukkal a túlvilágra, és nyilván az az érdekük, hogy utódaikat ne lincselje meg, gazdagságukat ne rombolja le egy, a nélkülözést megelégelő, és ezért irracionális cselekvésbe átcsúszó tömeg. Ha a víz lesz a nélkülözés fő tárgya, akkor az erőszak és a lázadások irtózatos erejűek lehetnek.

Azt is hiányolom, hogy az illetékesek nem fognak össze az egyházakkal, melyek egykor gazdasági intézményként is működtek, földjeik voltak, és minőségi árucikkeket állítottak elő. Léteznek ugyan jelentések arról, hogy a római katolikus egyháznak hatalmas vagyona van, de ezt főleg a bankrendszerben tartja. Talán el lehetne érni, hogy lépjen ki ebből a komfortzónából, és valódi gazdasági tevékenységgel is foglalkozzon, mint régen. Ezt morális alapon, a megtérülés költségén tehetné, miközben sok embernek adhatna munkát, aki valóban tartós termékeket állítana elő. Így tehát fel lehetne szabadítani a tervezett elavulás által rabszolgaságba kényszerített milliókat, sőt milliárdokat. Arról van szó, hogy napjaink autói, háztartási gépei, ruházati cikkei rendkívül silányak, az étel is rossz minőségű, pedig már léteznek olyan technológiák, amelyekkel hosszabb életű gépek és egészségesebb élelmiszerek készíthetőek. Ezt az űrt lehetne kitölteni, és a cégeket arra kényszeríteni, hogy ők is így cselekedjenek. Ez csökkentené a víz felhasználását is.

Azt is hiányolom továbbá, hogy nem kapcsolják össze a víz és az energia kérdését. Úgy tűnik, hogy energiából elég sokat lehet termelni, az egyik befektetési módja pedig az ivóvíz előállítása, az édesvíz, illetve desztillált víz termelése lehetne. Egyébként az energiabefektetés a termőföld megőrzésének és gyarapításának is az eszköze lehet, de most nem ez a téma. A cél tehát az, hogy több energiát termelve, illetve némi együttgondolkodással és együttműködéssel rendezzük a víz kérdését.

Végül nagyon károsnak tartom, hogy amikor a politikusok kifogynak az érvekből, azt mondják, hogy az iskolákban kell beszélni a víz fontosságáról és a veszélyekről (erről nyilatkozott az ENSZ képviselője az M1-nek a találkozó végén). Szerintem hagyni kell, hogy a gyerekek gyerekek legyenek, van még idejük megismerni a világ gondjait. A felelősség a felnőttek kezében van: mindenkinél annyi, amennyi lehetősége van hatni a világ sorsának alakulására.

Nagyon jó, hogy Áder János, Magyarország köztársasági elnöke foglalkozik ezzel a fontos kérdéssel. Az is nagy siker, hogy ezt a konferenciát Budapesten rendezték meg, és hogy szinte mindenki ott volt, aki számít. A zárónyilatkozat azonban nem mond sokat. Talán majd Davosban, a következő tanácskozáson születik valamilyen áttörés. Eközben a cégek már javában készülnek a víz értékesítésére. A Nestlé vezérigazgatója néhány éve azt nyilatkozta, hogy minden forrást privatizálni kellene, és a vizet árusítani, a Hét Napban pedig (november 30-ai szám, 49. oldal) egy olyan startup vállalat sikeréről olvashattunk, amely a nap energiájával közvetlenül állítana elő iható vizet a tengervízből, mert a befektetők azzal számolnak, hogy a jövőben ez nagy hasznot hoz majd.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Víz, Budapest, konferencia
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2020.01.17.
  • LXXV. évfolyam 2. szám
Víz, Budapest, konferencia
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2020.01.09.
  • LXXV. évfolyam 1. szám
Facebook

Támogatóink