A Palicsi-tó akár vitorlásparadicsom is lehetne, valamiért mégsem az: csupán néhány nagyobb hajó árválkodik a vitorlásklub kikötőjében. Pedig mekkora élmény vitorlát bontani, és szelni a habokat a gyönyörű Palicsi-tó hullámain! Ezt felismerve indított vállalkozást Harangozó Viktor. A Széltoló kapitánya azután nyilatkozott lapunknak erről az egyedi és felejthetetlen élményt nyújtó szolgáltatásról, hogy keresztül-kasul átvitorláztuk a tavat.
* Hogyan indult a vitorlázásra épülő vállalkozásod?
— Négy vagy öt évvel ezelőtt volt egy hullámvölgy az életemben. Válaszút előtt álltam, döntenem kellett, hogy mi legyen, menjek-e Németországba rabszolgának, vagy keressek valami más megoldást. Aztán egy gyerekkori barátom, az esküvői komám, mondott egy okosat. Azt tanácsolta, hogyha nem tudsz mit csinálni az életeddel, akkor meríts a gyerekkorodból. Leültem, elgondolkoztam, és eszembe jutott, hogy én a gyerekkoromat itt töltöttem a palicsi klubban, itt vitorláztam, és ezt nagyon szerettem. Eljöttem ide az egyesületbe, és azt láttam, hogy vannak olyan vitorlástulajdonosok, akiknek könyörögnek a járókelők, hogy vigyék el őket egy körre, ők viszont nem voltak erre hajlandóak. Arra a döntésre jutottam, hogy majd én megcsinálom azt, amit ők nem akarnak. Vettem egy vitorlás hajót, és beindítottam a vállalkozást. Az elején kinevettek itt a vitorlásberkekben, de azoknak, akik még soha nem ültek ilyen hajón, ez egy hatalmas élmény.
* Hogyan fogadták ezt a lehetőséget a helybeliek, vagy esetleg messzebbről is jönnek vendégeid?
— Van, aki megtalál az interneten, és azért jön ide, mert vitorlázni akar. Olyan is akad, aki már tapasztalt vitorlázó, eljön, megkeres, és bérbe veszi a hajót. De ez a ritkábbik eset, általában a parton sétálóknak kínálom ezt a lehetőséget, és aki kipróbálta, az mind elégedetten távozott.
* Vannak itt a klubban különféle vitorlások, de nagy hajóból csupán négy-öt, az egyik közülük a Széltoló. Ezekkel a nagyobb hajókkal hogyan lehet itt vitorlázni?
— A sporthajózás meg a sétahajózás között nagy a különbség. Ezt a 18 lábas, Bradwell típusú vitorlás hajót nem sportcélokra, hanem kedvtelésre találták ki. Egyébként nekem ezzel a vállalkozással egy magasabb célom is van, szeretném népszerűsíteni a vitorlázást, szeretném, hogyha a helybéliek, a szabadkaiak fölismernék, hogy ebben egy hatalmas lehetőség rejlik.
* Ezen a gyönyörű tavon érdemes és lehet is vitorlázni.
— A vitorlázás itt több mint százéves múltra tekint vissza. Érdekes, hogy budapesti ismerőseim mondják, hogy milyen jó itt nekem, mert ők 1-2 óra alatt autóznak le a Balatonra, és ha nem fúj a szél, akkor ott üldögélnek egész hétvégén, utána pedig mennek vissza a mókuskerékbe. Viszont itt, Szabadkán, ha látom, hogy fúj a szél, akkor 10 perc alatt kint vagyok, vitorlázok, amennyit akarok, majd kikötök, és újabb 10 perc múlva már otthon vagyok. Ez nekik hatalmas luxus lenne.
* Mi pedig nem becsüljük meg, pedig itt van egy karnyújtásnyira tőlünk.
— Erről van szó, itt szerintem legalább száz vitorlás hajónak kellene sorakoznia a kikötőben.
* A vitorlázás megnyugtatja az embert. Én is éreztem, amíg kint voltunk a vízen, de te magad is mondtad, hogy legalább 20 percet kell kint lenni ahhoz, hogy az ember úgy igazán kikapcsoljon.
— Igen. Ahogy mondani szoktam, 20 perc után jön a zen. Ez kikapcsolja az embert, és nagyon megnyugtató érzés. Olyannyira, hogy vannak visszatérő vendégeim is, akik a vitorlázást terápiaszerűen alkalmazzák. Olvastam egy amerikai pszichológus írását, aki az egyik cikkében úgy fogalmaz, hogy az ember inkább vegyen magának élményt, mint egy új farmernadrágot. Merthogy a megvásárolt tárgyak csupán rövid távú boldogságot szereznek. Egy új telefon csak egy-két napig érdekes, aztán egy egyszerű használati tárggyá válik ugyanúgy, mint akár egy új autó vagy bármi más. De ha az ember kiveszi az évi szabadságát, és elmegy például megmászni a Himaláját, az az élmény beépül a személyiségébe, és nem ugyanaz az ember tér vissza, aki elment.
* Nálad is élményeket lehet vásárolni.
— Pontosan. Élményt árulok. Ha nem fúj a szél, akkor munkaszüneti nap van, de ha fúj a szél, akkor megyünk, hiszen a szél által tudjuk ezt az élményt megszerezni, átélni. Sőt, Csíkszentmihályi Mihály húsz évvel ezelőtt megírta a Flow című könyvét, mely lefordítva ugyebár áramlatot jelent, ez lett a pozitív pszichológia egyik alapműve. Szóval eszerint ha van egy kihívásod és hozzá képességed, illetve ha ez a kettő egy szinten van, akkor meg tud történni veled az, hogy eggyé válsz a cselekménnyel. Elveszted az időérzéked, és végig a jelenben vagy. A vitorlázás egy komplex sport, itt többféle paramétert kell folyamatosan figyelni. Tehát muszáj fejben itt lenned. És az a könyv nagyon sokszor említi a vitorlázást mint ennek a flow-élménynek a könnyű elérési módját. De ez bármilyen cselekmény lehet, és már mindenkivel megtörtént. Csíkszentmihályi azt mondja, hogy valójában ekkor vagy boldog. És ez a boldogságnak az egyenlete.
* Aki érdeklődne a vitorlázás iránt, hol talál meg téged?
— Itt vagyok a vitorlásklub kikötőjében, itt a hajóm és a reklámtáblám is. Hiszek a 365 napos szezonban, mivel egyre melegebbek az évek és egyre szelesebb az időjárás. Az idén például január 2-án kezdtem a szezont, 15 fok volt, és kimentem vitorlázni. Védőruházat nem szükséges, csupán jól fel kell öltözni. Egyébként az 5 fok a határ, alatta már kényelmetlen kint lenni a szélben a vízen.
* Szóval ha fúj a szél, akkor itt vagy.
— Ha nem vagyok itt, akkor telefonon is el lehet érni, de van egy weboldalam is, a www.yachtingpalic.com, továbbá a Facebookon és az Instagramon is megtalálhatnak.
* Különféle szolgáltatások érhetőek el nálad. Konkrétan mik ezek?
— Mivel az én filozófiám szerint 20 perc után kezdődik az igazi élmény, így az 1 órás vitorlázás a legkevesebb, amelyre be lehet fizetni. Lehet ennél több is természetesen, akár 2-3 óra is, kinek hogy tetszik, sőt, egész napos vitorlázás is lehetséges, akár éjszakázással a vitorláson pezsgővel és reggelivel, a megfelelő engedély felmutatásával pedig a hajót is ki lehet bérelni, de vitorlázásoktatásra is be lehet fizetni. Ez egy 20 órás tanfolyam, mely gyakorlati tudást ad. Engedélyt nem tudok kiállítani, de aki befejezi nálam a képzést, az kap egy tagsági kártyát, mely alapján ingyen odaadom neki a hajómat havonta 1 órára, így vissza is kapja a tanfolyam árát.
* Amíg kint voltunk a vízen, említetted, hogy aki itt megtanul vitorlázni, az bárhol megállná a helyét.
— Ez így igaz, Palicson gyakran váltakoznak a szélirányok, és állandó figyelem szükséges. Emiatt beleivódik a vitorlázóba, hogy állandóan koncentráljon, és átélje a flow élményét.
Fényképezte: Kartali Róbert